Andrej Kiska kitüntette a prágai Nemzeti Múzeum igazgatóját

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska köztársasági elnök a külföldieknek adható legrangosabb állami elismerésben részesítette, a Fehér Kettős Kereszt Érdemrenddel tüntette ki hétfőn Michal Lukešt, a cseh Nemzeti Múzeum igazgatóját. Kiska hivatali mandátuma lejárta előtt búcsúlátogatást tett Prágában.

A Fehér Kettős Kereszt Érdemrendet azoknak adományozzák, akik sokat tettek a hazájuk és Szlovákia közötti kapcsolatok fejlesztéséért, vagy jelentősen hozzájárultak Szlovákia hírnevének öregbítéséhez. Lukeš úgy fogalmazott, ez a kitüntetés elismerés a múzeum összes dolgozója számára - írta az iDNES.cz hírportál.

Kiska az Óvárosban kezdte programját, a városházán Zdeněk Hřib főpolgármesterrel találkozott. „Bennünket, szlovákokat erős szálak fűznek Prágához. Prága hosszú ideig volt az én fővárosom" – írta Kiska az Instagramon, hozzátéve, hogy az ott élő szlovákok számát tekintve talán az a harmadik legnagyobb szlovák város. Prága vezetésével a lakáshelyzetről, a közlekedésről és a különféle kultúrák képviselőinek együttéléséről is eszmét cserélt a köztársasági elnök.

Szlovákia nagyobb városai sok szempontból hasonló problémákkal küzdenek, mint Prága, véli Andrej Kiska. Vannak például, akik az elnök szerint több lakást felvásárolnak, online szolgáltatókon keresztül kínálják őket, és ebből jelentősen magasabb bevételük származik, mint amennyit a bérbe adásukkal keresnének. Emiatt a fiataloknak problémát jelent a lakásbérlés.

„Hasonló a helyzet Pozsonyban, Prágában, de a Magas-Tátrában is. A fiatal családok nem tudnak bérlakáshoz jutni. Arról is beszélgettünk, hogyan kellene megoldani ezt a problémát" – tette hozzá Kiska.

Téma volt a taxis applikációk és a személyszállítás is. Az önkormányzati képviselők azt is megvitatták, Prága hogyan kezeli a multikulturális fejlődést.

„Nem ismerek még két olyan országot, amely olyan közel állna egymáshoz, mint Csehország és Szlovákia. Remélem, folytatódik Prága és Pozsony szoros együttműködése” – fogalmazott a főpolgármester. Kiska az ülés után átvette a város jelképes kulcsát és megkoszorúzta Alexander Dubček emléktábláját, amelyet a volt szövetségi parlament épületének falán helyeztek el.

Kiska a Károly Egyetem vezetőivel is találkozik, átveszi az egyetem arany emlékplakettjét és előadást tart a hallgatóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?