Az ellenzék se tud személyi kérdésekben megegyezni

Pozsony. Valószínűleg ellenzéki képviselő – Tibor Mikuš (HZDS) vagy Pavol Paška (Smer) – lesz az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke. Az integrációs testület élén eddig ellenzéki politikus állt, ám miután megerősítették az új bizottság hatásköreit, a kormánypártok is próbálták megszerezni maguknak.

Pozsony. Valószínűleg ellenzéki képviselő – Tibor Mikuš (HZDS) vagy Pavol Paška (Smer) – lesz az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke. Az integrációs testület élén eddig ellenzéki politikus állt, ám miután megerősítették az új bizottság hatásköreit, a kormánypártok is próbálták megszerezni maguknak.

A KDH már letett erről. „Tudatosítottuk, hogy jelöltünknek nem lenne esélye” – magyarázta Pavol Hrušovský pártelnök. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint nem a magyarokon múlik, hogy még nincs egyezség. „Ha a két ellenzéki erő megegyezik, mi elfogadjuk, ha képtelenek dűlőre jutni, mérlegelni fogjuk a jelöltek szakmai felkészültségét,” – mondta Bárdos. Szerinte a házbizottság tegnap fölöslegesen ülésezett.

„Sajnos nem született világos egyezség” – ismerte el Hrušovský. A házelnök már kedden napirendre tűzi a hiányzó parlamenti tisztségviselők megválasztását. Az eurobizottságon kívül a külügyi testületnek sincs elnöke, és két parlamenti alelnök is hiányzik. Ez utóbbiakat leghamarább szeptemberben pótolhatják.

Miroslav Číž (Smer) úgy véli, nem lesz tragédia, ha mégse a Smeré lesz a poszt, de szavaiból kisejlett: ha pártja most nem jár sikerrel, valószínűleg követelni fog egy parlamenti alelnöki posztot. Číž nem zárta ki, hogy a kormánypártok megegyeztek a HZDS-szel, azaz Mikušt fogják támogatni, a „valamit valamiért” elv jegyében. Ha ez beigazolódik, a Smer is benyújtja majd a számlát.

Bárdos semmilyen üzletelésről nem tud. Valószínűnek tartja, hogy mindkét tábor megpróbál lobbizni, biztosan megkeresik az MKP-t is, ám ellenszolgáltatásról szó sem lehet. Még a kommunisták sem döntötték el, a két ellenzéki jelölt közül kire szavazzanak

A külügyi bizottság élén a KDH embere állt, a kereszténydemokraták azonban nem jelölnek senkit Ján Figeľ helyére, viszont szeretnék, ha a szociális ügyekkel foglalkozó testület elnökét ők választanák ki. Vojtech Tkáč ugyanis időközben mindenféle frakción kívülivé vált, és ultrafüggetlenként nem maradhat bizottsági elnök.

Kedden az európai parlamenti képviselők helyére még nem ülnek pótképviselők; valószínűleg augusztusban, egy rendkívüli ülésen teszik le a képviselői esküt, s akkor sorolják be őket az egyes bizottságokba is. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?