Az agrártárcával tárgyalt az MKP

farkas
Pozsony |

Találkozót kezdeményezett a Magyar Közösség Pártja (MKP) a mezőgazdasági minisztériummal, hogy Dél-Szlovákiáról beszéljenek. Ezen kívül a Beneš-dekrétumok miatt született ítélet is terítékre került.

„Nem politikai jellegű tanácskozás volt, hanem szakmai. Segítséget kínáltunk a tárcának, és úgy tűnik, van rá igény” – kommentálta Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai szakértője az agrártárcával való tegnapi tárgyalásukat. Mint mondja, mezőgazdasági témákról beszéltek a földművelődési főosztály vezetőjével, valamint az ezen osztály alá tartózó, növénytermesztéssel foglalkozó osztály tagjaival. 

Farkas elmondta, az volt a motivációjuk, hogy a déli járások gazdáinak segítsenek. „Azt szeretnénk, hogy a déli régió továbbra is az ország éléskamrája legyen” – magyarázta Farkas. Hozzátette, azért kezdeményezték a találkozót, mert szemléletváltást véltek felfedezni a kormányprogram mezőgazdaságra vonatkozó fejezetében, amelynek célkitűzései megegyeznek az általuk elgondoltakkal. 

Farkas elmondta, négy témában indult diskurzus a minisztériummal. Szó volt arról, hogyan lehetne kiszélesíteni a közmunkaprogramot, ezzel csökkentve a szociális segélyből élők számát, de arról is, hogyan lehetne fejleszteni a mezőgazdaságot a déli járásokban, kiváltképp a növénytermesztést. Ezzel együtt beszéltek a magyar mezőgazdasági szakközépiskolák fejlesztésének szükségességéről is.

Megfogalmazták a kistermelők problémáit, olyan pontokra figyelmeztetve, mint a velük szembeni szigorú előírások. Megjelent még a tárgyalás során a vízgazdálkodás problémaköre, kiemelve az öntözőrendszerek szükségességét, amelyekre a klímaváltozás miatt lenne szükség. Utolsó pontként a termelési, értékesítési szövetkezetek létrehozása került terítékre.

Farkas szerint végezetül megemlítették a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntését, amelyben elmarasztalták Szlovákiát, amiért a Beneš-dekrétumokra hivatkozva koboznának el tulajdonosától 35 hektárnyi erdőt. Farkas szerint ezt azért tartották fontosnak, mert a miniszter erdész, és a tárcát képviselő felektől ígéretet kaptak arra, hogy javaslataikat továbbítani fogják a miniszternek.

Lapunk kérdésére az MKP gazdasági szakértője elmondta, az osztályvezetők tőlük szereztek tudomást a strasbourgi döntésről. A közeljövőben újabb tárgyalásra kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?