Az ellenzék szidja a kormányt Pered miatt

<p>Egyelőre senki nem dicsérte meg a kormányt amiatt, hogy a miniszterek szerdán elutasították a Vágsellyei járásban fekvő Pered lakosainak döntését, akik a hivatalos Tešedíkovo helyett Peredre neveztetnék át a falut.</p>

Az önkormányzat jogászokkal konzultál a lehetséges lépésekről, mondta Borsányi Gyula (MKP) polgármester. „Először is meg kell várnunk a kormány hivatalos írásbeli értesítését” – szögezte le Borsányi.

Pavol Hrušovský nem lát gondot abban, hogy Pered hivatalosan is visszakapja régi nevét, a kormány érvelését pedig helytelennek tartja. „Ez a helynév több, mint 700 éves, Szvatopluk fejedelem Předeslav nevű fiának nevéből ered. A Tešedíkovo viszont csak 65 éves elnevezés” – vélekedik a KDH és a Híd államfőjelöltje. Pered 1948-ban kapta jelenlegi hivatalos nevét, 1995-ben a kormány már egyszer elutasította a névváltoztatási kérelmet.

Az ügyhöz lapunk kérdésére Andrej Kiska független államfőjelölt is hozzászólt. „Furcsának tartom, hogy a kormány utólag állítja egy népszavazásról, hogy eredményének végrehajtása törvényellenes lenne” – nyilatkozta Kiska.

A Smer mintha az SNS szavazóira fenné a fogát, jegyezte meg az ügy kapcsán Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. „Ha a helyiek úgy is ezt a nevet használják, akkor kicsit szlotás hozzáállásnak tűnik, hogy elutasítják a helyiek akaratát” – mondta lapunknak Matovič. A kormány jobban figyelhetne a helyiek akaratára, véli Peter Osuský. „Főleg, hogy Tessedik földrajzilag nem is kötődik az adott régióhoz, faluhoz” – jegyezte az SaS köztársaságielnök-jelöltje. Szerinte az sem szerencsés, hogy a kormány a perediek kérvényének elutasításakor az államnyelvtörvénnyel érvel. „Mit mondanának a Malacky városnévre?” – kérdezte a képviselő. Szerinte ugyanakkor a kabinet nem szegett törvényt, joga van elutasítani az ilyen kérvényeket.

„Hajrá Pered” – írja sajtónyilatkozatában Simon Zsolt. A Híd képviselője felháborítónak tartja a kormány döntését. „Amint újra lehetőségünk nyílik arra, hogy a szlovák kormányban ezt a döntést megváltoztassuk, haladéktalanul meg is fogjuk azt tenni” – ígéri Simon, emlékeztetve, hogy az általuk elfogadott, a kisebbségi nyelvhasználati törvényhez kapcsolódó új településnév-lista nélkül a perediek nem is szavazhattak volna a névváltoztatásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?