<p>Pozsony. Januártól havi 32 óra közmunkát végeztethetnek a szociális segélyen élőkkel, a parlament tegnap megerősítette a köztársasági elnök által megvétózott törvényeket. Elutasították a javaslatait is.</p>
Áttörte a Smer az elnöki vétót
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13855391046678_11.jpg.jpg?itok=I6o5DKd1)
ÚJ SZÓ-HÍR
A Smer már délután jelezte, hogy mindenképen változatlan formában fogadják el az anyagi szükséghelyzetről szóló törvényt. „A Smer parlamenti frakciójának képviselői nem támogatják az államfő egyetlen javaslatát sem” – jelentette be Jana Laššáková frakcióvezető.
A köztársasági elnök azt indítványozta, hogy a segélyen élők csak önkéntes munkában vagy természeti csapás megelőzését, illetve a kárelhárítást szolgáló munkák alkalmával dolgozhassák le a havi 32 órát, a községek számára végzett közmunkát kizárta volna ebből a körből. Ivan Gašparovič szerint ugyanis alkotmányellenes az alapvető szükségletek biztosítására adott segély csökkentése. Problémásnak tartja a közmunkaprogramban való részvétel kötelező előírását is. „Kérdéses, hogy a jogszabály végrehajtása nem ütközik-e a kötelező vagy kényszermunkára vonatkozó nemzetközi szerződésbe” – állítja Gašparovič.
Az államfő úgy véli: az alkotmány szerint senkit sem szabad az „út mellett hagyni”, vagyis mindenkinek legalább akkora támogatást kell kapnia, amiből fedezni tudja alapvető létszükségleteit. Gašparovič azt is kifogásolja, hogy a jogszabály diszkriminatív elemeket is tartalmaz, a segélyen élőket ugyanis két részre osztja: lesznek, akiknek le kell dolgozniuk a havi 32 órát, és lesznek, akiknek nem. A törvény szerint ugyanis csak annak kell dolgoznia, akinek munkát ajánlanak fel, vagyis ha az önkormányzat nem tud munkát biztosítani a segélyen élőnek, akkor neki nem kell dolgoznia. Ettől tartanak a polgármesterek is, mivel a jogszabály nem mondja ki, hogy mit tegyenek, ha nem tudnak mindenkinek munkát találni.
A törvény újbóli elfogadását végül a Smer és a az OĽaNO szinte teljes frakciójának támogatásával fogadta el a plénum. A Híd képviselői nemmel szavaztak. „Ebben az esetben igazat adtunk a köztársasági elnök alkotmányos kifogásainak, amelyeket a Smer elutasított, így nem tudtuk megszavazni a jogszabályt” – mondta lapunknak Nagy József, a Híd-frakció tagja. A KDH és az SDKÚ képviselői tartózkodtak, míg az SaS-es képviselők elutasították a törvényt.
A jogszabály végrehajtásától tart a polgármesterek egy része is, hiszen a nagy munkanélküliséggel rendelkező településeken akár több ezer embernek is munkát kell biztosítani. Rimaszombatban például több mint 2 ezer embernek kell a munkát megszervezni, ami még akkor is nehéz feladat lesz, ha a munkaügyi hivatal csak erre a munkára új alkalmazottakat vehet fel.
Ján Richter munkaügyi miniszter kincstári optimizmusa töretlen. „A polgármesterekkel folytatott konzultációk alapján állíthatom, hogy a régiókban van elég munka, elég csak körülnézni a településeken” – jelentette ki a miniszter a szavazás előtt. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.