Az alkalmazottak több mint harmada akar munkahelyet váltani, és jók az esélyeik

állásinterjú
Pozsony |

A cégek egyre nagyobb harcot vívnak a munkaerőért, ám a munkavállalók kétharmada csak akkor váltana, ha legalább 200 euróval magasabb fizetést adnának neki. 

Az alkalmazottak további harmada beérné 100 euróval magasabb fizetéssel az új munkahelyén. A Manuvia munkaközvetítő ügynökség felméréséből azonban az is kiderült, hogy nem csak a fizetés számít.
 

Az alkalmazottak harmada tervezi, hogy három hónapon belül felmond a jelenlegi munkahelyén, és további egynegyedük sem zárja ki teljesen, hogy munkahelyet vált. „A munkaerő-toborzóknak fel kell készülniük arra, hogy jóval többet kell kínálniuk az új alkalmazottaknak annál, mint amennyit jelenlegi munkahelyükön keresnek, és csak úgy tudják megtartani jelenlegi alkalmazottaikat, ha azok elégedettek, és itt nem csak a fizetésről van szó. Az embereknek már sokkal nagyobbak az elvárásaik a munkahelyi körülményeket és a cégi juttatásokat illetően” - mondta Peter Dosedla, a Manuvia vezérigazgatója.

Hozzátette,

a munkavállalók több mint felét foglalkoztatja valamilyen szinten a váltás, 33 százalékuk komoly készül erre, további 23 százalékuk pedig fontolgatja a dolgot.

Jellemzően a fiatal generációkról és az alapfokú végzettségűekről van szó, akiknek többsége jelenleg is olyan helyen dolgozik, ahova már nagyon nehéz munkaerőt találni.

Nagyszombat kivételével valamennyi megyére érvényes, hogy az alkalmazottak több mint 30 százaléka új munkahely után akar nézni, még Pozsonyban is, ahol magasabbak a fizetések.

A felmérést elvégezték Csehországban is, ott a munkavállalók negyede készül új állásba, további 20 százalékuk pedig nem zárja ki ezt a lehetőséget.

Szlovákiában az alkalmazottak 6%-a azonnal és minden probléma nélkül találna új állást. „A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a cégek a konkurenciánál kénytelenek keresgélni, sokan úgy kapnak állásajánlatot, hogy nem is keresnek új munkahelyet” - véli Dosedla. Tapasztalata szerint minden tizedik alkalmazott két héten belül tudna új állást találni, közel harmaduk egy hónap alatt, és a munkavállalók további 50 százalékának sem tartana egy hónapnál sokkal tovább a keresgélés, ha a váltás mellett döntene.

A fiatalok 33 százalékának meggyőződése, hogy egy-két héten belül tudnának új munkahelyet találni, a nyugdíj előtt álló korosztályoknál 23 százalék ez az arány. A nők pesszimistábbak, mint a férfiak, 59 százalékuk szerint egy hónapnál tovább tartana, amíg új munkahelyet találnának, a férfiak között ez az arány 40 százalék.

A reprezentatív felmérést 1050 munkavállaló bevonásával a Manuvia és az Instant Research végezte idén tavasszal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?