Már elérhető az MG5 Electric, az első családi elektromos kombi az MG-től

MG5
Pozsony |

Hosszú idő után már azok is vehetnek elektromos meghajtású autót, akik kombira vágynak. Bármennyire is furcsán hangzik, az elektromos autók kínálatából Szlovákiában mindeddig hiányoztak ezek a járgányok. A hiányt ezekben a napokban pótolta a kínai kézben levő brit márka, az MG, mégpedig az MG5 modellel.

Az MG5 2017-ben mutatkozott be először, hozzánk már a modernizált változat érkezett meg átdolgozott elülsővel és új műszerfallal. Az autó első ránézésre aránylag visszafogott, ám egész érdekes paraméterekkel rendelkezik. Teljesítménye elérheti a 177 lóerőt, hatótávolsága 400 km-es kombinált használat mellett, városban pedig az 538 kilométert is eléri. Az MG5 Electric 479 literes csomagtartójába minden elfér, amire csak szüksége lehet. A 60:40 arányban osztott hátsó üléstámlák lehajtásával összesen akár 1367 liternyi hely áll rendelkezésre például nagyméretű dobozok, kerékpárok vagy sportfelszerelések számára. Egy kerékpártartó vagy tetőbox könnyen rögzíthető a tetősínekre, így felszabadul a belső tér. Egyébként az autó hossza több mint 4,5 méter, tehát elég helyet találnak benne, ám ha szükséges, akkor 500 kilós utánfutót is vontathat, és további 75 kg-ot vihet a tetőn.

MG5

Számos technológia

Az akkumulátort mindössze 35 perc alatt tölthetik fel 10%-ról 80%-os töltöttségre. Számos modern funkció könnyíti meg az utazást – köztük az innovatív MG Pilot vezetési és biztonsági technológia, az iSMART alkalmazás, valamint az Android Auto vagy Apple Carplay alkalmazás. Az MG Pilot több funkciót egyesít, például az automatikus vészfékezést (AEB), az adaptív sebességtartót (ACC), az aktív sávtartó asszisztenst (LKA), az automatikus távolsági fényszórót (IHC), az intelligens sebességkorlátozót (SAS), az ütközésre figyelmeztető rendszert (FCW), a közlekedési jelzőtábla-felismerést (TSR) vagy a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert (LDW).

Az MG4-el összehasonlítva ezt az autót az elülső kerek hajtják. Kétféle elektromotorral rendelhetik, az egyik teljesítménye 115 kW (156 LE), a másiké 130 kW (177 LE), a forgatónyomaték mindkét esetben 280 Nm. A járgány 8,3 másodperc alatt éri el 0-ról a 100 km/órás sebességet.

MG5

Két akkumulátor

A vásárlók egyelőre nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy érdeklődjenek az elektromos meghajtású autók akkumulátorának vegyi összetételéről, ám ez is egy olyan paraméter, amely kulcsfontosságú ahhoz, hogy az autót megfelelően és igazán takarékosan tudják használni. Az MG5-höz kétféle akkumulátort rendelhetnek.

Az első lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátor, amelyet a nagyobb teljesítménnyel bíró elektromotorral kombinálhatnak. Kapacitása 50,3 kWh, amelynek kiváló a hőstabilitása és nem zavarja a gyakori töltés. Mivel csak 320 kilométeres a hatótávolsága, inkább azoknak ajánlott, akik az autót főként városban akarják használni. A második típus a nikkel-mangán-kobalt (NMO) akkumulátor, amelynek 400 kilométeres a hatótávolsága, de ebben az esetben a töltést csak 80 százalékig ajánlják. Azok számára lehet praktikusabb ez a választás, akik hosszabb utakat tesznek meg rendszeresen. Ez az az akkumulátor, amelynek igazoltan árt, ha 80 százalék fölé töltik rendszeresen.

Mindkét esetben a maximális töltési teljesítmény (DC) 87 kW, a házi AC töltés esetében csak 11 kW. Érdekesség, hogy az elemről külső, 2,2 kW teljesítménnyel rendelkező fogyasztói berendezéseket is tölthetnek.

MG5

Mennyi az annyi?

Az MG5 esetében négy felszereltségi szint létezik, a Comfort, az Emotion, az Excite és a Luxury, ám eleinte csak a két középső lesz elérhető. Az Emotion esetében az MG5 kezdőára 35 500 euró, amiért például LED-es fényszórókat, kétzónás klímát, parkolókamerát és 10,25 colos képernyőt, adaptív sebességtartót vagy olyan automatikus rendszert kapnak, amely lehetővé teszi a forgalmi dugókban való araszolást. Az Excite felszereltségi szint kezdőára már 39 300 euró. Az MG egyébként ma indítja el a hivatalos eladásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?