Az együttműködés gondolata szép, csak a gyakorlatban nem működik

Azt a nézetet majdnem általános egyetértés övezi, hogy a magyar parlamenti képviselet megőrzéséért az ellentéteket félretéve össze kell fogni. De ha megkérdezzük a (volt) hidas vagy a (volt) MKP-s választót, hogy odaadná-e a szavazatát egy olyan listára, amelynek élén Bugár, Érsek vagy Jakab, illetve Csáky, Berényi és Menyhárt van, akkor egyből elszáll a nagy összhang és meggyőződés.

A magyar pártok együttműködésének gondolatával az a legnagyobb baj, hogy a gyakorlatban sohasem működött. Sem országos, sem regionális, sem helyi szinten, kivéve a kisebb településeket, ahol a választók elsősorban általuk személyesen ismert egyénekre szavaznak, így szinte bármilyen párttámogatói lista is lehet a polgármesterjelölt neve mellett (MKP – Híd – Smer, sőt néha még SNS is), ha alkalmasnak tartják a funkcióra, megválasztják. Pár ezer lakos felett azonban a politika már nem így működik, talán nem véletlen, hogy a Híd és az MKP között egy évtizede nem tudott gyümölcsöző együttműködés születni semmilyen szinten, és az egyetlen komolyabb kísérlet 2014-ben a komáromi helyhatósági választáson látványosan megbukott.

Országos szinten az egész együttműködés gondolatmenete abból a téves feltevésből indul ki, hogy ha a két vagy több párt egyenként nem tudja megugrani az 5%-os parlamenti küszöböt, akkor össze kell fogniuk, így összeadódnak a voksok, együtt bejutnak, és ebből mindenki profitál. Csakhogy jó okunk van azt feltételezni, hogy a voksok nem adódnak össze. Egyszerűen nem úgy működik a dolog, hogy az egyik párt mondjuk 4%-os és a másik 3%-os támogatottsága – ha összeborulnak – mechanikusan összeadható, lesz belőle 7%, és máris bent vannak a parlamentben.

A gyakorlatban azt látjuk, hogy a két párt szavazótábora között minimális az átjárás, hiába gyengül meg, sőt omlik össze látványosan az egyik, abból a másik nem tud profitálni. Mögöttünk van két országos választás, ami ezt világosan megmutatta. Az elnökválasztáson hiába lépett vissza a jelöltségtől Menyhárt József, ebből Bugár Béla szinte semmit sem tudott profitálni, pedig a hajrában nem győzte hangsúlyozni, hogy ő maradt az egyetlen magyar jelölt. Bugár lesújtó, 3,1%-os eredménnyel hatalmasat bukott, a Híd 2016-os eredményének (6,5%) a felét sem érte el, sőt az általa begyűjtött alig 67 ezer szavazat a 2016-os, csaknem 170 ezer, mindössze bő egyharmada. Másképpen: a Híd 100 ezer szavazót veszített! Jelzésértékű, hogy a folyton a magyar összefogás szükségességéről beszélő MKP nem Bugár, hanem egy szlovák jelölt javára lépett vissza. Viszont ez részben érthető is, olyan nagy Bugár elutasítottsága az MKP-szavazók között – mondjuk ki őszintén, hogy jó részük teljesen elfogadhatatlannak tartja, sőt, egyenesen utálja.

De hasonlóan nagy lehet az ellenszenv Csáky Pállal és Berényi Józseffel szemben a hidas és a Hídtól elfordult szavazók között. Mert hiába omlott össze látványosan a Híd az európai parlamenti (EP) választáson, a 2014-es 5,83 százalékról 2,6-ra zuhanva, ez nem segített az MKP-n. Ellenkezőleg, az MKP is gyengült az öt évvel előtti eredményéhez (6,53%) képest, és hajszál híján, de lemaradt az 5 százalékról, a Hídhoz hasonlóan elvesztve ezzel egyetlen EP-képviselői helyét.

A helyzet jelenleg az, hogy a két magyar párt párhuzamosan gyengül – csak a Híd jóval gyorsabban, összeomlásszerűen –, és mára elvesztették az egykori egységes MKP-tábor (2006-ban 269,1 ezer szavazattal 11,7%) választóinak tekintélyes részét, legalább bő egyharmadát, de lehet (főleg abszolút számban), hogy csaknem a felét. (Ha a 2010-es támogatottságot nézzük, és figyelembe vesszük a Híd volt szlovák szavazóit is – ez együtt 12,5% –, akkor arányosan is majdnem feleződésről beszélhetünk.) Emellett tartós jelenséggé vált a növekvő apátia, a magyar választók távolmaradása, az, hogy a dél-szlovákiai részvétel most már rendre az országos átlag alatt van. A Híd és az MKP a két legutóbbi választási katasztrófát együtt hozta össze, a felelősség a szlovákiai magyar politizálás zsákutcába vezetéséért őket terheli. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy egyértelművé tegyük, nem mutogathatnak például az általam is alapított Magyar Fórumra, amely egyik választáson sem vett részt, sőt még pártként állást sem foglalt (az elnökválasztás idején még csak meg sem alakult, vagyis nem létezett). Ennek részben taktikai okai voltak: azért is léptünk hátra, hogy kivegyük a méregfogát az ellenünk használt legfontosabb érvnek, ti., hogy mi osztjuk meg a magyarságot, és miattunk nem lesz magyar képviselet. Most mindenkinek nyilvánvaló, hogy megy ez nélkülünk is.

A fő kérdés most az, hogy ebben a helyzetben jó vagy az egyetlen lehetséges megoldás-e az összefogás. Nos, ezzel kapcsolatban nem árt szkeptikusnak lenni. Az eléggé nyilvánvaló, hogy az összefogás alapja a Híd és az MKP közötti megegyezés kell, hogy legyen, a jelenlegi válsághelyzet az ő évtizedes politizálásuknak az eredménye. Az egyik fő gond az, hogy hidas vagy MKP-s zászló alatt a dolog aligha működne, vagyis az egyik párt képviselői nem indulhatnak a másik listáján. Az eddigi tapasztalatok alapján elképzelhetetlen, hogy mondjuk a hidas választók az MKP-ra szavazzanak, vagy fordítva, csak azért, mert a pártjukból indulnak emberek a listán. Másképpen fogalmazva, amennyi többletszavazat remélhető lenne az összefogástól, annyi vagy még több úszna el a nagyfokú kölcsönös elutasítottság miatt. Ez hatványozottan érvényes, ha olyan vezető politikusok is ott lennének, akik a vörös posztót jelentik az ellentábor számára. Igen, Bugár, de korántsem csak ő, miközben fordítva Csáky vagy Berényi is nehezen „emészthető” a másik félnek, hogy az ex-Híd- és ex-MKP-szavazókról, a mindkét pártból kiábrándultakról ne is beszéljünk. Tehát van egy elvárás, hogy egyesek ne legyenek ott a listán, viszont nehezen elképzelhető a Híd Bugár, az MKP meg Csáky nélkül és a sor szabadon folytatható.

A másik párt listája helyett valamivel jobb megoldásnak tűnik a (kényszer)koalíció, csakhogy a fent elmondottak némileg tompítva itt is érvényesülnek, viszont a bejutási küszöb már 7%. Ehhez a jelenlegi támogatottság mellet az kellene, hogy a mechanikus összeadás túlnyomórészt működjön, amire hagyatkozni fölöttébb rizikós vállalkozás. Végső soron marad a teljesen új párt – erre a Magyar Fórum mondjuk alkalmas lehetne, de lelki szemimmel már látom is versenytársaink arckifejezését. A viccet félretéve, lehet új pártot gründolni kizárólag választási célra, csak ez nem egyszerű és elég időigényes feladat, könnyen kifuthatunk az időből – hacsak nem veszünk egyet a piacon, feltéve, hogy akad még eladó, de ez etikai szempontból védhetetlen, ezért zárjuk is ki.

Az idő azért fontos tényező, mert a választásokon induló pártok listáit 90 nappal a választás napja előtt le kell adni, új párthoz 10 ezer aláírás kell személyazonossági igazolvány számokkal, ezek ellenőrzésére és a párt regisztrálására leadásuk után a belügyminisztériumnak 30 napos határideje van, de a párton belül szerveket kell alapítani és szabályzatokat elfogadni. És akkor még nem szóltunk arról, hogy az új márkanevet meg kell ismertetni és szerettetni a választókkal, ami szintén nem pár nap kérdése. Szóval, ha a parlamenti választás 2020. február végén, március elején várhatók, akkor mindezt figyelembe véve az új választási pártot holnaptól kezdve kellene szervezni, és lehet, már így is késő lenne.

De az ilyen technikai problémáknál is fontosabbak a tartalmi, elvi kérdések. Egyszerűen nem lehet megkerülni a szlovákiai belpolitika alakulását. A magyar pártokkal szembeni bizalomvesztés legfőbb oka, különösen a Híd esetében, hogy a rossz oldalra álltak. Ez az oldal, amelynek fő képviselője a Smer egy korrupt maffiaállamot épített ki és üzemeltet, amely a szervezett bűnözéssel is összefonódott, a legmagasabb szintekig. Az olasz maffia csápjai a kormányhivatalig értek, a volt kormányfő és még mindig pártelnök Robert Fico egy jogerősen elítélt áfacsaló által épített ingatlanban lakik a csalótól bérelt lakásban, amelyből már kénytelen elköltözni, mert elárverezik, miközben szomszédja a Kuciak-gyilkosság megrendelésével megvádolt Marián Kočner volt. Egyben ugyanez a Smer korábban Fico és Kaliňák vezényletével magyarellenes incidensek sorát követte el, Malina Hedvig meghurcolásától és elüldözésétől a dunaszerdahelyi szurkolóverésig. Röviden, hiba volt belépni a harmadik Fico-kormányba 2016-ban, hiba volt ezt gyorsan és olcsón megtenni, de megbocsáthatatlan bűn volt ott maradni a Kuciak-gyilkosság után. Az egyetlen elfogadható megoldás akkor az előrehozott választás volt. Ha ez megtörtént volna, a Magyar Fórum alighanem meg sem alakul. Bugár Béla ennek kapcsán azt nyilatkozta, 7%-ot értek volna el egy ilyen választáson. Most a 2-3%-os eredmények tükrében érthetetlen, miért maradtak bent minden áron ebben a minden értéket és elvet eltaposó koalícióban. De a Fórum létrejöttéhez kellett a tehetetlen MKP tétovázása is, amely ahelyett, hogy 2016-tól konzisztensen elhatárolódott volna a Smertől, hogy hiteles alternatívát kínáljon, inkább megyei szinten több régióban is együttműködött, együttműködik vele.
Szlovákia megint válaszút előtt áll, Fico már a politikai túlélés és a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése végett az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, és Kotleba neonáci pártjával tesztelgeti az együttműködést – hidas képviselők szégyenteljes asszisztálása közepette. Mi, a Magyar Fórumban elutasítjuk az együttműködést a Smerrel, az SNS-szel, illetve Kotlebáékkal. Mi a Tisztességes Szlovákia oldalára álltunk, ahelyett, hogy segédkezzünk Fico politikai agóniájának meghosszabbításában. Ezért rendkívül nehéz az ilyen szempontból bizonyítottan megbízhatatlan magyar pártokkal együttműködnünk. Mert mi a garancia arra, hogy mondjuk egy közös listán együtt bejutunk, és partnereink nem a 4. Fico-kormányban fognak kikötni? Semmi. A Magyar Fórum egyebek mellett épp azért alakult, hogy alternatívát kínáljon az olyan választóknak, akik véget akarnak vetni Fico maffiaállamának és kiábrándultak a magyar pártokból.

Mindazonáltal érzékeljük az erős társadalmi elvárást, a választások tétjét magyar szempontból (magyar képviselet léte) és az ezzel kapcsolatos nyomasztó felelősséget. Ezért, ha van esély az együttműködésre, mi nem akarunk ennek kerékkötői lenni, ha a Híd és az MKP meg tud egyezni, mi hajlandók vagyunk csatlakozni, ne rajtunk múljon a dolog. A kérdés az, hogy ennek mekkora a realitása és működőképes lenne-e. Itt azért fenntartom erős szkepticizmusomat. Mert egy dolog elméleti síkon tervezgetni valamit és más dolog azt gyakorlatilag megvalósítani úgy, hogy működjön is.

Gál Zsolt
A szerző a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Magyar Fórum alelnöke