Államfő: A költségvetésről szóló szavazáskor kiderül, megmarad-e a kormánytöbbség

pellegrini kp

A költségvetésről szóló keddi szavazás a parlamentben döntő jelentőségű lesz. Kiderül, hogy a kormánykoalíciónak sikerül-e megőriznie a szűk többségét. Ezt Peter Pellegrini államfő közölte a sajtóval. A eseményeket figyelemmel fogja kísérni.

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a kormánykoalíciónak meglesz kedden a 76 képviselője. Meglátjuk, miként alakul ténylegesen” – jegyezte meg Pellegrini. A 76 képviselőből álló kormánykoalíció szűkös többség, és objektív okokból szerinte hosszú távon nem fenntartható. „Elég, ha egy képviselő lebetegszik, vagy egy tervezett műtéten vesz részt, esetleg balesetet szenved, és az egész parlament működésképtelenné válik” – állapította meg az államfő.

Mint elmondta, a kormányválság semminek sem használ. „Egy azonnali B terv” sem ismeretes számára, amely megoldhatná a helyzetet. „Jobb lenne ezekben a nehéz időkben megőrizni a stabilitást, és ha a koalíció megtartaná a többségét. Ha kiderül, hogy ez mégsem lehetséges, akkor más megoldás után kell néznünk” – zárta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?