Augusztus 31-e után már nem oltanak Szputnyik V-vel

koronavírus-vakcina Szputnyik

Augusztus 31-én befejeződik az orosz Szputnyik V vakcinával való oltás Szlovákiában, ez lesz az utolsó dátum, amikor az érdeklődők még megkaphatják a második oltást – figyelmeztet az egészségügyi minisztérium.

Ezzel a nappal ugyanis lejár az orosz vakcinák szavatossága. A tárca arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy időben értesíteni fogják az érintetteket az utolsó oltási lehetőségek időpontjáról.

A minisztérium azt tanácsolja az érdeklődőknek, ne halogassák az oltást, mert fennáll a veszélye, hogy az orosz vakcina második adagját már nem tudják beadatni. „A Szputnyik V vakcina második adagjával már oltanak. Az első adaggal július 31-ig oltottak" - közölte az egészségügyi minisztérium.

A Szputnyik V vakcinából két adag kell a teljes védettséghez. A második adag beadásáról SMS-ben és e-mailben tájékoztatják az érintetteket.

Szlovákia márciusban vásárolt Szputnyik V vakcinát; a szerződés eredetileg kétmillió adag megvásárlásáról szólt. A nem regisztrált vakcina beszerzése kormányválságot idézett elő. Az első 200 ezer, engedélyezett adaggal június 7. óta oltanak, de az érdeklődés nem volt akkora, mint feltételezték, ezért a kormány úgy döntött, a fel nem használt vakcinákat eladja vagy eladományozza. Oroszország 160 ezer adag Szputnyik V vakcinát vásárolt az egészségügyi minisztériumtól, azon az áron, amennyiért Szlovákia beszerezte. Július végén Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminisztert is megkapta a Szputnyik V vakcina első adagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?