Az elmúlt tíz évben tavaly váltottak a legtöbben lakhelyet Szlovákián belül

doboz költözés illusztráció

2018-ban Szlovákia határain belül 98 414 személy váltott lakhelyet, ami rekordnak számít a belföldi migráció 2009 óta végzett évenkénti összehasonlításait tekintve. Erre az SZK Statisztikai Hivatalának (ŠÚ SR) munkatársai hívták fel a figyelmet, akik csütörtökön ismertették a 2018-as évre vonatkozó demográfiai adatokat.

Ľudmila Ivančíková, a demográfiai osztály igazgatója elmondta: a helyváltoztatók csaknem 45 százaléka egyazon járáson belül talált magának új lakhelyet. Másik járásba 29,3 százaléknyian, másik megyébe pedig 25,8 százaléknyian költöztek. 

Ami a határon túlra irányuló, illetve a határon túlról érkező migrációt illeti: Szlovákiában 2018-ban is magasabb volt a bevándorlók száma, mint a kivándorlóké. Tavaly ráadásul a migrációból fakadó népszaporulat meghaladta a természetest. Utóbbi következtében 3346 fővel, előbbinek köszönhetően csaknem 4000 fővel nőtt a lakosság száma. „2018-ban a legidősebb, külföldről érkező bevándorló egy 91 éves férfi volt, a legidősebb kivándorló pedig egy 87 éves asszony” – árulta el Ivančíková.

Hozzátette: a migráció egyenlege 2018-ban csak Pozsony és Nagyszombat megyében (Bratislavský, Trnavský kraj) volt pozitív. Mind a migrációs, mind a természetes népszaporulat egyedül Pozsony megyében volt pozitív értékű. Nagyszombat megyében a népességnövekedés összesített értéke szintén pozitív volt, ez azonban a migrációs növekedésnek volt köszönhető, amely kompenzálta a természetes népességfogyást.

Zsolna, Eperjes és Kassa megyében (Žilinský, Prešovský, Košický kraj) fordított volt a helyzet, a természetes népszaporulat kompenzálta az elvándorlás által okozott népességfogyást. Általános népességfogyás (mind természetes, mind migrációs) volt jellemző tavaly Nyitra, Besztercebánya és Trencsén megyére (Nitriansky, Banskobystrický, Trenčiansky kraj) is. 

A városok és a vidék közötti migrációt összehasonlítva a mérleg a vidék javára billen, főleg a városokból való nagyobb mértékű elvándorlásból következő népességfogyás miatt, melyet nem képes kompenzálni a természetes népszaporulat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?