Adakozunk, de nem bőkezűen

Holnap dönt a szlovák kormány egy újabb, 22 millió koronás segély odaítéléséről a cunami sújtotta országoknak. Ezzel bár továbbra is adományozó országok listájának második felében foglal helyet, de legalább kikerül az öt legkevésbé bőkezű ország csoportjából. Persze, ha a javaslatot jóváhagyja a kormány.

Segélyért sorakozó gyermek IndonéziábanReuters-felvételPozsony eddig közel 10 millió koronányi gyorssegélyt juttatott Dél- és Délkelet-Ázsiába. A segélyt nem készpénzben, hanem gyógyszerek, ivóvíz, takarók és sátrak formájában kapták meg a katasztrófa sújtotta területeken. Ezzel a tízmillióval Szlovákia nem különösebben büszkélkedhetett, hiszen nálunk kevesebb pénzt csak Szenegál, Mali, Bulgária és az Afrikai Unió juttatott. Ha holnap a kormány rábólint, újabb 22 millió koronányi állami segély vándorol az övezetbe. Pontosabban a javaslat szerint három részre osztják: a Szlovák Vöröskereszt kapna 5 millió koronát készpénzben, szintén cashben kapna hétmilliót az ENSZ humanitárius ügyek koordinálásáért felelős hivatala, a maradék 10 millió korona pedig megpályázható a külügyminisztériumban. Berényi József külügyi államtitkár lapunknak elmondta: különféle revitalizációs és újjáépítési projekteket nyújthatnak be nem kormányzati szervek, de magánvállalkozók is.

Mikuláš Dzurinda miniszterelnök közben beismerte, hogy kormányszinten először holnap foglalkoznak majd a dél-ázsiai katasztrófával, bár azt hozzátette: az egyes minisztériumok külön-külön végzik a feladatukat a segélyezésben. Dzurinda felhívta a figyelmet, hogy Pozsony rögtön a katasztrófa után több tonnás segélyt juttatott a cunami sújtotta területekre, hazahozta turistáit és mentőalakulatokat küldött a helyszínre.

Ha a kormány jóváhagyja, Szlovákia a visegrádi négyek csoportjában a második helyre ugrik a legtöbb állami segélyt nyújtók közt. A legtöbbet eddig Magyarország különített el, Szlovákiánál valamivel kevesebbet Lengyelország, a legkevesebbet Csehország. Ám mindhárom országban jóval több magánadomány gyűlt össze, mint Szlovákiában. A csehek több mint 5 millió dollárt gyűjtöttek össze, ami majdnem 150 millió szlovák korona, Magyarországon is több millió dollárról beszélnek, míg a lengyelek magánadományai másfél millió dollárhoz közelítenek. Szlovákiában a vöröskereszt 800 ezer koronát gyűjtött össze. Sikeresebb volt a Človek v ohrození nevű szervezet SOS Ázia akciója, amely keretében 8 millió koronát gyűjtött össze. Ebből hárommilliót SMS-ekből, vagyis az Orange hálózatán keresztül 100 ezren küldtek rövid szöveges segélyüzenetet. Ötmillió koronát magánszemélyek, cégek és egyéb szervezetek adományoztak. A legbőkezűbb a gázipar alapítványa volt, amely hárommilliót juttatott. Persze, ez az összeg is jelentős, de úgy tűnik, Szlovákia lakossága sem jár élen az adakozásban. (mert, reut, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?