Az államfő világos szlovák állásfoglalást vár Szkripal-ügyben

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska a volt orosz ügynök, Szergej Szkripal és lánya, Julija megmérgezésének ügyével kapcsolatban világos és lelkiismeretes szlovák állásfoglalást vár – üzente az államfő kedden szóvivőjén, Roman Krpelanon keresztül. 

Az üggyel szerdán (3. 28.) a Biztonsági Tanács is foglalkozik. Az incidens után több állam is orosz diplomaták kiutasítása mellett döntött, Szlovákia nem csatlakozott.

Kiska kedden találkozott Lukáš Parízek (SNS-jelölt) külügyi államtitkárral, akivel a külügyminisztérium lépéseiről tárgyaltak. Kiska elégedetlen a tervezett lépésekkel és Parízek indoklásával is. Krpelan elmondása szerint az elnök magyarázatot kért a külügyminisztériumtól arra vonatkozóan, hogy Szlovákia miért nem tett eleget Nagy-Britannia orosz diplomaták kiutasítására vonatkozó felkérésének úgy, mint az európai uniós és a visegrádi partnerei. Emlékeztetett: a kérés az Egyesült Királyság területén végrehajtott vegyi fegyveres támadásra adott reakció volt. Krpelan hozzátette: az elnök titkosszolgálati információkkal is rendelkezik.
 

A találkozó után Kiska felhívta Peter Pellegrini kormányfőt, akinek elmondta: lelkiismeretes és világos szlovák állásfoglalást vár azzal kapcsolatban, hogy az egyik legfontosabb partnerünk a szolidaritásunk kifejezését kérte. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy az üggyel a Biztonsági Tanács foglalkozik.

Az incidens után az Egyesült Királyság és 16 további EU-tagállam utasított ki területéről orosz diplomatákat. Donald Trump amerikai elnök 60 orosz diplomata kiutasításáról és a seattle-i orosz konzulátus bezárásáról rendelkezett.

Szlovákia mind ez idáig nem utasított ki egyetlen orosz diplomatát sem. Parízek ezzel összefüggésben elmondta: állandó kapcsolatban állnak a szövetségeseikkel, és kifejezték szolidaritásukat is azáltal, hogy elítélték az incidenst.

„Kommunikálunk. Ugyanakkor jogunk van az ügyben állást foglalni és ennek megfelelő lépéseket tenni. Adekvát lépésnek tekintjük a nagykövet beidézését, ami megtörtént. A további lépésekről a nyomozás eredményeinek fényében döntünk” – mondta az államtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?