Csaknem 693 000 diák veszi át pénteken a 2019/2020-as tanév félévi értékelését. Több mint 58 000 kiselsős számára ez az első komplex értékelés, amelyet hazavihetnek az iskolából.
Az alap- és középiskolák diákjai ma kapják meg a félévi értékelést
Az első félévi tanulmányi előmenetelről és magaviseletről szóló szóbeli értékelés vagy klasszifikáció kivonatát pénteken 2074 alapiskola 454 175 diákja, és 234 speciális alapiskola 26 038 tanulója veszi át. Emellett az ország 850 középiskolájában 202 341 nappali tagozatos és 10 435 levelező tagozatos diáknak adják át az osztályfőnökök a félévi értékelést. Erről az SZK Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma tájékoztatta a TASR hírügynökséget pénteken.
A diákok előmenetelét az egyes tantárgyakban különféle fokozatokkal osztályozzák. „Az előkészítő és nulladik évfolyamban, illetve az alapiskola alsó tagozatának első osztályától a negyedik osztályáig az értékelést szóban is el lehet végezni az alábbi fokozatok alapján: nagyon jó eredményeket ért el, jó eredményeket ért el, kielégítő eredményeket ért el, elégtelen eredményeket ért el” – tájékoztatott az oktatási minisztérium. A bővebb szóbeli értékelésnek motiválnia kell a diákot, vagyis konstruktív jellegűnek kell lennie, nem tartalmazhat negatív és elítélő kijelentéseket. A pedagógus a diák tudását, képességeit, szokásait és magatartását értékeli.
A félévi értékelés nem számít közokiratnak, ezért átlagos irodai papírra is kinyomtatható. Ez a fajta értesítés egy 2011-es törvénymódosítás értelmében vette át a félévi bizonyítványok helyét. A módosítás célja az volt, hogy csökkentsék az iskolákra háruló adminisztratív terheket. A félévi értékelés csak a nagykorú diák vagy a gyermek törvényes képviselőjének kérésére adható ki, és azt vissza kell szolgáltatni az iskolának.
A diákokra az értékelések átvétele után február 3-án, azaz hétfőn egynapos szünet vár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.