<p>Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek azt a paragrafusát, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be. </p>
Az Ab megsemmisítette a muszlimellenes ásotthalmi szabályozást
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/20150805asotthalom-2015-augusztus-5katonak-gyors_0.jpg.jpg?itok=wNTNC1Yz)
Az Ab szerdán a honlapján hozta nyilvánosságra az ombudsman indítványára soron kívül meghozott döntését, amelynek lényege, hogy önkormányzatok nem hozhatnak közvetlenül alapjogot érintő, korlátozó szabályozást, ugyanis az alaptörvény kimondja, hogy alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a támadott szabályozás részben a muszlim vallás gyakorlásán és az egyének vallásos meggyőződésének kinyilvánításán, részben pedig a véleménynyilvánítás szabadságának törvényben megállapított korlátain kívül további belső, értékalapú korlátokat állít fel önkormányzati rendeletben.
Az indoklásban kitértek arra is, hogy ha közvetlenül alapjogokat érintő, korlátozó helyi önkormányzati rendeletek születnének, akkor önkormányzatonként eltérővé válhatna az alapjogok gyakorlása.
Az Ab az ügy súlyára tekintettel, általános gyakorlatától eltérően Ásotthalom önkormányzati rendeletének vizsgált pontjait a tavaly novemberi kihirdetésre visszamenőleges hatállyal semmisítette meg. Az 15 fős testület határozatát különvélemény nélkül hozta meg.
HELYSZÍNI RIPORTUNK: NEM MENEKÜLTNEK VALÓ VIDÉK
A Toroczkai László ásotthalmi polgármester, a Jobbik alelnöke által vezetett önkormányzat rendelete a többi között a mecset építését is megtiltotta a településen. A rendelet miatt Székely László, az alapvető jogok biztosa tavaly decemberben fordult az Ab-hoz, kérve a rendelet megsemmisítését.
Jogszabálysértőnek minősítette a rendeletet a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Iszlám Közösség, a Magyar LMBT Szövetség aktivistái pedig a település polgármesteri hivatala előtt tiltakoztak. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is elhatárolódott a nagy vitákat kiváltó rendelettől. Elmondása szerint a célban egyetértenek pártja alelnökével, ám az eszközökben nem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.