Az alapiskola döntheti el, melyik nyelvet kezdi első idegen nyelvként oktatni

Pozsony |

A most kezdődő tanévtől az alapiskolák dönthetik el, hogy 3. osztálytól melyik nyelvet kezdik első idegen nyelvként tanítani a gyerekeknek. Az angol nyelv a 7–9. osztályban lesz kötelező második idegen nyelvként azoknak a diákoknak, akik nem azt tanulták a 3. osztálytól.
 

Eddig az angol a 3. osztálytól kötelező volt minden diák számára, mostantól a gyerekek más világnyelvet is választhatnak első idegen nyelvnek, ha az iskola meg tudja oldani az oktatását.

Az oktatási tárca közlése szerint az iskolákkal és a munkáltatói szövetségekkel történt egyeztetés után vezeti be a változást.

„Több idegen nyelv, főleg a német és a francia ismerete jobb elhelyezkedési lehetőségeket jelent a munkaerőpiacon”

– áll az oktatási minisztériumi közleményben.

A törvényben az áll, hogy „az iskolának lehetővé kell tennie az angol és legalább még egy világnyelv elsajátítását és használatát a diákok számára”.

A nyelvválasztás önkéntes, a minisztérium feltételezi, hogy az iskolák döntő többsége marad az eddigi gyakorlatnál, és az angolt fogja tanítani első idegen nyelvként.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?