Adrián Szabót nevezték ki a Felügyeleti Szolgálati Hivatal élére

Adrián Szabó

A belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának élére a kormány a jelenlegi igazgatót, Adrián Szabót nevezte ki. Szabó újabb hivatali ideje május 1-jével kezdődik meg.

Adrián Szabó kinevezését Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter javasolta a kormánynak. A vonatkozó jogszabály értelmében a felügyelőség igazgatóját a kormány nevezi ki egy álláspályázatot, valamint a parlament védelmi és nemzetbiztonsági bizottsága előtti nyilvános meghallgatást követően.

A parlamenti bizottság is a jelenlegi igazgató, Adrián Szabó újbóli kinevezését javasolta a Felügyeleti Szolgálati Hivatal élére. Erről szavazással döntöttek a bizottsági tagok. Szabó a meghallgatáson a nyitottság, a hitelesség, a szakmaiság és a függetlenség fontosságát hangsúlyozta a hivatallal összefüggésben. Ami a függetlenséget illeti, úgy véli, minden a rendszerben dolgozó embereken múlik.

A Felügyeleti Szolgálati Hivatal feladata a fegyveres biztonsági erők tagjai által elkövetett bűncselekmények leleplezése és kivizsgálása, emellett ellenőrzi a rendőrségi eljárások törvényességét is. A hivatal vezetője a kormánynak felel, és a kormány is nevezni ki őt a belügyminiszter javaslata alapján. A pozícióra álláspályázatot hirdetnek, az igazgató kinevezése a védelmi bizottság ajánlásától is függ.

Saková a szerdai kormányülés után elmondta: Szabó 2001-től tagja a testületnek, kezdetben a bűnügyi rendőrségnél dolgozott különböző funkciókban. 2012-től a Felügyeleti Szolgálati Hivatalnál tevékenykedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?