Alig érzik a vásárlók az áfacsökkentést

üzlet
Pozsony |

Az év eleje óta, vagyis már nagyjából három hete több élelmiszer áfája is csökkent, a vásárlók azonban ebből alig éreznek valamit. Az adócsökkentés legnagyobb nyertesei a gyártók és a kereskedők lehetnek.

E hónap elejétől kibővítették azon élelmiszerek körét, amelyekre alacsonyabb áfakulcs érvényes. A Szlovák Nemzeti Párt javaslatára tavaly elfogadott jogszabály szerint ezúttal elsősorban az egészséges élelmiszerek, a tejtermékek, a Szlovákiában termesztett gyümölcsök és zöldségek adója csökkent. A tavalyi 20 helyett e hónaptól 10 százalékos áfakulcs vonatkozik például a mézre, a burgonyára, a paradicsomra, a hagymára, a fokhagymára, a káposztára, a karfiolra, a karalábéra, a salátára, az uborkára, a hüvelyesekre, az almára, a körtére, a friss kenyérre és péksüteményekre, illetve a hozzáadott cukor nélküli gyümölcs- és zöldséglevekre.

Az előzetes számítások szerint az adócsökkentés nagyjából 65 millió eurós kiesést jelent az államnak. Hogy az említett összeg végül kinek a zsebében landol, az azonban egyelőre kérdéses, az elemzők azonban megegyeznek abban, hogy a vásárlók nem sokat nyernek az áfacsökkentéssel, miközben a kormánypárti képviselők épp ez utóbbiakra hivatkozva csökkentették az adót.

„Az élelmiszerek áfájának a csökkenése nem feltétlenül lesz hatással a fogyasztói árakra, az elmúlt időszakban ugyanis jelentősen nőttek a gyártók költségei, amit részben az áfacsökkentéssel próbálnak meg kiegyenlíteni. Az adócsökkentés így legfeljebb csak lassíthatja az árak növekedési ütemét”

– nyilatkozta Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője, akinek az állítását a kereskedők képviselői is alátámasztják. „A kormány az idei év elejétől is több olyan intézkedést vezetett be, amelyek miatt nőttek a mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek, valamint a kereskedők bérköltségei, ezt pedig kénytelenek beépíteni az áraikba. Az áfacsökkentés így legfeljebb visszafogottabb áremelésekhez vezethet” – állítja Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke.

Az elemzők állításait a Pravda napilap által közzétett legfrissebb árfelmérés is igazolja. Eszerint az áfacsökkentés hatálya alá eső élelmiszerek egységára az elmúlt hetekben legfeljebb pár centtel csökkent.

A kifli például 1 centtel, a burgonya és az alma kilója 3 centtel, a joghurt 5 centtel olcsóbb most, mint az áfacsökkentés előtt.

Az ármustra során egy próbavásárlást is megejtettek, amelyben kizárólag a csökkentett áfájú élelmiszerek szerepeltek. A kosárban elhelyezett 4 joghurtért, 2 tartós tejért, 10 kifliért, egy savanyított tejért, negyed kiló mézért és juhtúróért, valamint 1 kiló almáért az áfacsökkentés előtt 11,51 eurót fizettek, az adócsökkentés után pedig 10,51 eurót. Vagyis még ilyen esetben is legfeljebb egy eurót lehet megtakarítani a vásárláson. Mindezt a kereskedők is tudatosítják, hiszen míg a 2016-os áfacsökkentés után az árcédulákon is jelezték, hogy mennyivel lett olcsóbb az adott termék az adócsökkentésnek köszönhetően, ezúttal erre csupán a Kaufland szánta rá magát.

Az elemzők egybehangzó véleménye szerint ráadásul az áfacsökkentés által generált rendkívül enyhe árcsökkenés a kiemelt élelmiszerek esetében legfeljebb az idei év első felében lesz érezhető, vagyis a második fél évre már ezeknél is meghaladhatja az árszint az egy évvel korábbit.

„Szlovákiában tavaly éves szinten 2,7 százalékkal nőttek az árak. Az eurózónában így a szlovák infláció volt a leggyorsabb, és a 28 tagú Európai Unióban is csak Magyarországon és Romániában mértek gyorsabb drágulást”

– nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte a magas inflációhoz leginkább a növekvő élelmiszerárak és rezsiköltségek járultak hozzá. Az élelmiszerek ára például 4,4 százalékkal nőtt, és Muchová szerint idén is elsősorban ez utóbbiak járulnak majd hozzá leginkább az inflációhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?