Ahol vasárnap volt húsvéthétfő

Délután kettőkor ülünk kocsira a legényekkel, akik rögvest rá is zendítenek a nótára, ragyognak a fényesre suvickolt csizmák, a keményített vászoningek, a lajbik, ködmönök is rendben, Róbert, a csapat hegedűse bűvöli a vonót, s egy-két ostorpattintás után Szeles, az öreg paripa is tempózni kezd, szinte galoppban érkezünk az első címre. A fiúk kalapja mellett árvalányhajat lobogtat a szél, ám ez nem afféle olcsó romantika, Kéménden ez az eredeti népviselet, s ezt több szakmai versenyen külön is díjazták, főleg, amióta – 11 évvel ezelőtt – újjáalakult a faluban a Gyöngyösbokréta folklórcsoport, s a népitáncegyüttes – tudjuk meg Jarábek Zoltántól, az együttes vezetőjétől. A táncegyüttes ötlete volt az is – s ezt már évek óta tartják –, hogy minden húsvét vasárnap felelevenítik a hagyományos húsvét hétfőket. Kéménd a kurtaszoknyás falvakkal együtt a magyar néprajzi térképen is egyedülálló helyet foglal el, ezért is fontos, hogy a helyi fiatalság a gyakorlatban is átmentse, átörökítse mindazokat a táncokat, hagyományokat és szokásokat, amelyekre a következő nemzedékek is büszkék lehetnek, s a saját kultúrájukat becsülve tudják tisztelni a másokét is – fejti ki Drenka Zoltán, és hozzáteszi: – Persze ezt nem lehet ráerőltetni senkire, mert a hagyomány csak akkor él igazán, ha művelői értik és élvezik, amit csinálnak, ha fokról fokra fedezik fel mindazt az örökséget, amit elődeinktől kaptunk. S ugyanakkor csak így maradhat hiteles is. Erre jó példa a húsvét is, pár évvel ezelőtt még sokan nevettek a csoporton, sőt egyfajta maradiságnak számított ünnepen népviseletet hordani, ma már szívesen fogadják őket, s a falu büszke a folklórcsoportjára is. – Azzal, hogy a folklórcsoport az összes hagyományos ünnepkört feldolgozza és bemutatja, s olyan, csak Kéméndre jellemző műsorokat mutat be, mint például a lakodalmas vagy a fonó, az összetartozást, a közösség megtartó erejét is tovább élteti az emberekben, s ebben a fiataloknak pótolhatatlan szerepük van – fejti ki Bartiné Tóth Éva, a Csemadok helyi szervezetének elnöke. Akitől azt is megtudjuk: a Gyöngyösbokrétára újjáalakulása óta méltán büszke a falu, mert számos versenyen, fesztiválon vesznek részt sikerrel, s már Magyarországon is elismerésben részesültek. A tánccsoport és az aszszonykórus pompásan kiegészítik egymást, mert míg a fiatalok a Kárpát-medence szinte valamennyi tájegységének táncaiból is ízelítőt adnak, értelemszerűen a kéméndiekre fektetve a legnagyobb hangsúlyt, az idősebb korosztály, a 60-70 évesek csak a falura jellemző lakodalmi énekekkel, szokásokkal lépnek fel, például a kenderáztatás, kenderfeldolgozás már szintén feledésbe merült munkafolyamatát is bemutatják. – Nem szabad elfelednünk, hogy régen mindenki részese volt egy adott ünnepnek, s épp ezért volt nagyobb az értéke.

A mai önző, rohanó világban mindenki csak magával törődik, az ünnep alapeleme, a közösségi jelleg szinte teljesen kiveszőfélben van, s ezért is szívet melengető és hasznos az, amit ezek a fiatalok – akár most, húsvétkor is megélhetővé varázsolnak – teszi hozzá Bartiné Tóth Éva. S mit tehet ehhez hozzá a tudósító? A csapattal a lányos házakat járva, elnézve a mókázást, a tréfákat, ahogy a fiúk a vödrökkel szinte becserkészték a lányokat, valóban egy közösségben éreztük magunkat – nagyszerűen. Arról már nem is beszélve, hogy néha milyen pikáns, színes, ugyanakkor archaikus rigmusokkal tisztelte meg a csapat a szebbik nemet. Ám ez a nap nem csak a locsolkodásról szólt, hiszen a Gyöngyösbokréta táncegyüttes hölgytagjainál vendégeskedve több helyen is láthattunk részleteket a közelmúlt legjobb műsoraiból. Igaz, csak videón, az ünnepi asztal mellől, ám a legények alaposan és részletesen taglalták a táncmozdulatokat, elemeket. Ennek köszönhetően pl. a szatmári táncokról is megtudhattunk minden lényegest, miként azt is: mi a különbség az ún. alsó és felső hangsúlyos mozdulatsorok közt. Szürkületkor jóféle kéméndi vörösborral koccintva búcsúztunk vendéglátóinktól, akikkel az Ister-Granum nyári folklórfesztiválján biztos, hogy találkozunk még.