Az élelmiszerért és a tankolásért is többet kell dolgoznunk

kenyerek
Pozsony |

A látványosan növekvő árak miatt az élelmiszerért és az üzemanyagokért már most is többet kell dolgoznunk, mint tavaly. Az elemzők szerint a drágulás üteme az elkövetkező időszakban ráadásul még nagyobb sebességbe kapcsol.

„Egy átlagos szlovákiai háztartás havi összkiadásainak mintegy 17%-át költi élelmiszerre, 15%-át pedig lakhatásra és energiára. Az adókat, a biztosításokat és a hiteltörlesztést leszámítva az élelmiszer és a lakhatás az, amire a családi költségvetésünk legnagyobb részét költjük. Képzeletbeli rangsorunkat a közlekedési kiadások követik, amelyekre havi költségeink nagyjából tizede megy el” – nyilatkozta Jana Glasová, a 365.bank elemzője, aki szerint az elmúlt időszakban a felsorolt tételek ára nőtt a legnagyobb mértékben, így az sem csoda, hogy ezekre idén többet kell dolgoznunk, mint tavaly.

Az infláció negatív hatását már akkor megérezzük, ha autóba ülünk, hogy elhajtsunk a legközelebbi élelmiszerüzletbe. „Ha a szlovákiai átlagbért vesszük alapul, a benzint tankolóknak tavaly 9 munkaórát kellett ledolgozniuk ahhoz, hogy teletankolhassák az autójukat, idén azonban ez már meghaladja a 11 órát. Ugyanez a gázolaj esetében 8-ról 11 órára emelkedett” – mondta el Glasová. Szerinte az infláció emelkedése elsősorban a drágább élelmiszerek számlájára írható, ezek esetében az éves áremelkedés üteme februárban elérte a 9,6 százalékot.

„Arra számítunk, hogy az élelmiszerárak – többek között az ukrajnai háború okozta gazdasági problémák miatt – az elkövetkező hónapokban továbbra is erőteljes, 10% feletti ütemben emelkednek majd”

– állítja a 365.bank elemzője, aki szerint a zöldségek mellett a növényi olajok, a liszt és a pékáruk, valamint a tejtermékek is a legnagyobb áremelkedést mutató élelmiszerek közé tartoznak. Glasová szerint a növényi olaj ára februárban 31%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a klasszikus fehér zsemlyéért most majdnem 30%-kal fizetünk többet, mint tavaly, a búzaliszt pedig a negyedével drágább. A kenyér körülbelül 14%-kal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt. „Tavaly 14 percnyi munkaidőbe telt 1 liter növényi olaj megvásárlása, ma már 19 percbe. A vaj esetében ugyanez 9-ről 12 percre nőtt. A marhahús éves szinten 10-20%-kal drágult. Egy kilogramm marhahús megvásárlásához most 1 óra 18 percet kell a munkahelyünkön töltenünk, ami 7 perccel hosszabb idő, mint tavaly, és a csirkehúsért is több mint a tizedével többet fizetünk az egy évvel korábbinál” – figyelmeztet a banki elemző.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?