Az ebola az új pestis?

Professzor úr, laikusként mit kell tudni az ebola feltűnéséről?

Főképpen talán azt, hogy betegségként 1967-ben bukkant föl először a németországi Margburgban, ahová laboratóriumi kísérleti vizsgálatokra Ugandából hoztak majmokat, amelyektől több tudományos dolgozó is megfertőződött. Az orvostudomány, illetve tudományterületként a virológia számára ekkor és ott jelent meg először ez a korábban teljesen ismeretlen, vérzéses lázra jellemző tüneteket mutató, végül többszervi elégtelenséget, keringési sokkot kiváltó, az embereket is megbetegítő új fertőző vírus. Ezután csaknem tíz évig nem történt semmi, mígnem 1976-ban kitört az első Ebola-Zaire nevű járvány, amelynek vírusa később Szudánban is megjelent. Nevét az Ebola folyóról kapta. Bár a vírus természetes gazdája nem ismert, annyi bizonyos, hogy megbetegíti például a majmokat és a bozóthúst is fogyasztó helyi lakosokat. Az ebola eddig ismert változatai emberről emberre levegő útján nem terjednek, de vérrel, testváladékkal, védekezés nélküli szexszel, közvetlen érintkezéssel, illetve állati váladékokkal való érintkezéssel terjeszkedik. Ez a betegség még sohasem volt ennyire agresszív, mint a 2014-es epidémia, egyelőre azonban – noha jó pár esetben már fölütötte fejét az Egyesült Államokban, sőt Európában is – ez a nyugat-afrikai ebolajárvány mostanáig „csak” lokális.

Még ha lokálisan is, de miért olyan durva most a kór fellépése? És miért éppen Nyugat-Afrikában?

Ennek fő oka szerintem Afrika politikai-gazdasági helyzetében keresendő. A járvány megfékezését nehezíti, hogy az ottani lakosság komoly nyomorban és nagyon rossz higiéniai körülmények között él, ezért a kontinensen belül is számottevő a migráció. Ráadásul gyakoriak a polgárháborúk, emiatt a menekültek száma szintén jelentős. És ha ilyen körülmények között feltűnik az esetek ötven-kilencven százalékos halálozási arányával járó vírus, akkor abban a régióban fölöttébb kedvezőek a ragály elharapódzásának feltételei. Segíti az epidémia előretörését, hogy a helyi lakosok nagy hányada a hatósági és egészségügyi figyelmeztetések ellenére sem hiszi el a pusztító vírus létezését, így nem tesznek sokat a fertőzés megelőzéséért. Régebben ugyanis az emberek itt törzsi viszonyok között, jobbára az őserdők mélyén és egymástól elkülönült közösségekben éltek, ahol ha megjelent és fertőzött is a halált okozó ebola, a zárt törzsi rendszer révén nem alakult ki járványügyi szituáció. A betegségnek ezek a tűzfészkei mára nyitott, szabadon átjárható területekké váltak, ami – a lehetséges emberi vagy állati vírushordozók közvetlen érintkezése révén – a veszedelmes vírus könnyű térhódítását teszi lehetővé.

Akár egy sima kézfogással is elkapható az ebola?

Alapvetően nem. Maga a vírus ugyanis az ép, egészséges bőrön nem jut át, ezért fontos – és nemcsak az ebola ellenszereként! – a rendszeres és alapos kézmosás. Ám ha valaki például bármi okból sebes, fölhorzsolt, pattanásos kézzel ad kezet olyasvalakinek, aki akár saját tudtán kívül, de már fertőző, illetve a kézfogás előtt beteg egyén vagy állat testváladékával került kapcsolatba, az komoly veszélyt jelent. Ahogy az is, ha az ilyen személy hirtelen köhint, tüsszent egyet, és ennek váladéka közvetlenül eljuthat mások szemkötőhártyájába, mert akkor az Ebola-vírus is éppen úgy emberről emberre tovább terjedhet, ahogyan az influenza szokott. A fokozott körültekintés azért is ajánlatos, mert az ebola lappangási ideje két és huszonegy nap között ingadozik, így nyilván olyasvalaki is fertőzhet, aki még nem is sejti, hogy beteg.

Sarkítva a kérdést: Szlovákiában is félnünk kell?

Ha a szó eredeti értelmében nem is, de azért nem árt elővigyázatosnak lennünk. Európában, így tehát Szlovákiában is megtehetők mindazok az előrelátó járványellenes intézkedések, amelyekre azért van szükség, mert Németországba és Spanyolországba néhány páciens révén már megérkezett az ebola; ők pedig az elkülönítés és vesztegzár alá helyezésük előtt hosszabb-rövidebb ideig a legkülönbözőbb helyeken is megfordulhattak. Ahogy történt ez az Egyesült Államokban elhunyt, eredetileg Libériából családlátogatásra érkezett első ebolás beteggel. A többnyire riasztó hírek mellett biztató információ, hogy egy hamburgi kórházból viszont egészségesen hazaengedték az egyik korábbi fertőzöttet.

A WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet 2014 októberének derekán kiadott figyelmeztetése szerint hetente akár tízezer új ebolás beteggel szaporodhatnak a fertőzöttek. És ha az esztendő végéig nem sikerül meggátolni a járvány tombolását, akkor jövőre másfél millió is lehet az ebolafertőzöttek száma, és közülük sokkal többen fognak meghalni. A kór bizonyított lappangása, esetleg tényleges megállapítása esetén egyetlen lehetőség marad: az elkülönítés, a vesztegzár alá helyezés?

Igen. A vírusnak, hogy tovább terjedhessen, újabb meg újabb személyek közötti közvetlen kontaktusokra van szüksége. Ebben különbözik például az emlékezetes madárinfluenza-járványtól, amelyet a költöző madarak szabadon áttelepíthetnek az egyik tűzfészekből a másik helyre. Viszont ha az Ebola-vírus egy körülhatárolt, sőt zárt környezetben elpusztul, nem terjeszkedik tovább.

Ha a lappangási időben észlelt ebolagyanús személy leletei negatívak, esetleg ennél is jobb esetben tényleges megbetegedés után gyógyultan távozhat a kórház elkülönített osztályáról – ez az orvostudomány győzelme vagy pusztán szerencse?

Őszintén szólva, inkább az utóbbi. A vírusok ugyanis egyszer agresszívabbak és erősebb a fertőzőképességük, más esetben gyöngébb a kórokozó képességük. Az a páciens, akit az ebola utóbbi vírustípusa támadott meg, és az illető immunrendszere is rendben van, legyűri/legyűrheti a bajt, és életben marad. Én ezt inkább a szerencse dolgának tartom.

A szóban forgó súlyos nyavalyát tekintve mire képes napjainkban a diagnosztika? Mert úgy hírlik, hogy a fellépő, kezdeti tünetek szinte megegyeznek a hétköznapi megfázás, egy közönséges influenza jeleivel: fejfájás, láz, izomfájdalom, gyengeség tapasztalható. Aligha meglepő, ha első látásra valószínűleg a körzeti orvos is erre gyanakszik, és vitaminokat, izzasztót, lázcsillapítót javasol, majd azt mondja, jöjjek ismét egy hét múlva...

Indokolt esetben a gyors és precíz diagnosztika Európa-szerte, így Szlovákiában szintén megbízható nívón van. Akut betegségnél ez nem jelenthet gondot. És megfelelő szintű a nemzetközi együttműködés is. A kérdés sokkal inkább az, vajon a legjobban veszélyeztetett régiókban, illetve azokban a városokban, ahol a főként Nyugat-Afrikából érkező repülőjáratok landolnak, ott az orvosok a beteggel való első találkozás során gondolnak-e arra, hogy részletesebben kikérdezzék új páciensüket: az illető hol fordult meg az utóbbi pár hétben, kontaktusba kerülhetett-e járványveszélyes területeken járt személyekkel? Elvégre a veszély korlátozásának szemszögéből egy percig sem lehet közömbös, hogy a vizsgált páciens netán az ebola vagy „csak” az influenza tüneteit mutatja. Virológusként egyébiránt hadd jegyezzem meg, az influenzát sem szabad félvállról, könnyelműen venni, mert világszerte évente félmilliárd halálos áldozata van! Sajnos, a közbeszédben erről roppant kevés szó esik, ami az egészségügyi felvilágosítás és a tisztiorvosi hatóság tekintélyének hiányosságaira utal. Nálunk például a lakosság két-három százaléka kér védőoltást az influenza ellen, míg az Egyesült Államokban hatvannyolc.

Mi lehet az oka annak, hogy 1976-ban sikerült felülkerekedni az akkori ebolavészen, viszont a mostani afrikai ragálynak már ötezer halálos áldozata van, és hamarosan megtízszereződhet az új esetek száma?

Eleinte nem volt egyértelmű, hogy most más tulajdonságokat mutató új vírusról van-e szó, vagy ismét a zoonózus, azaz állatról emberre terjedő zairei, szudáni vírusnemzetséggel állunk szemben. A terjeszkedése pedig azért olyan gyors, mert ma már az ősi törzsek sem élnek elzártan az afrikai őserdők mélyén. Szerepet játszik a kialakult helyzetben, hogy a kór ezúttal Afrika különösen sűrűn lakott területein ütötte föl a fejét, ahol a lakosság régiókon belüli vándorlása is jelentős. Ezek a tájak manapság már a külvilág számára is bejárhatók, ami meghatványozza a fertőzésveszélyt. Közel jár hát az igazsághoz, aki a járvány további elhatalmasodásának kockázatára int.

Helyén kezeli a világ a fenyegető veszély komolyságát?

Megfontolt igyekezettel. Mind az Egészségügyi Világszervezet, mind az Egyesült Államok törekvései ezt a célt szolgálják. Persze, hiba lenne csodákban reménykedni, hiszen az óriási nyomor, a riasztó higiéniai körülmények, az ottani egészségügyi ellátás rendszerének kezdetlegessége egyelőre inkább az ebolajárvány eldurvulását segíti. A WHO egyik jelentése például megemlíti, hogy a családok – nem lévén orvosi segítség a környéken – tanácstalanságukban egyszerűen kirakják és a szabad ég alatt magukra hagyják az ebolás beteget, ami értelemszerűen számos további fertőzés forrása.

Nyilván nem csupán a riporternek föltűnő, hogy a terjeszkedő járvány áldozatai között orvosok és egészségügyi dolgozók is vannak. Pedig róluk föltételezhető, hogy iskolázottak. Sőt! Sierra Leone vezető virológusa, az ebolajárvány megfékezésének élharcosa, Sheik Umar Khan szintén a halálos áldozatok között van...

A távolból nehéz erre magyarázatot találni. Az általános tapasztalat, hogy olykor az egészségügyi személyzet szintén könnyelműsködik. Például egyáltalában nem vagy csak hiányos védőöltözetet visel, esetleg vakon bízik abban, hogy őrajta, orvosként, nem fog ki semmiféle nyavalya.

Egyes vélekedések szerint, ha akad jó ebben az ebolajárványban, akkor talán az, hogy meggyorsítja egy oltóanyag tudományos kutatását. Bár a vakcina nem azonos az orvossággal...

A vírusos megbetegedések elleni gyógyszerek kutatása és fejlesztése rendkívül bonyolult. Ezen a területen lényegében máig sincsenek százszázalékosan biztos hatóanyagaink, olyasmi, mint például az antibiotikum a baktériumok ellen. Az Ebola-vírusnemzetség kutatása – a kívánt gyógyszerek és védőoltások kikísérletezése – egyelőre duplán késik, mert mostanáig nem állt fenn egy több országra vagy világrészre kiterjedő járványveszély. Ilyesmi csak most következett be, de azt is tudni kell, hogy egy ilyen kutatás hosszadalmas és költséges. Valószínűleg a jövőben mégis előtérbe kerül, hiszen mára nyilvánvaló, hogy az egyik legvirulensebb kórokozó. Az ebolát eddig inkább potencionális biológiai fegyvernek tartották, mintsem köznapi járványos vírusbetegségként lábra kapó kockázatnak.

A Szlovák Tudományos Akadémia Virológiai Intézete is egyik láncszeme lehet a várható kutatásoknak?

Gondolom, nekünk elsősorban a tanácsadói szerepkör jut, intézetünk munkatársai viszont tagjai az ország eseti krízisbizottságainak.

Az emberek manapság, különösen, ha módosabbak, kivagyiságból is föl-le utazgatnak a világban. Természetesen Afrikába is. Mit tanácsolna azoknak, akiket pont odafelé űz a bizsergető menőkéjük?

Hogy ne utazzanak most Afrikába, a világ számos sarkában találni kellemes és akár kalandos üdülőhelyeket. Turistaként kár vállalni a rizikót, még azokban a térségekben is, ahonnan eddig nem jelentettek ebolaeseteket. Főként egy olyan időszakban, amikor az Orvosok Határok Nélkül és a Nemzetközi Vöröskereszt próbálja megfékezni az áldozatok ezreit követelő járvány továbbterjedését.