Az előző kormányok szinte egyáltalán nem gondoltak az új uniós támogatások lehívására

Rasi
Pozsony |

Az elmúlt három év mulasztásai miatt Szlovákia jelentősen lemaradt a jelenlegi programozási időszak uniós forrásainak a felhasználásában – figyelmeztet a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter, Richard Raši (Hlas), aki szerint azonban az előző programozási időszak esetében látványos előrelépést értek el.

Az előző kormányok mulasztásai miatt Szlovákia jelentős lemaradásban van a 2021 és 2027 közötti programozási időszak uniós támogatásainak a merítésében – mondta el Richard Raši a csütörtöki kormányülést követően. A tárcavezető szerint az első felhívásokat 2023 közepén hirdették meg, és csak a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt gyorsultak fel az események. A felhívások száma mostanra elérte a 123-at, ami összesen 4,4 milliárd eurót jelet, miközben eddig mintegy 2,6 milliárd euróra kötöttek szerződést, a támogatásokból azonban eddig minimális összeget használtak fel. Raši szerint ez különösen aggasztó, hiszen a jelenlegi programozási időszak félidejéhez közelítünk, miközben Szlovákiának ennek során 12,6 milliárd eurónyi uniós támogatást kellene felhasználnia. A miniszter szerint a hatóságok feladata most az, hogy elemezzék a támogatásokkal kapcsolatos ütemtervet, megtalálják az összes kritikus pontot, és a lehető leggyorsabban elindítsák az új uniós források lehívását. „A cél az, hogy ne okozzon gondot a jövő évre beütemezett 1,5 milliárd euró merítése. Ennek érdekében számos újítást vezettünk be, és a kormány is rendszeresen foglalkozik a témával” – tette hozzá Raši.

Régi források

Raši szerint a jó hír, hogy Szlovákiának sikerült teljes mértékben kihasználnia a 2014 és 2020 közötti programozási időszakra elkülönített uniós forrásokat. Szlovákia összesen 13,7 milliárd eurót tudott lehívni a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból. 

„A 2014–2020-as programozási időszak esetében rekordot döntöttünk. Az új kormány hivatalba lépése óta eltelt kevesebb mint hét hónap alatt sikerült 2,7 milliárd eurót lehívni, és az uniós források felhasználását 84%-ról 100%-ra emelni”

 – mondta el Raši. Jelenleg még tartanak az adminisztratív ellenőrzések, így a miniszter is elismerte, hogy az elköltött pénzeszközök esetében lehet némi elmozdulás. „Ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt hónapokban és hetekben valóban mindent megtettünk azért, hogy az előző programozási időszak uniós forrásait felhasználjuk” – tette hozzá a tárcavezető.

Túllőttek a célon

A miniszter bírálta elődjeit az uniós források lassú felhasználása miatt, de azt is felrótta nekik, hogy az Integrált Regionális Operatív Programban (IROP) ezzel szemben túllépték a pénzügyi keretet. 

„Tisztában voltak azzal, hogy az Európai Uniótól csak 2,212 milliárd eurót kaptak erre a programra, ennek ellenére lehetővé tették, hogy 363 millióval nagyobb összegre kössenek szerződést”

 – mondta Raši, aki szerint a többletet az államnak az állami költségvetésből kellett visszafizetnie. Raši szerint, ha az állam nem fizette volna ki a szerződött IROP-projektekre szánt pénzt az önkormányzatoknak, perrel nézne szembe. Elmondása szerint a minisztérium most elemzi a helyzetet, és nem kizárt, hogy pert indít az említett mulasztás miatt.

Agrárpénzek

Az uniós forrásokkal foglalkozó csütörtöki kormányülésen az agrártámogatások is szóba kerültek. „Tárcánknak a jövő év végéig közel 800 millió eurós uniós forrást kell lehívnia az úgynevezett második pillérből. Az utolsó támogatási kérelmeket ennél jövő májusban, júniusban nyújtják be. Elvileg így egy évünk van arra, hogy fel tudjuk használni ezeket a forrásokat” – figyelmeztet Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter. „A csütörtöki kormányülésen foglalkoztunk a gazdaságélénkítési tervvel, a strukturális alapok pénzeszközeinek a felhasználásával, de az EU közös agrárpolitikájának (KAP) a vidékfejlesztési programban, vagyis az úgynevezett második pillérben található forrásaival is” – mondta Takáč, hozzátéve, hogy a második pillérből a gazdáknak, az élelmiszertermelőknek, az erdészeknek, de az önkormányzatoknak is jut támogatás. Az előző három kormány elenyésző mértékben vette igénybe a második pillér forrásait. „2021-ben 134 millió eurót hívtak le a második pilléren keresztül, 2022-ben 110 milliót, tavaly pedig 123 milliót” – tette hozzá Takáč. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?