Az ár rongálta iglói híd gyors felújítását ígéri Radičová

Igló (Spišská Nová Ves) |

<p>A félig-meddig tönkrement iglói (Spišská Nová Ves) hidat is megtekintette pénteken a májusi és júniusi árvizek utáni kelet-szlovákiai helyzettel ismerkedő Iveta Radičová.</p>

A miniszterelnök a szemlét követően kijelentette, hogy a hidat - amely része a várost Kassával összekötő főútnak - a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állítani. "Remélem, abban a tartalékalapban (a miniszterelnökében – a szerk. megj.) még találok elegendő pénzt" - jelentette ki Radičová. Ezzel arra célzott, hogy elődja, Robert Fico a jelenlegi kormánypártok (a korábbi elelnzék) szerint túl sokat költött az alapból.

A hídon egyelőre váltakozó irányú a forgalom, és csúcsforgalom idején nagy a torlódás. "A felújításhoz legalább 900 ezer euróra van szükség, a lehető leggyorsabb megoldásra törekszünk" - közölte a kormányfő.

A városi önkormányzat képviselőivel folytatott megbeszélést követően Radičová látogatást tett a legnagyobb iglói és régióbeli munkaadónak számító Embracónál. Mint mondta, örömmel értesült arról, hogy akár 300 új munkahely is létrejöhet a cégnél, s további 160 a beszállítóknál. Közölte, az ügyben azonnal felveszi a kapcsolatot a gazdasági miniszterrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?