BMW iX3: a visszafogott cyberpunk!

ix3
Pozsony |

Több mint két évvel azután, hogy a BMW bemutatta az első elektromos SUV modelljének koncepcióját, sorozatgyártásba került az iX3, s én az első, Szlovákiába érkezett modellt próbálhattam ki múlt héten. Igaz, a rövid, néhány órás tesztelés után túl sok következtetést nem lehet levonni, de legalább betekintést nyertem abba, hogyan képzeli el a BMW a klasszikus, városi elektromos SUV modellek jövőjét.

A BMW korábbi, tisztán elektromos i jelölésű modelljei, mint az i3 vagy az i8, elsősorban a futurisztikus dizájnról szóltak, s tökéletesen beilleszkedtek a cyberpunk világába. A márka képviselői viszont tudták, hogy ha igazán sikeresek akarnak lenni az elektromos autók piacán, s nagyobb tömegeket akarnak majd megszólítani, akkor kicsit emészthetőbb dizájnra és modellre is szükségük lesz. Igen, a nemrég bemutatott iX zászlóshajó megint jövőt idéző autó, néhány szinttel alatta viszont már ott van az iX3 – az az elektromobil, ami már a konzervatív vásárlóknak szól. Egy ilyen autó bemutatását ráadásul nem halogathatták tovább, hiszen a német konkurencia ezen a téren előnyre tett szert, az e-tronok vagy EQC-k már egy ideje elhúzták a mézesmadzagot az elektromos meghajtás felé kacsingató vásárlók orra előtt. 

Nem feltűnő

A BMW nem is akart sokat találgatni, fogta egy befutott modelljét, jelen esetben az X3-at, s átalakította elektromobilra. Persze mindez nem volt ilyen pofonegyszerű, s a motorházban (ami jelenleg már tulajdonképpen nem is motorház), mindent át kellett építeni. Az alap X3 viszont megmaradt, ezért sem ájultam el a járgánytól, amikor először megláttam a parkolón. 
Sokan lehet, fel sem figyelnek rá az úton, s nem is veszik észre, hogy különleges BMW-ről van szó, pedig nagyon az. A gyártó decens ismertetőjelekkel tudatja a külvilággal, hogy elektromos meghajtású autóról van szó. Oldalán és hátulján is megtaláljuk az elektromos sorozatra utaló i jelölést, az autó két új lökhárítót kapott, s megvált az elektromobiloknál teljesen fölösleges légbeömlőktől. Nekem különösen tetszettek a kék kipufogóutánzatok, amik tulajdonképpen csak jelzik, hol voltak valamikor a valódi kipufogók – egyiknek sem veszik hasznát a gyakorlatban, csupán dizájnelemekről van szó. Az i jelölésen kívül épp az autón itt-ott felbukkanó rikító kék szín is jelzi, hogy árammeghajtású modellről van szó. 
Az utastérben sem találnának túl sok változást a klasszikus X3 modellhez képest. A középkonzolon ott van a decens iX3 jelölés, a startgomb is rikító kék színezést kapott, s az újfajta kék vonalvezetés megjelenik a sebességváltó karján, illetve a volán közepén díszelgő logón. Az i család többi tagjával ellentétben ennél a modellnél a tervezők nem éreztek késztetést arra, hogy minden áron kilógjon a sorból, minek köszönhetően a sofőr sokkal jobban koncentrálhat a vezetés élményére; egy elektromobil esetében pedig ez a legfontosabb. Egyébként ez is egy érdekes paradoxon: míg kívülről a váltózásokból minimum van, az autó belsejében semmi sem maradt meg abból, amit az X3-ban megismertünk.

ix3

Hol a motor, Pista bá'?

Tán a legalapvetőbb változás, ha persze nem vesszük figyelembe az elektromos meghajtást, hogy ebben a sorozatban hiába keresnék az xDrive összkerékhajtást. Az X3 elektromos változatát kizárólag a hátsó kerekek hajtják. Az autó tömege is jelentősen megnőtt, az iX3 2,3 tonnás autó, amit elsősorban a gyorsulásán és viselkedésén fognak leginkább megérezni. A 210 kW és 286 lóerő ellenére is egyszerűen érezni, hogy az elektromotornak egy behemót dögöt kell felgyorsítania. 6,8 másodperc kell ahhoz, hogy a járgány elérje a 0-ról a 100 km/órás sebességet. A hétköznapi használathoz viszont ez a teljesítmény bőségesen elegendő. 
Az autó súlyelosztása teljesen más, a motorház ugyanis jelen esetben üres. Ha ezzel az autóval beparkolnék a szomszéd Pista bá' autószervizébe, s kinyitnám előtte a motorteret, bizonyára nagyon gyorsan melegebb éghajlatokra küldene el. Az óriási műanyag borítás alatt ugyanis néhány, vékonyabb és vastagabb vezetékeken és valamilyen alkatrészeken kívül nincs semmi. Az, hogy a motor nem itt lesz, arra felkészültem, hiszen elektromobilról van szó, de hogy ennyire kihasználatlan marad ez a rész, az már meglepett. Ha viszont a motor helyére nem is, a csomagtartóba simán lehet pakolni, ennek térfogata 510 liter. 

ix3

450 kilométer?

Az elektromobiloknál a rakodótérnél érdekesebb adat a hatótávolság. A gyártó szerint ezzel a járgánnyal egy feltöltésre 450 kilométert is megtehetnek. Nem volt elég időm, hogy ezt kipróbáljam, ám tekintettel arra, milyen tempóban fogyasztotta a járgány az áramot, arra következtetek, hogy a 300–350 kilométeres hatótávolság lesz reálisabb adat. A kombinált fogyasztás a gyártó szerint 18,6 és 19 kWh között mozog száz kilométeren, nekem a rövid tesztelés során nem sikerült 23 kWh alá nyomorítani a fogyasztást. Jó hír, hogy a töltéssel különösebb gondok nem lesznek. Gyorstöltőállomásokon ugyanis 150 kW-os töltési teljesítménnyel a 80 kWh kapacitású elemeket 34 perc alatt feltölthetik 80 százalékra. A lassú, 11 kW töltési teljesítménnyel (16 A áram) ugyanerre 7,5 órára lesz szükségük. 

Zimmer esete az iX3-mal

Külön említést érdemel az autó hangja. Főleg a gyalogosok biztonsága miatt kell művileg kiegészíteni az egyébként hangtalanul suhanó elektromos autókat valamilyen hanggal. A BMW ezen a téren sem akart semmit a véletlenre bízni, s a járgány műhangjának fejlesztése során Az oroszlánkirály és a Gladiátor film zenéjét komponáló Hans Zimmer zeneszerzővel működött együtt. Nem igazán értem, pontosan hogyan zajlott a munka, hogy kották segítségével komponált-e valamilyen dallamot, amit aztán kombináltak az elektronikus hangzással, marketinghúzásnak viszont egyáltalán nem rossz ötlet egy ilyen kooperáció. A zeneszerzővel való együttműködés gyümölcsét főleg a Sport üzemmódban hallani, amikor olyan hangja van az autónak, mint egy futurisztikus repülő járgánynak, amely a cyberpunk világából csöppent az útra. Az összhatás tényleg jó, vezetés közben épp a hangnak köszönhetően volt néha olyan érzésem, hogy a kelleténél is gyorsabban száguldok – érdekes élmény. 
Az iX3 volánja mögött alig három órát töltöttem el. Ezalatt az idő alatt meggyőződtem róla, hogy a BMW egy jól működő elektromobilt dobott a piacra. Racionális választás lehet mindazoknak, akik nem hódolnak be a futurisztikus konkurenciának. Akinek felkeltette az érdeklődését, az már nálunk is megveheti. Alapban potom 66 550 eurót kell félretennie, a tesztelt változat ára a 77 ezer eurót is túllépte.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?