Amerikában élő cseh az Interblue tulajdonosa (videó)

Pozsony |

<p>A szlovákiai légszennyezési kvótákat megvásárló Interblue Group egyedüli tulajdonosa egy Amerikában élő cseh, Marek Pleyer volt. Ezt ma jelentette be Rastislav Bilas, aki 2008. szeptember 2. és 2010. január 14. között a cég projektmenedzsereként dolgozott.</p>

Bilas elutasította, hogy az emissziós kvóták megvásárlása során bármilyen pénzügyi machinációra, pénzmosásra sor került volna. Elmondása szerint minden tranzakció banki átutalással valósult meg. Azt is elutasította, hogy bármilyen módon kapcsolódnának a szlovákiai politikai élet szereplőitől. Véleménye szerint a környezetvédelmi tárca azért nem tudta közvetlenül, más országoknak értékesíteni a légszennyezési kvótákat, mert az ún. zöld projektek terén teljesen felkészületlen volt.

Bilas azt is elutasította, hogy rejtőzködtek volna a környezetvédelmi minisztérium képviselői elől. Tavaly készek lettek volna elállni a szerződéstől, és visszaadni az emissziós kvótákat az államnak, az pedig visszaadta volna a már befolyt pénzt az Interblue-nak.

Bilas szerint az üzlet standard módon bonyolódott le. 2008-ban Szlovákia 15 millió tonna légszennyezési kvótát adott el, 5,05 euró tonnánkénti áron a cégnek. Az ellenzék amiatt bírálta a környezetvédelmi tárcát. Robert Fico kormányfő ennek folyományaként vette el a minisztériumot a Szlovák Nemzeti Párttól.

Szlovák és cseh tulajdonosai voltak az amerikai székhelyű Interblue Group LLC társaságnak, amely jóval áron alul vásárolta fel az ország széndioxid-kvótáit. Erről tanúskodik a svájci, pénzmosás leleplezésével foglalkozó hivatal levele, mely a héten került nyilvánosságra.

A hivatal munkatársai tavaly december végén gyanús pénzátutalást észleltek az Interblue és a közép-amerikai Belize adóparadicsomban bejegyzett Crataegus Development cég között, melynek ügyvivői közt állítólag szlovák állampolgárok szerepelnek.

Tibor Gašpar, a Korrupcióellenes Hivatal főnöke, a kvóta-ügyben indított vizsgálat vezetője nem akarta bővebben kommentálni az új értesüléseket, „A nyomozás még nem ért véget, és ha jól sejtem, arra a dokumentumra, amit a kezükben tartanak, a banki titok vonatkozik, ezért bűnvádi eljárást lehetne maguk ellen kezdeményezni, ha tartalmát nyilvánosságra hoznák” – mondta Gašpar a levéllel kapcsolatban a Sme újságírójának.

A témával kapcsolatban Robert Fico kormányfő sem hajlandó többet mondani. „Minden a hatóságok, az ügyészség kezében van. Én bízom benne, hogy a lehető leggyorsabban az ügy végére járnak, s meggyőződésem, hogy a svájci hatóságokkal is szorosan együttműködnek” – szögezte le a miniszterelnök.

A svájci hivatal tájékoztatása szerint az átutalást egy svájci bank észlelte, s azután léptek kapcsolatba a szlovák hatóságokkal, miután kiderítették, hogy Szlovákiában hatósági nyomozást folytatnak az ügyben. Svájc további információkat kér az Interblue Group és a Crataegus Development ügyvivőiről – állítólag mindkettőnek állandó lakhelye van Szlovákiában, 36 és 42 éves eperjesi férfiakról van szó.

Az Interblue további két ismert képviselőjén, Jana Lütkenen és Hans Grobon kívül egy cseh állampolgár, Marek Pleyer is felbukkant a társaság hátterében. Állítólag ő volt az időközben beszüntetett Interblue Group eredeti tulajdonosa. Ezeket az információkat a cég jogutódjának, az Interblue Group Europe-nak a tulajdonosa, Milan Růžička is alátámasztotta, aki a cég részvényeit az eredeti Interblue ügyvivőitől vásárolta fel, akik viszont Pleyertől vették meg. A szövevényes nyomozásról a hatóságok hallgatnak, így nehéz megjósolni, mikor zárulhat le az ügy és milyen esélye van Szlovákiának arra, hogy megszerezze azt a 15 millió eurót, amellyel az Interblue még tartozik az országnak. Ján Chrbet (SNS), akinek a kvóta-botrány miatt kellett távoznia a környezetvédelmi tárca éléről, elmondta: a hatóságok körülbelül két héttel ezelőtt hallgatták ki az üggyel kapcsolatban. „Elhangzott egy kérdés az Interblue Group tulajdonosairól, de én természetesen semmiről sem tudtam” – mondta. (dem, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?