Andrej Bán: „Az olasz maffia nyomába indultam, szlovákot találtam”

Hogyan szerzett tudomást a kelet-szlovákiai gazdák kálváriájáról?

Ján Kuciak utolsó cikke a halála után jelent meg. Ebben említi a Vadala és a Roda családot, az olasz vállalkozók kelet-szlovákiai kétes mezőgazdasági üzleteivel foglalkozott. Tíz nappal Ján Kucak és Martina Kusnírová meggyilkolása után már itt voltam Zemplénben, hogy a helyszínen tájékozódjak az ügy részleteiről. Ekkor még én is valószínűnek tartottam, hogy a kolléga meggyilkolása hátterében az olaszok bosszúja állhat. Rendkívül meglepett, hogy én voltam az első újságíró, aki Zemplénben akart riportot készíteni az ügyről. Az osztrák, a német, az angol vagy az amerikai újságírók is csak jóval a cikkeim megjelenése után érkeztek, A szlovák sajtóból pedig sokáig senki sem jött ide. Megérkezésemkor néhány olyan emberrel szerettem volna találkozni, akik ismerték a Kuciak-cikkben említett olaszokat, és akik – akár névtelenül is – hajlandók lennének felvilágosítást adni az ügyeikről. A barátaim azonban nem egy-két, hanem harminc ilyen emberrel hoztak össze. Ők elmondták, hogy ismerik ezeket a külföldieket. Azt mondták, Diego Roda egy piros Ferrarival jár, a másikuk, Antonio Vadala pedig szeretőket tart, de egyikről sem feltételezik, hogy a gyilkosságokhoz bármi közük volna. Legfőképp azt hangoztatták, hogy ha van is Szlovákiában olasz maffia, ők akkor is jobban félnek a szlovákiai maffiától. Az első cikkemnek azt a címet adtam: Az olasz maffiát kerestem, szlovákot találtam.

Ekkor hallott először a „grófnőről“ is?

Igen, a gazdák elmondták, hogy egy Ľubica Rošková nevű hölgyet hívnak így, akiről először azt hittem, Troškovával, a leköszönt miniszterelnök „mindenes“ tanácsadójával keverik össze. Aztán kiderült, hogy Ľubica Roškováról, a Smer volt parlamenti képviselőjéről, a párt kelet-szlovákiai, egykori második emberéről beszélnek, aki valódi grófnőként irányítja a birodalmát és az udvartartását. Ekkor hallottam először a grófnő ügyeit intéző Patrik Šuchtáról is, meg az embereiről. A leglényegesebb információ azonban az volt számomra, hogy a nagymihályi és a tőketerebesi gazdák is egybehangzóan állították, a Kuciak-cikkben semmi olyasmit nem olvastak, amit ne tudtak volna évek óta az olaszokról. Már csak azért sem, mert például a megyei választások előtt maga Antonio Vadala dicsekedett azzal, hogy a volt barátnője most Fico szeretője.

Mit mondtak el a Rošková-féle csoportról?

Számos meglepő dolgot. Azt, hogy a Rošková körüli embereket rendszeresen előnyben részesíti a támogatásokat kifizető ügynökség, hogy többen közülük a Smer tagjai, de hogy földterületeket, sőt a termést is erőszakkal szerezték meg egyes esetekben a gazdáktól, úgy, hogy összeverték azokat, akik ellenszegültek nekik. A második riportutamon találkoztam Juraj Bérešsel, Mičkóval, illetve Kentošsal, akik nyíltan beszéltek az őket ért atrocitásokról.

Mitől lettek egyszerre közlékenyek ezek az emberek?

Azt hiszem, a gyilkosságok utáni közhangulat változott meg. Az embereknek végképp elegük lett egyes politikusokból és az ügyeikből, és már hangot is adtak az elégedetlenségüknek. Juraj Béres például videofelvételeket adott át nekem, melyen az látható, hogy Šuchta biztonsági szolgálatának emberi összeverik őt. Béreš, aki a saját és a bérbe vett földjein gazdálkodik, rákbeteg, emiatt orvosi kezelésre külföldre utazott. Ezért, és egyéb okok miatt egy ideig nem fizette ki időben a bérleti díjakat. Olyan földekről van szó, melyeket megművelt, és amelyeken már a termés is beérett. A földalap a késedelem miatt elvette a földjét, és Šuchtának adta ki. Ondrej Hovan, a földalap akkori nagymihályi vezetője egyébként teljesen véletlenül Šuchta és Rošková baráti köréhez tartozott. Béreš, miután hazajött a gyógykezelésről, meglepetten látta, hogy a birtokán idegenek aratnak. A verekedések ez után kezdődtek, három napon át tartottak.

Nem kérte a rendőrök segítségét?

Dehogynem kérte. Jól látszik a videofelvételeken, hogy a rendőrök, miután látták, hogy Šuchta is érintett az ügyben, semmit sem csináltak. Azt mondták, ez tulajdonjogi vita, oldják egymás között.

Šuchta korábban rendőrként dolgozott.

Igen. Roškovának pedig pszichológiai rendelői vannak, melyekben a rendőrök ügyeivel is foglalkoznak. Ha valamelyiküknek szakvéleményre vagy más hivatalos papírra van szüksége, ezeket sokszor Rošková állítja ki. Béreš azonban nem hagyta annyiba a dolgot. Szobráncon egy nyomozónál feljelentést akart tenni, akiről viszont kiderült, hogy Rošková egyik rokona. Nem meglepő módon a rendőrnő nem is indította el a hivatalos eljárást. Béreš azonban számtalan más hivatalos szervnél is megpróbálta megvédeni az igazát, de leveleire még választ sem kapott.

A Béreš-ügy egyedi eset?

Egyáltalán nem. Egy másik esetben ugyanez a csoport fiktív szerződés alapján próbálta meg megszerezni egy gazda tulajdonát, egy gazdálkodónak pedig betontömbökkel torlaszolták el a farmjához vezető utat, és sorolhatnám. Bevallom, először én sem nagyon akartam hinni Béreš úrnak, ám miután jónéhány gazdától ugyanilyen hajmeresztő történeteket hallottam, ugyanazoknak a neveknek az említésével, megváltozott a véleményem.

Végül is hány ilyen, megkárosított gazdáról szerzett tudomást?

Csak a Szobránci és a Nagymihályi járásban olyan nyolcat-tízet találtam. A második riportom megjelenése után azonban özönleni kezdtek hozzám a levelek Szinnáról, Varannóról, Bártfáról, Ólublóról és Gömörből, amelyekben hasonló esetekről számolnak be. Mellesleg az új miniszterelnök, Peter Pellegrini és a mezőgazdasági miniszter, Gabriela Matečná közös sajtóértekezletet tartott a cikkeimben feltárt dolgok kapcsán, ahol a miniszter asszony legalább háromszor köszönte meg nekem, hogy általam tudomást szerzett a történtekről. Juraj Kožuch, az Agrárkifizető Ügynökség vezetője szintén hasonlóan nyilatkozott. Elképedtem, hogy ezeket a tényeket egy pozsonyi újságírótól kellett megtudniuk, miközben épp az lenne a dolguk, hogy az ellenőrzési rendszerek hatékony alkalmazásával tájékozottak legyenek az ilyen ügyekben. Hogyan lehetséges, hogy egyetlen újságíró többet derít ki néhány hét alatt, mint a minisztérium és az ügynökségek több száz dolgozója vagy ellenőre hosszú évek alatt?

Mi történt a sajtótájékoztató után?

Matečná elismerte, hogy a Rošková-eset szubvenciós csalás. Mellesleg úgy tudom, régebben ők nemcsak munkatársak, hanem jó barátok is voltak, de most nem nagyon volt más választása. Ugyanis a tavaly óta az interneten bárki megnézheti azokat a műholdfelvételeket, melyeken látható, ki és milyen földterületek után igényel hektáronként 200-250 euró támogatást. Csak később tudatosítottam, hogy ennek megszerzéséhez az igénylőnek nemhogy bérleti szerződésre nincs szüksége, hanem az is elég, ha bizonyítja, hogy megműveli a földet. Vagyis ez alapján a beteg rendszer alapján ha valaki más földjén, mindenfajta engedély nélkül szánt-vet a traktorjával, jogosulttá válik a támogatásra. A weboldalon egy gazdálkodó segítségével megnéztem, hogy például Rošková volt cége, a Gard, mely jelenleg Agro Porubka néven működik, mely területek után igényelt és kapott támogatásokat. Kb. 52, összesen 400 hektár alapterületű parcellát találtunk. Ezek között aszfaltozott parkoló és repülőtér is volt, de egy községben a házak mögötti konyhakertek után, összesen 6,6 hektáros területért is kaptak támogatást. Mondanom sem kell, olyanok után, amelyekhez semmi köze sem volt a cégnek, és a tulajdonosok, akik zöldséget termesztettek ezekben a konyhakertekben, valószínűleg nem is hallották sem a vállalat, sem a volt képviselőnő nevét.

Az összes esetnek utánajárt?

Nem, erre se erőm, se időm nincs. Azt azonban nevetségesnek tartom hogy Matečná egy sajtótájékoztatóján amiatt értetlenkedett, hogy az ő évek óta működtetett portálján két év alatt három bejelentést kapott, miközben hozzám özönlenek a bejelentések.

Mi lehet ennek az oka?

Az, hogy amióta az újságok nyíltan foglalkozni kezdtek a közéletben tapasztalható visszásságokkal, az emberek már kevésbé félnek. Mert korábban azt kellett látniuk, hogy az állami szervek az ilyen ügyekben semmit sem tesznek, beleértve a rendőrséget és az ügyészséget is. Tény, hogy egyesek, mint Rošková, csalással szereztek meg bizonyos pénzeket, és erőszakkal vették el a gazdák földjét és termését, ám ennél is felháborítóbb, hogy ezekben az ügyekben a hivatalos szervek még csak nem is intézkedtek. Azzal egyébként, hogy ez az egész rendszer beteg, Jaromír Čižnár főügyész is egyetértett, amikor a sajtótájékoztatóján épp az én cikkemben idézett szavakat használta az állapotok jellemzésére. Igen ám, ha azonban azt állítja, hogy ebben az esetben az állam mondott kudarcot, akkor azt is tudatosítania kell, hogy ennek a rendszernek ő is egyik oszlopos tagja.

Megszólaltatta Roškovát és Šuchtát?

Természetesen. Roškovának írásban küldtem el a kérdéseimet, Šuchta válaszait pedig önálló részben közöltem a riportomban. Természetesen tagadták a vádakat.

Ezek az ügyek már jó néhány héttel ezelőtt napvilágra kerültek. A Kuciak-gyilkosság után egymást érték a tüntetések, a gazdák is többször tiltakoztak. Mi történt azóta?

Azt hittem, ha ilyen komoly vádak fogalmazódnak meg, melyek kapcsán a minisztériumok, a kormányfő és a főügyész is fontosnak tartja hallatni a hangját, akkor a kötelességüket nem teljesítő rendőrök szolgálati viszonyát minimum felfüggesztik. Ehhez képest mindannyian a helyükön vannak, mint ha mi sem történt volna. A cikkeim után egyébként a főügyészség engem is felszólított, hogy fáradjak be hozzájuk, és osszam meg velük az információimat. Én – persze a forrásai kiszolgáltatása nélkül – minden adatot megosztottam Peter Šufliarskyval, aki a beszélgetésünk után arról biztosított, hogy eljárnak az ügyekben. Ezután négy gazdálkodó Čižnáral is találkozott, aki két órán keresztül hitetlenkedve hallgatta őket, majd egy sajtótájékoztatón maga is keményen kritizálta Matečnát és a rendszert, amely lehetővé tette ezeket a visszaéléséket. Ezután azt hittem, egymást fogják érni a vizsgálatok, és sorra hullanak a fejek. Ehhez képest, ha jól tudom, a főügyész hatására, csupán két keleti ügyész távozott a hivatalából, a minisztériumban pedig a Talajtani és Talajvédelmi Kutatóintézet három tudósát bocsátották, el, akiket gyakorlatilag személyesen tettek felelőssé azért, hogy Rošková érvényesíthette támogatási kérelmeit. Az ügyben rendszerszintű változásokat ígérnek, miközben a konkrét intézkedések késnek. A gazdák egy csoportja Ivan Štefanec képviselő meghívására Brüsszelbe utazott, és tájékoztatta az ottani hivatalos szerveket az itteni állapotokról. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy amiként a Kuciak-gyilkosság felderítését is nemzetközi szervek segítik és felügyelik Szlovákiában, az uniós kifizetések kapcsán is hasonló ellenőrzési mechanizmusok működjenek.

Mióta történnek ilyen visszaélések a mezőgazdaságban?

Négy-öt éve, ugyanis azóta működik egy olyan rendszer, melyben ha egy gazda támogatást kap a földje után, egy másik, vagy akár több is, bejelentheti az igényét ugyanarra a parcellára, mindenfajta tulajdonviszonyt bizonyító dokumentum nélkül. Az újdonság az, hogy ilyen esetekben a kifizető ügynökség mindkét fél felé leállítja a kifizetést. Az sem kap pénzt, aki valóban megműveli a saját földjét, meg az sem, akinek semmi köze az adott földterülethez. A megegyezést az ügynökség a két vitázó félre hagyja. Nyilvánvaló, hogy így egyesek egyfajta védelmi pénzt szedhetnek a tisztességes gazdálkodóktól, mert mindaddig, míg nem rendeződik az ügy, azaz amíg a megzsarolt nem hajlandó fizetni a zsarolónak azért, hogy vonja vissza az igénylését, senki sem kap semmit.

Említette, hogy tudomása szerint az ország más régióiban is történnek hasonló esetek. Ezek is a Rošková-féle csoporthoz köthetők?

Nem, ezek más társaságok. A módszer, illetve a rendszer, amit kihasználnak, viszont ugyanaz. Az egyik leglényegesebb probléma, hogy Szlovákiában az egész Európai Unióban a legkisebb a családi gazdaságok aránya, azoké, amelyek valóban gazdálkodnak a földjeiken úgy, ahogy Hollandiában, Franciaországban vagy Ausztriában. Viszont rengeteg a nagyvállalkozó, akik hatalmas támogatásokat kapnak, miközben a mezőgazdaság gyakorlatilag az összeomlás szélén áll.

Rošková az eddig nyilvánosságra került dolgok alapján nyilvánvalóan az egyik legbefolyásosabb szereplője volt ezeknek az ügyeknek Kelet-Szlovákiában. Ő irányította az egész rendszert, vagy magasabb beosztású segítőkre is szüksége volt?

A régióban nyilvánvalóan ő volt a főnök, de a gazdák elmondása szerint a pénzt, vagy annak egy részét, továbbította Kassára és Pozsonyba. Elgondolkodtató, hogy egy viszonylag ismeretlen vidéki pszichológus hogyan került a Smer befolyásos tagjai közé, miként volt három cikluson keresztül parlamenti képviselő, és pszichológusként hogyan került 2012 és 2016 között a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságba. Egykori cégében tulajdonos volt egy bizonyos Jozef Aranyi, aki mellesleg Rošková könyvelőjeként dolgozott. Egy másik cégében a rendelőjében nővérként dolgozó személy volt a tulajdonos, egészen 2016-ig, amíg Rošková képviselő volt. Azt hiszem, ezek a személyek csak bábfigurák voltak, miközben az is nyilvánvaló, hogy minisztériumi segítők nélkül mindezt, amit feltártam, nehezen lehetett volna véghezvinni.

Matečná miniszter asszonynak feltette az erre vonatkozó kérdéseit?

A riportjaimban közvetlenül őt nem szólaltattam meg. Ám a leírtakra ő maga reagált több nyilvános szereplésében. Nagyon szívesen elbeszélgetnék vele ezekről az ügyekről és a mezőgazdaságban uralkodó állapotokról, de eddig nem tudott időt szakítani azokra a nyilvános vitákra, melyekben én lettem volna a vitapartnere. Ön is hallhatta, hogy az egyiket, mely a köztévében lett volna, épp az előbb mondta le telefonon a beosztottja a miniszter egyéb elfoglaltságaira hivatkozva.

Ön szerint normális dolog egy európai uniós tagállamban, hogy ha nem jön el a keleti országrészbe egy pozsonyi újságíró, hogy egy Nyugat-Szlovákiában meggyilkolt újságíró halálának körülményei után vizsgálódjon, akkor a Rošková-féle csalássorozat zavartalanul folyik mind a mai napig?

Az újságíró nem lehet egy személyben rendőr, bíró, ügyész és nyomozó. Ugyanakkor az újságírónak kell lennie annak az házőrzőnek, amelyik az „ugatásával“ a Szlovákiánál jóval fejlettebb nyugati demokráciákban is őrködik a politikusok tetteinek törvényessége, a közélet tisztasága fellett. Természetesen semelyik újságíró, én sem végezhetem el, és nem is akarom elvégezni a rendőrség, a bíróság vagy az ügyészség munkáját. Sajnos, a szlovákiai választópolgárok csak egy tehetséges, fiatal újságíró és a menyasszonya meggyilkolása után döbbentek rá, milyen fontos szerepük van a társadalomban az újságíróknak. Tragikus, hogy ahhoz, hogy a közélet szereplői és a polgárok is nagyobb figyelmet szenteljenek a munkánknak, vagy hogy megbízzanak a sajtóban, egy ilyen borzalmas eseménynek kellett megtörténnie. Biztos vagyok benne, ha úgy jövök ide, keletre vizsgálódni, hogy előtte nem történik meg az a szörgyű gyilkosság, szinte semmit sem tudtam volna meg, mert az emberek ugyanúgy féltek volna beszélni, mint ahogy előtte évekig, évtizedekig.

Nem érték atrocitások a cikkei megjelenése után?

Fenyegetéseket nem kaptam, de bizonyos, a régió agráriumában meghatározó személyek, akiknek le mertem írni a nevét, félmillió euró kártérítés követelését helyezték kilátásba, mert, mint mondták, csorbát ejtettem a jó hírükön. Annyit válaszoltam nekik, hogy ne fenyegessenek, mert esetemben ennek nincs semmi értelme. Erre azt írták, valószínűleg félreérthettem őket, és azóta nem jelentkeztek.