Alkímia, gasztronómia, pornó

A kiállított anyag és a kutatómunka genezise sokkal korábbra tehető, mint doktori tanulmányaim kezdete. Tudatállapotok iránti érdeklődésemnek első írásos deklarációja az egyetemi írásos szakdolgozatom volt, a címe is árulkodó: A művészlélek és az álom. Ez Albert Béguin: A romantikus lélek és az álom című kulcsfontosságú művére utal. Diplomamunkámban a huszadik századi álom- és alváskutatás által feltárt izgalmas lehetőségeket taglaltam a képzőművészet szempontjából. Itt elsősorban a tudatos, lucidus álmodás technikái által nyíló térre gondolok.

Az álmok világára jellemző néhány karakteres elem dominanciája: a szexualitás, az emocionalitás, a groteszkség, a torzuló tér és idő, a torzuló nehézkedés, a misztikum, a szimbólumokban való kommunikáció – és… bizonyos mértékű tompaság, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, no meg a zagyvaság, vagy pontosabban: a látszólagos zagyvaság. Ami megdöbbentett, hogy ugyanezeket a tulajdonságokat felsorolhatom az utóbbi évek munkáinak formanyelvével kapcsolatban. Korábbi érdeklődéseim, amik eddig külön szálon futottak, mintha egybeolvadtak volna: a szatíra, a misztika, a pornográfia, az alkímia, az expresszió – és mindehhez társult az utóbbi időszak érdeklődése: a gasztronómia.

Kezdjük a pornográfiával. Szándékosan használom a pornográfia szót az erotika, szexualitás, bujaság vagy pajzánság helyett. A 2003-as Vakkontúrok című látszólag absztrakt lineáris rajzsorozatom vizuális nyersanyaga pornográf képes újságokból származott. Köztudott, hogy ezek a publikációk csak a „lényeg” ábrázolására szorítkoznak. Ugyanazokat a részleteket vizsgálhatjuk a legkülönbözőbb kameraállásokból és pozíciókban. Vakkontúrjaim ezeknek a részleteknek a letapogatására szorítkoztak. Ez a meditatív rajzolásmód, amely szándékosan megfeledkezik az ábrázolt objektum nevéről és identitásáról, pusztán az ábrázolt tárgy topográfiájának nagyon tárgyilagos és nagyon részletes letapogatására szorítkozik. Mivel azonban hiányzik a kontrollal járó módosítások lehetősége, többnyire kusza és torz – felismerhető, de rejtjelezett. A vakkontúr esetében a végeredménynél is fontosabb a munkafolyamat alatt megtapasztalható jobbagyféltekés tudatállapot.

A nyers testiség fölötti higgadt meditáció a távol-keletiek találmánya, a hinduista templomok homlokzatát borító szexuális pozíciókat ábrázoló domborművek egyes misztikusok (Osho) szerint meditációs objektumként szolgáltak. Ismeretesek közösülő Buddhát megjelenítő ábrázolások is. A huszadik században teljesen új köntösben jelent meg a szexualitás tárgyilagos vizsgálata – a freudizmusban. Sigmund Freud a boncmesterek közönyével vájkált az ember legmélyebb, legintimebb, szexuális tartalmú és gyakran pornográf (igenis pornográf!) lelki folyamataiban. Freud és a csakra-tan igyekezete bizonyos párhuzamot mutat. Az egyik szerint az ember a szexuális ösztönét szublimálja kultúrává, tudománnyá, művészetté, sportteljesítményé. A másik szerint az emberi ágyékban lapuló gyökércsakra energiáját alakítjuk át meditáció útján szellemi felemelkedésünk hajtóerejévé.

A pornográf vakkontúrok láthatatlan grundját képezik több későbbi alkímiai és gasztronómiai ihletésű munkámnak. A motívumok teljesen felismerhetetlenné válnak a rávitt rétegek alatt, szinte „csak” rituális jelentőségük van, viszont ennek a rítusnak van bizonyos jelentősége, tekintettel arra, hogy a gasztroalkímiai kiállított kollekcióban szaftok, levesek, hús, húscafatok, oldódás, egybeolvadás stb. motívumai is szerepelnek.

(Azt is fontos hozzátenni, hogy vakkontúroztam más motívumokat is: antik gépeket, svéd repülőmotorokat, szöveggel teleírt oldalakat, 19. századi xilográfiákat, de egyik szálnak sem alakult ki természetes folytatódása.)

Az alkímiai folyamat négy fázisból áll: Nigredo, Albedo, Citrinitas, Rubedo (görögül: melanoszisz, leukoszisz, xamthoszisz, ioszisz). És tizenkét műveletből: calcinatio (meszesítés, hamvasztás, porosítás), coagulatio (alvasztás, keményítés, dermesztés), fixatio (állandósítás, szilárdítás, tűzállóvá tétel), solutio (oldás), coctio (főzés, melegítés, hevítés, forralás), destilatio (lepárolás, megtisztítás), sublimatio (tisztítás hevítéssel), separatio (elválasztás, szűrés), ceratio (puhítás, lágyítás), fermentatio (erjesztés, kovászosítás), multiplicatio (a tulajdonságok megnövelése, megsokszorozása), proiectio (a nemtelen fém nemessé alakítása).

A fermentatióval kapcsolatban kanyarodjunk vissza egy kicsit: Christian Knorr von Rosenroth Rosasrium Philosophorom című munkájában ezt az alkímiai műveletet egy közösülő heteroszexuális párt ábrázoló fametszet illusztrálja. Fejükön korona van, hátukból angyalszárnyak nőttek. Az aktus vízfürdőben történik. Egy tizenhetedik századi műről van szó. Ezt a retroerotikus motívumot felhasználtam az álmokról szóló szakdolgozatom illusztrálásához is. Azért tartottam fontosnak ezt a megjegyzést idetenni, hogy aláhúzzam a szexualitás jelenlétét ebben a misztikus tartalmú témakörben (is).

Carl Gustav Jung szerint az alkimista az anyagban végbemenő folyamatok tanulmányozása által a saját tudatának mélyrétegeiben végbemenő mozgásokat figyeli meg. Azt is hozzá kell tenni, hogy a tudat olyan mezőiről van szó, amik nem individuálisak, hanem kollektívek. (Ha az ember mélyen magába néz, már nem saját lényét látja, hanem a – használjuk ezúttal a Jung által bevezetett kifejezést? – kollektív tudattalant? Vagy a kollektív tudatot? A természet nem látható, egyetemes alapját? Ez az a pont, ahol újra és újra belegabalyodok, mert AZ megnevezhetetlen, leírhatatlan, meghatározhatatlan… és valószínű, hogy végtelen... [Túl kockázatos lenne ezt tovább boncolgatni.])

A Nigredo című ciklus az alkímiai folyamat első fázisával foglalkozik, az elfeketedéssel, a depresszióval, melankóliával. A megmagyarázhatatlan eredetű lelki kínokkal, önmarcangolással, kétellyel, érzelmi iszappal, sötét fantáziával, szorongással, mindezzel mint az alkotófolyamat, az Opus Magnum kezdetére jellemző lelkiállapottal. A helyzetet cifrázza, hogy ez a (metafizikusnak titulált) kínlódás egyáltalán nem fennkölt, inkább groteszk.

Olyan területen járunk, ahol nem az eszünk segítségével tájékozódunk, hanem ösztöneinkkel, intuíciónkkal. A tudat mélyrétegeiből érkező irracionális hangulatok, álmok, spontán fantáziák, érzések adják az anyagot, amellyel dolgozunk. Éppen ezért sok mindenre nem lehet és nem is szabad az észszerűséget ráerőltetni. Az áltudományos erőlködés helyett meg kell találni azt a – ha úgy tetszik – tudomány előtti pozíciót (a maga nyelvezetével), amelyből ez a képlékeny, nehezen megragadható, megnevezhetetlen, folyamatosan változó és tünékeny anyag feldolgozható.

A Nigredóból természetes kijövetelt kínált a gasztronómia, így készültek el a húsokkal, sült csirkével, gombócokkal, borsólevessel foglalkozó munkák. A mögöttes folyamatok, a főzés, sütés, pörkölés, flambírozás, érlelés, erjesztés, pácolás profán alternatívái az alkímiai szakrális műveleteknek. Különleges jelentése van a fölnevelt állat rituális legyilkolásának és a hentesműhelyben folyó véres trancsírozásnak. További asszociációk: rágás, nyelés, emésztés, ürítés, a mirigyváladékok, emésztőnedvek, a bomlás, romlás és rothadás. És ne feledkezzünk el korunk vívmányairól sem: a gyorsfagyasztásról, mélyhűtésről, mikrohullámú kezelésről, kémiai konzervációról. Megannyi párhuzam kínálkozik az alkímiával (és hozzá tartozó mélylélektani tartalmakkal), profánabb formában ugyan, de kiszabadulva a metafizikus spekulációk labirintusából. Ezáltal alkalom nyílik a teljesen felhőtlen vizuális megnyilatkozásra is. És: (szerencsére?) …a gasztronómiai motívumok mögött is ott a pornó – a hús, a vér és a testnedvek.

Mik azok a kis fekete golyócskák a legtöbb képen? Feketebors. Fekete is, mint a Nigredo, gasztro is, csíp is, van törött is, van egész is. A Nigredo 10 című munkán jelent meg először ez a motívum, ezután valamilyen formában felbukkant több más képen is, ahol adta magát, néha visszamenőleg is. A Nigredo 10 genezise a következő volt. Vízben oldódó pezsgő vitamintablettákat tanulmányoztam, mert formálódott bennem valami buborékokkal körülvett, feloldódó, szétolvadó, szétmaródó emberalak. (Mindenáron oldani akartam! Akkor még nem sejtettem, hogy egy egész alkímiai ciklus kerekedik majd ki.) A buborékokból kis fekete golyócskák lettek, az oldódó alakból Pukizó emberke, mert a ciklus megformálódása előtt ez volt a kép munkacíme… Azonkívül, hogy profetikusan előrevetült benne az akkor még nem is sejtett majdani gasztrovonal, próbálkozás volt ez arra is, hogy saját figurát teremtsek. Saját figurát abban az értelemben, ahogy van saját jellegzetes figurája Rembrandtnak, Schielének, Baconnek, Giacomettinek… és sok képzőművésznek. Nekem évekig sehogy se sikerült megtalálnom ezt a figurát, és folyamatosan erős belső késztetés irányította erre a problémára a figyelmemet. Olyan alakot kerestem, amelyről leolvad minden fölösleges, és megjelenik benne mindaz, ami az adott pozícióm kifejezéséhez szükséges. Valami olyan alakot, amelyik monolitikus formában reprezentálja igyekezetem legmélyebb indítékát. Ambiciózus vállalkozás? De hát a képzőművészet ambiciózus vállalkozás!

(A szerzőnek május 16-án nyílik kiállítása Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében – a szerk. megj.)