Az Egészségbiztosítók Társulása az Union-ügyről

Pozsony |

<p>Az Egészségbiztosítók Társulása (ZZP) szerint fontos jelzés a kormánynak, hogy a nemzetközi döntőbíróság kártérítésre kötelezte a szlovák államot, mert Robert Fico első kormánya idején megtiltotta az Union egészségbiztosítónak (egyáltalán a magán egészségbiztosítóknak) a haszonképzést.&nbsp;</p>

Katarína Kafková, a ZZP elnöke szerint a kormánynak a döntőbírósági ítélet alapján át kellene értékelnie a magánbiztosítók állami kisajátítására vonatkozó tervét.

„Felelőtlen dolog, ha a haszonképzés tilalma miatti 40 millió eurós számlát a polgárnak kell kifizetnie, és a kormány – bármiféle reflexió nélkül – a biztosítók kisajátítására készül, ami ennek a többszörösébe kerül majd” – hangsúlyozta a ZZP vezetője. Kafková közölte, hogy a 22 milliós kártérítésen és a hárommillió euró perköltségen kívül az állam 18,8 millió eurót fizet ki az állam védelmét ellátó ügyvédi irodáknak. A másik magán egészségbiztosító, a Dôvera részvényese, a HICEE által indított hasonló pert eljárásrendi hiba miatt utasította el a bíróság. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a HICEE is eredményes lehet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?