<p>Nehezíti a kormány dolgát az ellenzék Vladimír Mečiar amnesztiáinak eltörlésében, az SaS nem támogatja a gyorsított eljárást, Boris Kollár pedig egyáltalán nem támogatja a koalíció javaslatát.</p>
Amnesztiák eltörlése: az ellenzék fanyalog
Az eddig megszólaló ellenzéki képviselők nem támogatják, legfeljebb csak nem vetik el azonnal a kormány által javasolt megoldást Vladimír Mečiar amnesztiáinak eltörlésére.
Az SaS-nek a sietség nem tetszik, a kormány ugyanis javasolta a törvénymódosítások megtárgyalását gyorsított eljárásban. „Az ilyen módosítást szakmai vitának kell megelőznie. Az alkotmánymódosításokat minden esetben az általuk kiváltott következmények alapos ismeretére kell építeni” – áll a párt közleményében. Szerintük a Ján Budaj (OĽaNO) nevével fémjelzett módosítást kellene támogatni, habár ez is új alkotmánytörvény elfogadását igényli.
A kettő között az a különbség, hogy a kormány javaslata általánosan, minden amnesztiára vonatkozóan feljogosítaná a parlamentet az amnesztia és az elnöki kegyelem eltörlésére, ha „ellentétben áll a demokratikus jogállami elvekkel”. Budaj javaslata viszont kizárólag a mečiari amnesztiák eltörléséről szól, illetve eltörölné Mikuláš Dzurinda határozatát is, amellyel az meg akarta szüntetni a mečiari amnesztiákat. Ez utóbbit viszont az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki.
Boris Kollár az SaS-nél is tovább megy: ők egyáltalán nem fogják támogatni a kormány javaslatát. Kollár az Alkotmánybíróság alkalmasságát kérdőjelezi meg, a kormány javaslata szerint ugyanis ez a testület ellenőrizhetné a parlamentnek az amnesztia megszüntetéséről hozott döntését.
A kormánynak legalább 10 ellenzéki szavazatra szüksége lesz a mečiari amnesztia eltörlésére kidolgozott javaslatának elfogadtatásához, mert jelenleg csak 80 képviselő támogatását bírja. (lpj, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.