Akadozó kisebbségi nyelvünk

A kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény elfogadása óta már több mint két év telt el, így értékelhetjük gyakorlati alkalmazását. A törvény hibáiról és a kisebbségi nyelvek hivatalos használatának problémáiról kérdeztük Szabómihály Gizella nyelvészt, a Mercurius társadalomkutató csoport tagját.

Szabómihály Gizella: „Az egyéb két- vagy többnyelvű közterületi táblák elhelyezését az államnyelvtörvény sem tiltotta meg. Archívumi felvéteAz elmúlt két év gyakorlata alapján mit tekint a törvény legnagyobb hibájának?

Alapvető hiba, hogy a kisebbségi nyelvek használatát alapvetően magánügyként kezeli. Ebből következően a megalkotása során nem foglalkoztak azzal, hogy milyen módon alkalmazható a hivatalos életben. A törvény értelmében a hivatal csak azokon a helyeken köteles a kisebbség nyelvén biztosítani az ügyintézést, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, és csak abban az esetben, ha az ügyfél kéri.

A törvény szerint írásban is lehet hivatalokhoz fordulni.

Ebből adódik a következő gond. Habár a törvény szerint az állampolgárnak valóban jogában áll írásban magyar nyelvű kérelemmel fordulni az állami vagy önkormányzati szervekhez, ezt mégsem teheti meg, mert a legtöbb kérvény napjainkban már űrlap formájában létezik, s nincs meg a kétnyelvű változat.

Foglalkozott valaki az űrlapok lefordításával?

A kormány kérésére én elkészítettem a járási hivatalok űrlapjainak kétnyelvű változatát, azonbant nem tudom, hogy használják-e. Az önkormányzatok által kiadható határozatok mintáját még 1999-ben Kvarda József és Gyuricsek Piroska egy kiadványban tette közzé. A kisebb településeken az önkormányzati ügyintézéssel nincs akkora gond, mivel nem vagy kisebb mértékben használnak előre nyomtatott űrlapokat, mint a járási hivatalok. A nemrég elfogadott nyelvi charta javíthatott volna a helyzeten, ha a dokumentum 10. cikkelyében a szlovák kormány bennehagyja azt a pontot, amely egyértelműen kimondja, hogy a hivatal köteles a kisebbség nyelvén űrlapokat biztosítani az ügyfelek számára. Sajnos, ez nem történt meg.

Mely területen hiányoznak leginkább a kétnyelvű űrlapok?

A legtöbb kérvény a szociális szférát érinti, Dunaszerdahelyen például a beérkezett kérvények 90 százaléka szociális jellegű. Ezek gyakran több mint 10 oldalas kérdőívek, melyeket a minisztérium ad ki. Elképzelhetetlen, hogy valaki bemegy, és saját maga az anyanyelvén megír egy ilyen kérvényt.

Hol vannak még hiányosságok a végrehajtásban?

Az egyik ilyen terület a hivatalos dokumentumok formája. A belügyminisztérium meghatározta ugyan, hogy a járási hivatalok milyen határozatokat adhatnak ki a kisebbségek nyelvén is, de tisztázatlan maradt formájuk. Ez a hivatal élétében fontos kérdés, mert a hivatalnoknak tudnia kell, hogy az anyagnak, amelyet kiad a kezéből, milyen legyen a fejléce, mit lehet benne magyarul feltüntetni, legyen-e rajta pecsét vagy aláírás. A földrajzi és településnevek használata is tisztázatlan. Ezek elvi kérdések, melyek a törvény hiányosságaiból következnek. A belügyminisztérium csak azt határozta meg, hogy a járási és anyakönyvi hivatalokon elhelyezett névtáblán a község nevét csak államnyelven lehet feltüntetni, mert az a település hivatalos neve. Kétnyelvűeknek kellene lenniük a közterületi figyelmeztető tábláknak is, amelyek például a tűzveszélyre figyelmeztetnek. Ha a faluban nagyfeszültségű vezeték van, arra kétnyelvű táblát kellene elhelyeznie az önkormányzatnak. A gond az, hogy az oszlop nem az önkormányzaté. A törvényből az sem derül ki, hogy milyenek legyenek ezek a táblák. Véleményem szerint miniszteri vagy kormányrendeletben lehetne szabályozni a hiányzó végrehajtási feladatokat, ám tudomásom szerint a kulturális minisztérium elzárkózott ettől, mert a törvény nem tartalmaz számára felhatalmazást. Viszont a kormánynak általános rendeletalkotó jogosítványa van, ezért kormányrendelettel megoldható lenne ez a probléma. Tudtommal egy szövegtervezet készült is, melynek azonban nem ismerem a további sorsát.

Ki fedezi a kétnyelvűség költségeit?

Ez is nagyon komoly gond. A törvény egyik előterjesztője, Ľubomír Fogaš a parlamenti vitában azt állította, hogy ennek a törvénynek az állami költségvetésre nincs kihatása. Ebből következően az önkormányzatoknak és a járási hivataloknak maguknak kell biztosítaniuk a végrehajtás feltételeit. Tudom, hogy a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal kért ezekre a feladatokra költségvetési támogatást, azt azonban nem, hogy kapott-e.

Felmerültek-e nyelvi problémák a törvény végrehajtása során?

Szlovákiában a magyar nyelv jelenleg alkalmatlan a közigazgatási és jogi használatra. Az 1990-es években a jogi nyelv fejlődését nem követte Szlovákiában a magyar nyelv fejlődése. A magyarországi megnevezések sem mindig használhatók, és nagyon kevesen ismerik őket. Gondot jelent az óriási változatosság is. Nincs egységes szóhasználat még az Új Szóban sem. Csak a társadalombiztosítási járulékoknak ötféle megnevezése fordult elő a szlovákiai magyar sajtóban, ezért van szükség a jogi és közigazgatási szaknyelv egységesítésére. A lényeges törvényeket egységes nyelvezetű fordításban kellene kiadni a kisebbségek nyelvén, elsősorban a kisebbségek jogtudatának növelése érdekében. A közérdekű tájékoztatásról szóló törvény előírja, hogy az állami és önkormányzati szervek a kisebbségek nyelvén is kötelesek információkat nyújtani, ehhez is kell a szaknyelv.

Milyen módon szabályozza a törvény a kétnyelvű reklámtáblák elhelyezését?

Az egyéb két- vagy többnyelvű közterületi táblák elhelyezését az államnyelvtörvény sem tiltotta meg, ez nem függ a kisebbségi nyelvtörvénytől. Az igazság viszont az, hogy egyre kevesebb a kétnyelvű nem hivatalos közterületi tábla is. Szerintem ennek egyik oka, hogy nagyon sok olyan kifejezés van, amelyeket egyszerűen nem tudnak magyarra fordítani. A másik ok a pénzkérdés lehet.

Mi az, ami Ön szerint a törvényből kimaradt?

A törvény egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmaz a hivatalos szertartások nyelvére vonatkozó rendelkezéseket. Ilyenek például a polgári házasságkötés vagy a polgári temetés. Ezeket az államnyelvtörvény értelmében csak szlovákul lehet végrehajtani.