Április végére készülhet el az e-karantén alkalmazás

e-karantén
Pozsony |

Az e-karantén alkalmazás április végére készülhet el. Az üzemeltető az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) lesz. Ezt a szerdai kormányülés alkalmával jelentette ki Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter.

„Sok időt vesztegettünk el. Elkezdtem dolgozni rajta, mert már nem bírtam nézni ezt a tétlenséget” – jegyezte meg Sulík. Hozzátette: a minisztertársai elégedettek az alkalmazás tervezetével, a végső döntést azonban „a legmagasabb helyről” várja. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő azonban távozott az ülésről, mielőtt még véleményezte volna a javasolt alkalmazást. Sulík hangsúlyozta: a kormánynak sürgősen döntenie kellene az ügyben. Az applikáció elkészítéséhez egy programozócsapatra, egy projektvezetőre és oktatókra lenne szükség. A csapat két hónapig dolgozna az alkalmazás elkészítésén.

Sulík elmondása szerint az alkalmazást azért az NCZI működtetné, mert csak ők kezelhetik a személyes adatokat, valamint nekik van hozzáférésük olyan adatokhoz, mint a kórházban kezelt személyek vagy a beoltottak száma.

A miniszter szerint hiba, hogy a kormány óvintézkedései Szlovákia minden lakosára vonatkoznak. Az e-karantén alkalmazás a pozitív teszteredményt produkálókra, valamint azokra összpontosítana, akik negatív koronavírus-teszt nélkül lépik át a határt.

Sulík hozzáfűzte: a teljes határzár komoly gazdasági károkat okozna. Úgy véli továbbá, hogy csökkenteni kellene a járványellenes óvintézkedések ignorálásáért kiszabható pénzbüntetéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?