Andrej Kiska – Új kor kezdődhet az igazságszolgáltatásban

Pozsony |

<p>Az, hogy Štefan Harabin újraválasztása nem történt meg, egy új kor kezdetét jelentheti, amely a várva-várt változásokat hoznák el az igazságszolgáltatásban &ndash; jelent meg Andrej Kiska, újonnan megválasztott államfő profiljában egy közösségi hálón.&nbsp;</p>

„Nagyra becsülöm azokat is, akik nem hallgattak és tevékenységeiknek hála nem aludt az igazságszolgáltatás abban az időben, amikor ez az egyik oka annak, hogy az emberek elvesztették az államba vetett hitüket. Azonban nem elég csak valakit nem megválasztani.” – figyelmeztet Kiska. Elmondása szerint az igazságszolgáltatás mély és következetes változásokat igényel, amelyeknek a Legfelsőbb Bíróság elnöke kell, hogy a vezetője legyen. „Továbbra is érvényes, hogy minden egyes becsületes bírónak, minden egyes bírósági tanácstagnak teljes mértékben át kell éreznie a személyes felelősségét az igazságszolgáltatás jövőjével kapcsolatosan. A mindenkori államfő is felelős ezért – és amennyire ezt a hatásköröm engedni fogja, úgy június 15-e után kész vagyok kihasználni ezt az erős politikai mandátumot, amelyet az emberektől kaptam. A tegnapi történések esélyt jelentenek arra, hogy jó elnöke legyen a Legfelsőbb Bíróságnak.” – fűzte hozzá Andrej Kiska.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?