Aktok a Dunában

Esztergom. Éppen egy hete, szeptember 3-án, 17 órakor nyílt meg a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában a XIV. Esztergomi Fotográfiai Biennálé „AKT-ART” című kiállítása.
A Duna Múzeum hangulatos belső udvarán a Club Era világzenéjét élvezték a kiállítás megnyitójára várakozók.

Esztergom. Éppen egy hete, szeptember 3-án, 17 órakor nyílt meg a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában a XIV. Esztergomi Fotográfiai Biennálé „AKT-ART” című kiállítása.

A Duna Múzeum hangulatos belső udvarán a Club Era világzenéjét élvezték a kiállítás megnyitójára várakozók. A világzene hangjai után a rendezők nevében Csernus Ferenc, a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó igazgatója mondott bevezetőt, majd Dr. Deák András, a kiállításnak helyet adó Duna Múzeum helyettes igazgatója lépett a mikrofonhoz. Deák András elmondta, hogy a Duna Múzeum segítőkészen befogadta a biennálét, de megjegyezte, hogy az idelátogató kisdiákok tanárainak fel fogják hívni a figyelmét arra, hogy a kiállító teremben aktok láthatóak.

A kiállító művészek között sajnálatosan csak egy esztergomi fotós, Balla András képeit fedeztem fel, bár szerintem kétségtelen, hogy legalább még egy kitűnő esztergomi művésznek, Kovács Melinda gyönyörű aktjainak is itt lett volna a helyük. Az is nyilvánvaló, hogy az anyag nagyobb teret is megérdemelt volna, hiszen a bezsűrizett képeknek csak az egyharmada lett itt kiállítva. A többi képpel majd csak a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban, még idén megrendezésre kerülő tárlaton találkozhatnak az érdeklődők, jövőre pedig a Budapest Galériában, Győrben és Olaszországban, sőt Esztergom testvérvárosaiban is megtekinthetőek lesznek ezek a fotók.

A kiállítást Kőnig Frigyes festőművész nyitotta meg, aki felelevenítette azt az időt, amikor az Akt célja a pornográfia elrejtése volt. Beszélt arról is, hogy a szépségideálok mennyire változtak a különböző korokban. Leszögezte, hogy az akt nem téma, hanem forma. Az akt gyökereit keresve a kiállítást megnyitó művész eljutott egészen az őskori idollokig, ezekig a ruhátlan, zsírfarú, hatalmas mellű 3-5000 évvel ezelőtti szobrokhoz, amelyek egyesek szerint a termékenységi kultuszt jelenítik meg, de kétségtelen, hogy aktok. Ezzel bizonyítani látszik az is, hogy az akt, mint ábrázolási forma már létezett a művészet megjelenése előtt is.

A megnyitó után a díjak átadására került sor. Kiemelt alkotói díjat kapott Telek Balázs fotográfus, aki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma díja mellé egy önálló bemutatkozási lehetőségét is nyert az esztergomi fotóbiennálén.

Detvay Jenő Esztergom város önkormányzatának díját nyerte, Kéri Gáspár pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját érdemelte ki, valamint a MIRO Galéria önálló bemutatkozási lehetőségét nyerte. Az Esztergomi Városszépítő alapítvány díját Kemenesi Zsuzsa kapta. Az Esztergomi Művészek Céhe Hegedűs 2 Lászlót jutalmazta, az Esztergomi Mérnökiroda díját Balla András vehette át. Juhász László a Forte Fotokémiai Rt. Valamint a Tripont kft utalványát érdemelte ki, míg Szilágyi Lenke fotográfus a Magyar Fotóművészek Szövetségének plakettjét és könyvutalványát.

Érdekes színfoltja volt a díjátadó ünnepségnek, hogy a kiemelt alkotói díjjal jutalmazott Telek Balázs néhány hetes kisgyermekével a karján vette át a díjat, és meglepetésül az ifjú apának és kisgyermekének a nagypapa rögtönzött tangóharmonika koncertet a díjátadó ünnepség végén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?