A Toyota bemutatta az új Yaris Crosst

Yaris
Pozsony |

Bár az első, sorozatgyártású autók csak szeptember végén, október elején érkeznek meg az országba, mi néhány napja exkluzív lehetőséget kaptunk arra, hogy közelebbről is megtekintsük a Toyota újdonságát. A márka bízik benne, ez a járgány is hozzájárul majd ahhoz, hogy a következő években az eladások terén elfoglalja a második helyet a ranglistán.

A Toyota azon szerencsés márkák egyike Szlovákiában, amely az elmúlt évet nyereséggel tudta zárni. Igaz, eladásai csak valamivel több mint két százalékkal emelkedtek, ami éves szinten nem sok, ám ha figyelembe vesszük, hogy a piac többi játékosa 20-30 százalékkal esett vissza, a Toyota eredményét már teljesen más fényben látjuk. Ehhez természetesen nagyban hozzájárult a szlovák piacon pontosan egy évvel ezelőtt bemutatott új Yaris, amelyet a sportos, GR változat követett ősszel. Főként ez utóbbi jelent óriási sikert, s a márka képviselői állítják, a modellből gyakorlatilag korlátlan mennyiséget tudnának eladni, a gond azzal van, hogy a gyárak már képtelenek növelni a kapacitásukat. A Yaris történetében múlt héten egy új fejezet kezdődött, a Toyota ugyanis Szlovákiában is bemutatta a modell Cross jelölésű változatát.

Ez jelentősen eltér a klasszikus Yaristól, bár ami a technikát illeti, többé-kevésbé ugyanarról az autóról van szó, a platformot is beleértve. Mégis más járgányról van szó, ez ugyanis a B-SUV szegmensbe tartozik. 

Yaris

Praktikus csomagtér

A Yaris szerintem nagyon mutatós autó lett, engem személy szerint egy elektromos meghajtású kis SUV-ra emlékeztet. Ami a nagyságát illeti, a C-HR alá sorolandó, bár nem ez lesz a márka legkisebb SUV-modellje. A Toyota ugyanis már hivatalosan is bejelentette a kicsi Aygo harmadik generációjának érkezését, az első, szériagyártású modelleket jövőre kellene bemutatni. 

A Yaris Cross csomagtere megnőtt, 111 literrel nagyobb rakodóteret kínál, konkrétan 397 litert, a négykerék-meghajtású változat esetében 320 litert. A csomagtérben elfér két 110 literes bőrönd vagy két golftáska (9,5 colos). Ez a Toyota első olyan kompakt SUV-modellje, amelyben a hátsó üléssor 40/20/40 arányban, az állítható csomagtérpadló pedig 60/40 arányban osztható. 

A csomagok csúszkálását akasztók és állítható hevederek akadályozzák meg; ezekkel nemcsak a poggyász, hanem a különféle sporteszközök is praktikusan rögzíthetők. Az utastérben ugyanazokat az anyagokat használták fel, mint a klasszikus Yarisnál. A volán mögött ülve nagyon kényelmesen éreztem magam, a kilátás is nagyon jó volt. A hátsó üléseken két, 180 centiméter magasságú felnőtt is elfér, mindezt úgy, hogy fej- és térdmagasságban is elég helyük marad. 

Yaris

Az AWD-i meghajtás

A Yaris Cross esetében érdekes opció lesz az elektromos AWD-i négykerék-meghajtás. Ez nem folyamatos 4x4-meghajtást jelent, csupán akkor aktiválódik a rendszer, ha az autó úgy értékeli ki, hogy szükség van rá. Télen vagy emelkedőkön való elindulásnál vehetik majd igazán hasznát. Annyit még tudni kell, hogy az összkerékhajtás csak a hibridváltozatnál lesz elérhető 2200 euróért. 

Vannak országok, ahol a Yaris Crossnak csupán a hibridváltozatát lehet megvenni, nálunk viszont a benzines is elérhető lesz, manuális vagy automata CVT-váltóval. A rendkívül gazdagon felszerelt, számos biztonságot növelő rendszert, például már adaptív tempomatot is tartalmazó alapváltozat kezdőára 16 490 euró. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?