Agócs Attila: A Kuciak-gyilkosság után ki kellett volna lépnünk a koalícióból

Nagy József kilépett a pártból, Cséfalvay Katalin a héten távozik, Martin Fedor elhagyta a parlamenti frakciót. Milyen kondícióban van ön szerint most a Híd?

A párt óriási előnye az, hogy viszonylag sokszínű a tagsága és a választói bázisa. Én ezt az egészet a tátrai szélviharhoz hasonlítottam köszönőbeszédemben. Hiszen amikor egynemű az erdő a hegyoldalban, minden fa egyforma, s egy időben lett kiültetve, akkor jön egy szélvihar, s az egészet ledönti. Nálunk viszont nagyon sokrétű a párt összetétele. Vannak konzervatívok, nemzeti liberálisok, balliberálisok, sokféle politikai irányzat képviselője. Vannak magyar, szlovák, ruszin és roma tagjaink, választóink. Az egyik dolog tehát ez a sokrétűség, a másik pedig az, hogy mondjon bárki bármit, a Híd megalakulása óta, magyar vonalon, Dél-Szlovákiában ez az egyedüli reális nagypolitikai kormánytapasztalat. Itt azért nem egykét évről beszélünk, hanem egy évtizedről. Egy évtizede a nagypolitikában a Híd képviselői vannak jelen. Azzal pedig, hogy most megmutatta a párt, hogy hajlandó a fiatalokat is bevonni, összetudjuk ezt a tapasztalatot kapcsolni a fiatalos, progresszívabb rálátással a dolgokra. Én ebben bízom, és ezért is vállaltam el az alelnöki posztot. Tényleg hiszek abban az üzenetben, amit a Híd már kezdetben megfogalmazott. S ha segítségre van szükség most, akkor ki kell állni a gátra és meg kell próbálni.

A parlamenti választás viszont minden jel szerint február 29-én lesz, nem késő ez erre az újításra, a fiatalok bevonására?

Ezt nehéz megmondani. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy azért a közgyűlésen nem egy kis, jelentéktelen döntés született. Itt arról beszélünk, hogy a párt négy alelnöke közül én vagyok a második legidősebb a magam 41 évével. Ez masszív fiatalítás, ami jó ideje ért a belső beszélgetésekben és folyamatokban, erre pedig idő kell. Amikor egy párt eldönti, hogy ezt meg kell lépnie, azért az nem egy nap alatt történik meg. A többség döntött erről a cseréről, nem két-három ember.

Említette a Híd tízéves tapasztalatát a nagypolitikával. Tíz év alatt a Híd viszont eljutott oda, hogy jelenleg a parlamentbe jutásért harcol, támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 4 százalék körül mozog. Mi történt?

Ennek nagyon érthető objektív okai vannak. Amikor 2016-ban a Híd belépett ebbe a kormányba, akkor emlékszem, hogy valamelyik szlovákiai magyar portál kérdezett engem is, hogy mit szólok hozzá. Én azt mondtam, hogy a Híd ezzel nagyon nagy árat vállal, de a régióinknak csak ez az egy lehetősége van komoly segítséghez jutni a következő években. De nemcsak a Híd vállalt nagy kockázatot, hanem Bugár Béla is, aki ezzel a lépéssel addigi képét is kockára tette. Ez pedig beigazolódott. Hiszen az a sok negatív dolog, ami a többi pártból ránk ragad, mintha benne személyesedne meg, s ő jóval többet kap ezért, mint amit érdemel. De az ő döntése volt, hogy ebbe belement. A másik dolog pedig nyilván a Kuciak-gyilkosság volt, amely után volt egy töréspont. Akkorénmagamis–bárakkormégcsak megfigyelőként voltam jelen az országos tanács ülésén –, arra biztattam az országos tanács tagjait, hogy támogassák a kilépést és próbálkozzunk egy újrakezdéssel. De sajnos akkor is úgy tűnt, hogy a belső folyamatok, a matematika, a politikai számvetés miatt ezt mégsem lehet meglépni.

Hibaként könyveli el, hogy a Kuciak-gyilkosság után kormányban maradt a Híd?

Ha akkor rajtam múlott volna, akkor én biztos a kilépés irányába fordítom a kormánykereket. Nyilván akkor még nem lehetett látni az összes következményt és azt, hogy mi fog még előkerülni, de azért mindenki érezte, hogy fordulóponthoz értünk. Ami történt, az súlyos dolog volt, s a társadalomban is érezni lehetett, óriási igény van az új típusú politizálásra. Azt remélem, hogy az új alelnökökkel ezt az új típusú politizálást is meg tudjuk jeleníteni.

Az elmúlt hetek témája volt az MKP-val való összefogás, a tárgyalások azonban zátonyra futottak. Nem gondolja, hogy hiba volt nem megegyezni?

Én a koalíciókötés ellen szavaztam, mert úgy gondolom, hogy nagyon nehéz lett volna kordában tartani azt, hogy a politikusok által előre kiegyezett arányok a reális parlamenti helyek arányaiban is tükröződjenek. Nagyon jól tudjuk, hogy amikor a Híd megalakult, akkor az MKP megörökölte a korábbi közös időkből a teljes társadalmi struktúrát. Gondolok itt a Csemadokra, a pedagógusszövetségre, mindenféle civil szervezetre, amelyeket a magyarországi támogatásokkal a mai napig az MKP táplál és működtet. Ez a széles körű, ilyen típusú társadalmiasítás nehezen ellensúlyozható egy közös listán. Én nem ismerek olyan mechanizmust, amely garantálta volna, hogy ha közösen szerzünk 14 helyet, nagyjából fele-fele arányban legyenek majd a végén a parlamentben az embereink. Például ezért sem támogattam a megegyezést, mert valamilyen paritásos elvnek itt érvényesülnie kellene.

A megállapodás, ha jól tudom, azon bukott meg, mert nem tudtak megegyezni, milyen arányban lesznek a közös listán a két párt képviselői...

A százalékokról való vita szerintem egy kicsit fedőtörténet volt. Hiszen ha igazán akarta volna az MKP ezt az együttműködést, akkor amikor a Híd 70:30-at javasolt, ők pedig 50:50-et, jöhetett volna egy ajánlattal a 60:40-re. Valószínűleg azért nem jött, mert ők sem a matematikával akartak játszani. Hogyan viselkedtünk volna bizonyos helyzetekben, kik lennének a közös hőseink, hogyan viszonyulnánk a magyarországi támogatáspolitikához? Közösen osztanánk a Magyarországról érkező pénzeket? A Magyar Állandó Értekezletre attól kezdve közösen járt volna a két párt? Ezt nem is tudom elképzelni, s mindez mintha nem lett volna rendesen kibeszélve. Teljesen csak technikai síkon folyt a vita. Azt gondolom, hogy sokkal mélyebbre kellett volna menni a tárgyalások során, s ez mutatja azt, hogy későn kezdődött a tárgyalás. Ha ez a vita elindul egy bő fél évvel vagy másfél évvel ezelőtt, akkor lehet, hogy ma megegyeztünk volna egy szigorú együttműködési szabályrendszerben. A vita viszont rövid volt és sekélyes.

Mindeközben pedig a háttérben újabb mozgalmak formálódnak, egyre több párt kapcsolódik be a magyar szavazatokért folytatott harcba. Ennek pedig minden jel szerint az lesz a végeredménye, hogy az egyes mozgalmak kisakkozzák egymást a parlamentből.

Ennek a veszélye elég jelentős. Ez viszont nemcsak magyarkérdés, hanem regionális kérdés is, hiszen látjuk, hogy jelenleg a parlamentbe jutásra esélyes pártoknak sincsenek elég erős struktúrái a régiókban. Ez tehát nem csak a magyarokról szól, hiszen ha Nógrádban nem lesz jó az út, akkor az ott élő szlováknak és romának ugyanúgy nem lesz jó, mint nekünk. Az általunk is lakott régiók kieshetnek a parlamentből, az pedig komoly dolog. S mi az oka ennek? Úgy gondolom, hogy a túlzott taktizálás a túloldalon. Úgy tűnik, mintha ez az egész egy szétszóródás és majdani összegyűjtés játék lenne a részükről. Az újonnan alakuló formációkban mindig megjelennek mostani vagy egykori MKP-sok, akik mintha azt készítenék elő, hogy majd a végén meg lehessen mutatni az összefogást, azt, hogy nélkülünk is össze lehet fogni. Ha ez véletlenül tényleg így van, és nem akarok konspirációkat gyártani, akkor csak eljátsszák az összefogást, amelyről tudjuk, hogy a valóságban nem történik meg. Ez politikai marketingfogásnak jó lehet, de nem szolgálja azt a célt, amelyre az emberek vágynak.

Milyen reális esélyt lát arra, hogy a Híd a következő választáson bejut a parlamentbe?

Nagyon remélem, hogy bejut. Az utolsó felmérés 4,2 százalékot mutatott, ami az előző mérésekhez képest kicsit jobb. De ez még így is egy nagyon soktényezős játék lesz.