Az ellenzéki pártok és Korčok is bírálja Blanár és Lavrov találkozóját

Blanár Lavrov

A Progresszív Szlovákia, a KDH, az SaS, a Szlovákia mozgalom és Ivan Korčok köztársaságielnök-jelölt is bírálta Juraj Blanár (Smer) Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való találkozóját.

„Juraj Blanár találkozója Szergej Lavrovval, és a baráti pózolás egy olyan állam képviselőjével, amely hivatalosan is ellenségnek bélyegzett minket, már egyáltalán nem meglepő, sajnos” – jelentette ki Korčok. Hozzátette, ez világosan mutatja, a jelenlegi kormány milyen jövőt képzel el Szlovákia számára.

Szerinte naivitás lenne azt feltételezni, hogy a találkozón Blanár – Szlovákia érdekeire hivatkozva – az ukrajnai háború leállítását sürgette. Mint mondta, Oroszország Szlovákiát is fenyegeti. A találkozót a V4-ek koporsójába ütött újabb szögnek nevezte, „amit ma Szlovákia ver bele ebbe a számunkra fontos együttműködésbe”.

Korčok feltette a kérdést, hol van most Peter Pellegrini (Hlas) házelnök, aki azt ígérte, megőrzi az ország nyugatbarát irányultságát.

„Blanár egy olyan állam fődiplomatájával találkozott, amely Szlovákiát az ellenségének tekinti, amely megszállt egy szomszédos államot, és amelynek képviselői azt sugallják, hogy Ukrajna határainál talán nem ér véget a hadjáratuk” – áll Tomáš Valášek, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselőjének állásfoglalásában. Hozzátette, a találkozót a Smer választás előtti játékának tekinti, amely az Oroszországgal szimpatizáló választóknak szól. „Ezzel megerősítették, hogy a jelenlegi kormány már nem a Nyugatban látja Szlovákia jövőjét, sokkal inkább a tekintélyelvű, hatalmaskodó diktatórikus rezsimben” – írta.

A Progresszív Szlovákia reméli, de nem feltételezi, hogy Blanár arra használta fel a találkozót, hogy a békéről tárgyaljon az egyetlen olyan féllel, aki bármikor megteremthetné azt. Ehhez elég lenne, ha Oroszország kivonná a csapatait Ukrajnából. 

Marián Čaučík, a KDH alelnöke feltette a kérdést, Blanár vajon közölte-e azt Lavrovval, amit idehaza is közvetít, vagyis hogy Szlovákia támogatja Ukrajnát, mint egy békés, demokratikus, és nemzetközileg elismert határokkal rendelkező országot. Čaučík arra is kíváncsi, hogy Blanár elmondta-e az orosz miniszternek, hogy Ukrajna perspektíváit az EU-ban látja, és hogy Szlovákia támogatja a békére való törekvéseit, beleértve az ukrán elnök béketárgyalások mielőbbi megkezdéséhez vezető kezdeményezését. „Meggyőződésem, hogy a szlovák félnek csak azt követően kellene megújítania kapcsolatait Oroszországgal, hogy az orosz fél kivonta csapatait Ukrajna megszállt területeiről” – véli Čaučík.

Matovič szerint a találkozó összhangban van Blanár „erkölcstelenségével”. Meglátása szerint az orosz propaganda segítette Robert Fico (Smer) miniszterelnököt az elmúlt három évben és a választási kampány során is, ezért a mostani találkozót „köszönetnek” és „kötelező körnek” nevezte. Szerinte Fico szégyent hoz ránk Európában.

Az SaS a találkozót szövetségeseinkkel szembeni ellenséges gesztusnak tartja. „Juraj Blanár találkozója egy olyan emberrel, aki többek között szankciós listákon szerepel, csak azt bizonyítja, hogy a Fico-kormány kelet felé húz bennünket” – mondta Juraj Krúpa, az SaS parlamenti képviselője.

A Richard Sulík által vezetett párt szerint Szlovákia – Robert Fico kormányának intézkedései nyomán – nemzetközileg egyre inkább elszigetelődik. „Ahelyett, hogy Juraj Blanár külügyminiszter Alekszej Navalnij halála után bekérette volna az orosz nagykövetet, ahogy azt a szlovák parlament állásfoglalásában javasoltuk, most Vlagyimir Putyin legközelebbi emberével fog kezet” – tette hozzá Krúpa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?