Az átváltozás

Amikor egy reggel Gregor Samsa magához tért szürke, lágy és kellemes ködként kavargó látomásaiból, megállapította, hogy átváltozott.

A hátán feküdt; az ablakpárkányt ezen a reggelen különösen szűknek találta. A fény felé fordult, s azonnal feltűnt neki, milyen könnyű volt ezt megtennie, lényegében váratlanul csak az a része fordult, melyet a nyaka választott el testének többi részétől, mely a padlón maradt. Kinézett. Noha esett, és úgy tűnt, kellemetlen hideg van, biztosra vette, hogy a távolban, a fák lombjai közt, az ágak kérgében, a repedések közt ugyanúgy zajlik a boldog élet, mint emberemlékezet óta. Meglepően messzire ellátott. Ettől aztán meg is ijedt, félt, hogy nem lesz képes ilyen széles látószög benyomásait feldolgozni, de furcsa mód ez is sikerült neki, szemlátomást egyre jobban. Valami felgyorsult, elmélyült az eszmélésében. Kezdett magába látni, kezdte megismerni és megérteni magát. Felállt, tett néhány bátortalan, ingatag lépést az ajtóig, és lenézett.

– Anya… atyám… édes húgom… – sírta el magát, és az volt az érzése, ez a borzalom elpusztítja. Ugyanakkor szégyen környékezte, sőt, teljesen elöntötte, s biztosra vette, hogy már az egész világ tudja róla, milyen megalázó átváltozáson ment keresztül. Végül tehetetlenül térdre roskadt, s kinyújtotta új, undorító, remegő emberi kezét a három nem nagy bogár felé, melyek riadtan futkostak a küszöb előtt a szőnyegen.

Vladimír Balla (1967, író)

(Csanda Gábor fordítása)