Antiszemita megnyilvánulások az elmúlt másfél évben Szlovákiában

Az antiszemitizmus az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint a szlovák társadalom egyes rétegeiben is jelen van, s időnként a zsidók elleni gyűlölet a fizikai támadásokban is manifesztálódik.
Tavalyelőtt májusban több szkinhed megtámadott egy zsidó fiatalembert a pozsonyi központi autóbusz-pályaudvaron.

Az antiszemitizmus az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint a szlovák társadalom egyes rétegeiben is jelen van, s időnként a zsidók elleni gyűlölet a fizikai támadásokban is manifesztálódik.

Tavalyelőtt májusban több szkinhed megtámadott egy zsidó fiatalembert a pozsonyi központi autóbusz-pályaudvaron. Az illető késsel a kezében védekezett, s a dulakodás során az egyik támadóját halálosan megsebesítette. A rendőrség a nyilvánosságot később nem tájékoztatta a eset részleteiről.

2003 októberében a vágújhelyi zsidó temetőt ismeretlen vandálok már második alkalommal dúlták fel. A rendőrség nem találta meg a támadókat, akik összesen 19 sírkövet rongáltak meg. Még ugyanabban a hónapban három fiatalkorú vandál feldúlta a puhói zsidó temetőt, ők 22 sírkövet rongáltak meg, mintegy ötvenezer koronás kárt okozva a közösségnek. A fiatalok négy hónaptól egy évig terjedő felfüggesztett szabadságvesztésre lettek ítélve. Három további vandált nem lehetett a bíróság elé állítani, mivel kiskorúak voltak. Novemberben ismeretlen tettesek megszentségtelenítették a homonnai zsidó temetőt, amikor a bejáratra az „Achtung, Jude” (Vigyázat, zsidó) feliratot festették, egy méretes horogkereszttel díszítve. Az egyes sírkövekre szintén horogkereszteket, illetve Heil Hitler, Adolf Hitler és Mein Kampf feliratokat pingáltak. A homonnai temető nemzeti kulturális műemlék, s felújítását csak hat hónappal a vandálok támadása előtt fejezték be.

A zsidó közösségek gyors és hatásos eljárást reméltek a rendőrségtő, de az esetek többségében vagy meg sem találták a támadókat, vagy csak nagyon enyhe büntetéseket kaptak.

A szlovák titkosszolgálat (SIS) egy 2003-ban megjelent jelentésében, mely az ország érdekeinek állítólag komolyan ártó személyek névsorával foglalkozott, három illetővel kapcsolatban megjegyezte, hogy zsidók. A sajtó és a politikusok komoly kritikával illette a SIS-t, amiért az állampolgárokat vallási és származási alapon megkülönbözteti.

A jelentés szerint Szlovákiában az aktív neonácik száma 500 és 800 közé tehető, a szimpatizánsok pedig mintegy 3000–5000-en lehetnek. Bár a szlovák büntetőtörvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy a fasizmust népszerűsítő, vagy bármilyen emberi jogok és szabadságok elnyomását nyilvánosan propagáló személy akár 3 év letöltendő börtönbüntetéssel sújtható, mégis nagyon ritkán jutnak el a bíróságig ezek az esetek.

Az elmúlt két évben a rendőrség a rasszista, és xenofób támadások jobb felderítése érdekében egy speciális egységet hozott létre Pozsonyban, s a rendőrök munkáját egy különleges tanácsadó testület is segíti. Ennek köszönhetően egy komolyabb szkinhed tüntetésen 2003-ban 24 bőrfejűt, köztük az egyik főszervezőt sikerült őrizetbe venni. Tavaly egy országos razzia során 158 kitippelt szkinhed találkahelyen razziáztak, ekkor 24 személyt vettek őrizetbe.

Néhány hivatalosan bejegyzett és államilag támogatott civil és kulturális szervezet, mint a Matica Slovenska, vagy a Szlovák Nemzeti Párt folyamatos harcot folytat annak érdekében, hogy a nácikkal kollaboráló, Jozef Tiso vezette szlovák állam több vezetőjét rehabilitálják. A szlovák állam létrejöttének évfordulóját kisebb csoportok továbbra is országszerte megünneplik, ezeken a tüntetéseken és megemlékezéseken sokan Hlinka gárdistáknak öltözve jelennek meg. Az amerikai jelentés kitér arra, hogy ennek a félkatonai alakulatnak a tagjai gyűjtötték össze a második világháború idején a zsidókat, akiket később a koncentrációs táborokba küldtek.

A dokumentumban a pozitív eredményekről is szó esik, példaként említik a csodatevő pozsonyi rabbi, Chatam Sofer sírhelyének felújítását, melyben aktívan közreműködött a pozsonyi önkormányzat, a zsidó hitközség és néhány külföldi civil szervezet.

A kormány a különböző vallási közösségek által kezdeményezett kulturális és egyéb szakmai programok aktív támogatásával próbál segíteni a helyzeten. A diszkrimináció, rasszizmus, xenofóbia és antiszemitizmus elleni programja keretében rendő-röket, börtönőröket, a javítóintézetek munkatársait, és tanárokat képeznek ki, illetve általános toleranciaerősítő kampányokat indítanak.

Az oktatási minisztérium és a judaisztikai intézet közös projekt keretén belül történelmet, polgári nevelést és etikát oktató általános és középiskolai tanároknak tart képzést a zsidó történelemből, kultúrából. A szaktárca segédkönyvet adott ki a holokauszttal kapcsolatban.

Idén májusban komoly vitát váltott ki egy dokumentumfilm, melyet a nagytapolcsányi progromról készítettek, s a rendező benne hagyta egy helyi lakos antiszemita álláspontját. A Szlovák Televízió először nem kívánta műsorra tűzni a filmet. Ez ellen a zsidó hitközség tiltakozott, mert szerintük a szociális magatartást, ha deviáns is, igenis nyilvánosságra kell hozni. Végül a filmet levetítették, s utána egy szakmai vitát is tartottak a filmről és a holokausztról.

A Ľudia proti rasizmu (Emberek a rasszizmus elen) elnevezésű civil szervezet a belügyminisztériummal együtt folyamatosan figyeli a szlovák nyelvű neonáci és antiszemita tartalmú weboldalakat, de ezek ellen nehéz fellépni, mivel a tárhelyet adó szerverek általában nem Szlovákiában találhatók. (na, i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?