Amerikai startra készül a budapesti énekesnő

Denzel Foster, a befolyásos San Franciscó-i producer szerint Király Lindának minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Egészen pontosan: hogy világhírű legyen.

De nézzük csak, ki ez a lány. Honnan jött és merre tart? Hogy kezdődött, aminek el kellett kezdődnie?

Király Linda szülei 1982-ben nászútra utaztak New Yorkba, és a mézeshetekből mézesévek lettek. Lányuk 1983-ban született. Két és fél évvel ezelőtt aztán hazaköltözött a család. Énekelni még kint, nyolc-kilencéves korában kezdett el Linda, bakfisként pedig már opera szakra jár, mert a pop mellett ez is vonzza. Aztán a szomszéd teremben megszólal a gospel kórus, és úgy érzi, neki át kell mennie. Át is megy, és ott ragad. Ő lepődik meg a legjobban, amikor hallja, mi jön ki a torkán. Az ugyanis nem „fehér”, hanem „fekete” hang.

A többi már a szemünk előtt zajlott. Fellépések, tévéfelvételek, mindent elsöprő siker a Szerelem utolsó vérig című filmben, a dal, amelyet Presser Gábor írt, kikerült Amerikába, és hét ajánlat közül Linda remélhetőleg a legjobbat választotta.

Ami Presser Gábort illeti: ő New Yorkban hallotta először énekelni Király-család akkor nyolcéves lányát. Aztán ugyanennyi esztendővel később valaki, már Budapesten, felhívja rá a figyelmét. Hogy dalt kellene írni neki a Dobray-filmbe. Presser felmegy Királyékhoz, hogy lássa-hallja a lányt, s akkor döbbennek meg mindketten: ők már találkoztak egyszer. „Ja, te vagy az!?” – ámuldozik a zeneszerző. És slágert ír a lánynak.

Tetszik ez a sok kis fonat a homloka fölött. Gondolom, „behozatal”. Ez lesz a legújabb divat?

Ez egy egyszerű feka frizura. Néger fonat. A barátnőm és az énektanárnőm csinálták. Két óra munkája. Nagyon fájt, amikor dolgoztak rajta, de becsuktam a szemem és tűrtem.

Mennyi időt töltött most kint?

Egy hetet New Yorkban és majdnem másfél hónapot San Franciscóban.

San Francisco volt a kötött, New York a kötetlen program?

New Yorkban látogatóban voltam. A nagynéném, nagybátyám és a nagypapám élnek ott. Öcséim velünk együtt jöttek haza. Ikrek. Gimnazisták. Mindketten modellkednek. Az egyik nagyon jól énekel, csak még nem tudja.

Egy hét mire elég New Yorkban?

Semmire. Épp, hogy beleszagoltam a levegőbe. Nagyon furcsa volt ez az út. Már nem éreztem, hogy ott az otthonom. Meg is lepődtem saját magamon, sőt a szüleim is elámultak rajtam, mert ahogy hazajöttem, azt mondtam, „na, végre, itthon vagyok!” És amíg kint voltam, hiányzott Magyarország. Minden megváltozott bennem.

Alapvetően mi?

Úgy érzem, én inkább európai beállítottságú vagyok. Az itteni kultúrát, építészetet sokkal jobban szeretem. Kint nőttem fel New Yorkban, ahogy leszálltam a gépről, még bennem volt, hogy „jaj, de jó!”, ám ahogy múltak a napok, egyre inkább vágytam haza, Budapestre.

Mi hiányzott olyan nagyon?

Itthon őszintébbek az emberek. Nem annyira felszínesek.

Az az egymillió dolláros szerződés San Franciscóban voltaképpen mit jelent?

Azt nem a kezembe kaptam, hanem a lemezre. Egymillió dollárt szánnak rá, ami azt jelenti, egy dalra százezer dollár jut. Ennyibe kerül ugyanis a stúdió meg a különböző emberek megfizetése. A fotózás, a reklám, a videoklip további költségeket jelent, de bizonyára lesznek még néhányan, akik pénzt fektetnek a lemezbe.

Milyen az az öt dal, amely elkészült? Szempont volt, hogy milyen egyéniség számára komponálnak, vagy csak a zenei tudására figyeltek?

Ez érdekes. Az esetek többségében ez úgy történik, hogy az előadó megkapja a dalt, és a legjobb tudása szerint felénekli. Én szerencsés helyzetben vagyok: már a komponálás során beleszólhatok. Meghallgatják, sőt kikérik a véleményemet. Ha van valami ötletem, elfogadják. A szöveget is, a melódiát is teljesen a sajátomnak érzem. Mielőtt belekezdtünk volna a munkába, természetesen át kellett gondolnunk, hogy milyen lesz az imidzsem. Ki kellett találnunk, hogy milyen embert fogok képviselni. Ezért kellett, hogy megismerjenek. És észrevették, hogy a babaarcomhoz képest… hogy is mondjam?

Egy belevaló, szexi kis nő?

Hogy kinézetre olyan ártatlan vagyok, de a szememben már nincs semmi naivitás. És ezt akarták belevinni a zenébe is.

Európai, sőt kelet-európai popénekes Amerikában ritkán kerül starthelyzetbe. Egy San Franciscó-i producer bizonyára százszor meggondolja, kire költi a milliókat. Hogyan mérték fel, hogy „igen, ő az”?

Jó szimata van a producernek. Ő már olyan régen van a szakmában, hogy ránéz egy emberre, és rögtön tudja, mi van benne. Én is ezerszer megkérdeztem már tőle, hogy miért éppen engem választottak, hiszen a vokalista lányok is úgy énekelnek mögöttem, hogy majd elájulok. És akkor épp velem foglalkoznak? Erre azt felelték, hogy „igen, igen, de bennük nincs meg az a valami, ami benned megvan”.

Egyszerű magyarázat. De mi az a „valami”?

Én nem is sejtem, mi lehet az. Egy biztos. A jó hang nem elég. Sajnálatos, de ez van. Talán azért látnak másnak, mint a többi jó hangú lányt, mert szőke vagyok, fehér a bőröm, ennek ellenére, állítólag, olyan a hangom, mint a feketéknek. Ez tetszik nekik. Arra viszont nagyon ügyelnek, hogy még csak véletlenül se menjek abba az irányba, mint Britney Spears. Azt akarják, hogy más legyek.

Megfogalmazták, hogy milyen?

Azt mondták, hogy ki akarják hozni belőlem, ami a szememben van. A vadságot. Hogy hiába az ártatlanság, mert van egy kis vadság is bennem.

Ki által került ki az a bizonyos Presser-dal Amerikába?

Az apukám üzlettársa vitte ki, aki a híres Chicago Orchestra menedzsere volt, és szinte mindenkit ismer a szakmában. Denzel Fosterhez is ő juttatta el a felvételt. Megmutatta neki, és azzal keltette fel az érdeklődését. Aztán üzentek, hogy menjek ki, mert személyesen is be kellene mutatkozni.

De mások is hívták. Rögtön megérezte, hol veszik halálkomolyan?

Mindenhol komolyan vettek. Nem is akartam elhinni. Ezek az emberek jó, ha öt percet szánnak valakire, de inkább csak hármat, velem meg órákon át beszélgettek.

A hét lehetőségből végül is Denzel Foster ajánlatát találta a legjobbnak. A többi hatnak ön mondott nemet, vagy ők mondták, hogy „kösz, ennyi”?

Tőlük mi búcsúztunk el.

Miből tudta, hogy Fosternek kell igent mondania?

Ebben én a sors kezét látom. Denzel Foster előbb a hangomat hallotta, és csak utána találkoztunk, de amikor megtudtam, hogy ő az a producer, aki azoknak a srácoknak csinálta a zenét, akiket én hétévesen hallgattam, minden eldőlt számomra.

Milyen volt az első meghallgatás? Meggyötörték?

Nem kellett a tudásomról győzködnöm őket. Azt mondták: „Csak nyugodtan, minden rendben.” Én meg ettől teljesen megnyugodtam. És elkezdtünk dolgozni, de nagyon keményen. Ha valami nem tökéletes, századszor is nekivágunk. Nem érdekes, hogy hajnali három óra van, fő a munka. Hangilag, érzelmileg mindennek működnie kell. Addig csináljuk, amíg a producer azt nem mondja, hogy tökéletes.

Miről szólnak ezek a dalok? Arról, hogy itt egy tizenkilenc éves lány, aki keresi az igazit, közben párszor csalódik?

Igen, nekem minden a szerelem, de van ezekben a számokban valami szexi is, ami hol felbukkan, hol eltűnik.

Hány dal lesz a lemezen?

Tíz biztosan.

Most pihenőt kapott, hogy itthon van? Azt mondták, elsőre ennyi elég, a többit majd legközelebb?

Hazajöttem, mert rengeteg intéznivalóm van, és itthon is dolgozni kell. Fellépéseim vannak, előkészítjük az első magyar albumot, videoklipet forgatunk. Nem unatkozom.

Mennyire fárasztotta ki a kinti munka?

Nem is annyira fizikailag, mint inkább lelkileg fáradtam el egy kicsit. Mindent beleadtam, amit tudtam. Nincs egy fikarcnyi hiányérzetem sem.

Minden napja a stúdióban telt?

Énektanárnőhöz is jártam, meg edzőterembe. Reggeltől estig elfoglaltak.

Milyen az amerikai énektanárnője? Össze tudja hasonlítani az itthonival, Komlósi Erzsébettel?

Más. Komlósi Erzsébettől operaéneklést tanulok, a kinti tanárnőmtől, aki huszonvalahány éves és fekete, könnyűzenei stílust. Nem énektechnikát, hanem hajlításokat. Az más. Csiszol. Ki akarja hozni belőlem azt, ami bennem van. A producerem is azt mondta, hogy csak adjam magam, ő látja, hogy mi rejlik bennem. Ez meg jólesik. Növeli az önbizalmamat.

Nem hiszem, hogy ne tudná, mire képes.

Nincs önbizalmam. Ez a legnagyobb bajom. Hiába dicsérnek, én mindennap elölről kezdem a pályám.

Pár hét múlva visszamegy Amerikába. Mikorra tervezik a lemez megjelenését?

Jövőre. Nem akarjuk elsietni. Előbb finoman be kell kerülni a köztudatba. Ez a stratégia. Promóciós koncertek, reklám, interjúk. Kint mindent felépítenek. Semmit sem bíznak a véletlenre. Britney Spears két évig Európában turnézott, mielőtt megjelent volna az anyaga. Utána lett sztár. Ez hosszú folyamat. Aztán úgyis minden felgyorsul.

Ismerik már egymást?

Személyesen? Még nem.

Szeretné megismerni őt?

Természetesen.

Jól énekel?

Inkább nagyon jó előadó. Táncolni nagyon jól tud. És az is fontos.

De énekelni?

Mindenkitől lehet tanulni valamit. Tőle is.

Az operaéneklést komolyan gondolja? Úgy tervezi, lehúz pár évet mint popénekes, aztán pályát vált, és Mimi lesz?

Épp most tanulom Mimi áriáját a Bohéméletből. Igen, idővel szeretnék operaénekes lenni.

A popzene nem változtat majd a hangszínén?

Biztos, hogy változtat. Kérdezik is sokan, hogy nem kellene vigyáznod a hangodra? Viszont én úgy énekelek popot, hogy benne a klasszikus technika. Ha kell, külön tudom választani a kettőt. Mimi áriája pedig annyira gyönyörű! És ne felejtsük el, hogy tizenhárom évesen operával kezdtem. A pop véletlenül jött. Valami miatt nem tudom kizárni az életemből. Dönteni kellene, mondják. Döntenék én, csak nem tudok. Mindkettőt akarom. Az egyik a férjem, a másik a szeretőm.

Mivel búcsúzott a San Franciscó-i producertől?

„Hello, pár hét múlva találkozunk.” Ezt ő mondta. Mert azt hiszi, hogy én csak úgy röpködöm a világban. Ma itt, holnap ott. Az meg sem fordul a fejében, hogy ez micsoda távolság!

Nem fél, hogy elszippantja Amerika?

Mindenre fel vagyok készülve. Erre is.

Mit mond majd a szüleinek, a két öccsének? „Bocs, én megyek.”

Anyu is, apu is, meg az ikrek is tudják jól, hogy ez életem vágya. Ők mindenben támogatnak. Szenvedek majd biztos, hogy itt hagyom őket, de ha mennem kell, hát megyek. Ezzel mindenki tisztában van a családban.

Azzal is, hogy ha benyeli a gépezet, bizonyos fokig át is formálja?

Ha engedtem volna, már rég a gyomrában vagyok. Csakhogy nem engedtem. A szüleim pedig elég rendben tudtak tartani. Nem hiszem, hogy megváltozom. Legalábbis nem szeretnék.

Mit gondol, három év múlva hol tart majd a pályán?

Én a sorsban hiszek, nem a tervekben. Nem is tervezek előre semmit. Lesz, ami lesz. És úgy lesz jó, ahogy a sors akarja.