Közélet

Az egészségügyi dolgozók szerint problémás a költségvetési javaslat

Pozsony | Az orvosi szakszervezetek állítják, hogy a kormány továbbra sem biztosítja az egészségügy megfelelő működéséhez szükséges anyagi forrásokat. Elmondásuk szerint az állam a betegeken akar spórolni, ez pedig a koronavírus-járvány miatt most különösen visszaüthet.
Nagy Roland

2020. október 27. 16:32

Zuzana Dolinková
Zuzana Dolinková, a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) elnöke. - TASR-felvétel

Miután nyilvánosságra került a jövő évi költségvetési javaslat, az egészségügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek elégedetlenkedni kezdtek. Elmondásuk szerint a kormány nem veszi figyelembe a szlovák egészségügy valódi szükségleteit, amire főként a betegek fizethetnek rá. Ezért jött létre a Ne Hazárdírozzunk az Egészséggel (Stop hazardu so zdravím) kezdeményezés, melynek elsődleges célja, hogy a felhívja a figyelmet a finanszírozási problémákra. Az ötletet többek közt támogatják a rendelőket és a kórházakat képviselő szakszervezetek, a magánkézben lévő egészségbiztosítók, gazdasági elemzőintézetek, valamint híres sportolók is.

Állami biztosítottak

A kezdeményezés támogatói szerint a jövő évi költségvetési tervezet egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem veszi figyelembe az úgynevezett állami biztosítottak finanszírozását. Ebbe a csoportba tartoznak a gyerekek, nyugdíjasok, a szülési szabadságon levő édesanyák, illetve a munkanélküliek. Zuzana Dolinková, a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) elnöke elmondta, hogy ezen betegek után az állam átlagban havi 32 eurót fizet, holott a tisztességes megoldás az lenne, ha az összeget legalább 85 euróra növelnék. Ehhez arra lenne szükség, hogy az említett jutalékot az úgynevezett értékelési alap (vagyis a két évvel ezelőtti havi átlagbér) 5 százalékára emeljék. Radoslav Herda, a Szlovák Páciens nevű polgári társulás (OZ Slovenský pacient) vezetője hozzátette, hogy a jutalék jelenleg az értékelési alap 3,1 százaléka körül van, ami a mostani járványhelyzetben nem elfogadható. A járvány gazdasági következményei miatt ugyanis várhatóan egyre több munkanélküli lesz, vagyis az állami biztosítottak száma növekedni fog, ezért még inkább oda kellene figyelni erre a csoportra.

Szakmai vita

A kezdeményezés másik célja, hogy figyelmeztesse a kormányt a betegek egyenlőségére, függetlenül attól, hogy állami vagy magánbiztosítókhoz tartoznak. Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy a kormány 100 millió eurót juttatott az Általános Egészségbiztosítóba (VšZP), ez ellen pedig felszólaltak a magán-egészségbiztosítók, amelyek diszkriminatívnak nevezték az intézkedést. A kezdeményezés támogatói attól tartanak, hogy hasonló sors várhat a magánkézben lévő rendelőkre és kórházakra is.

Zuzana Dolinková azt reméli, hogy a kezdeményezéssel fel tudják hívni az egészségügyi minisztérium, a kormány, valamint a parlamenti képviselők figyelmét, és végre széles körű szakmai vita indul a költségvetésről. A parlament várhatóan a novemberi ülésén foglalkozik majd a tervezettel, így az egyeztetésre már csak néhány nap maradt. 

Az egészségügyi minisztérium lapunknak eljutottatott közleményében hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy a lehető legnagyobb pénzösszeggel támogathassák az egészségügyi szolgátatásokat nyújtó intézményeket, ezáltal elérhetővé téve a minőségi ellátást a betegek számára. Zuzana Eliášová szóvivő hozzátette: az orvosi szakszervezetek által javasolt díjazással szemben a tárca az „anyagi források dinamikus utántöltését” tartja megfelelő megoldásnak, mely mindenki számára hatékonyabb működést biztosít. 

A kezdeményezéssel kapcsolatos bővebb információkat a www.stophazardusozdravim.sk nevű honlapon olvashatnak, egyebek mellett egy ankétet is, amelyben a laikusok is hozzászólhatnak a témához.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.