A vírus az államkasszát is megfertőzte

Pozsony |

A világjárvány negatív hatásait a szlovák államkassza is megsínyli.

A pénzügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint a költségvetési hiány február végére 1,18 milliárd euróra nőtt, magyarul, ekkora összeggel haladták meg az állami költségvetés kiadásai a bevételeket. Az elmúlt év azonos időszakában, vagyis a világjárvány kitörése előtt a hiány még csak 0,72 milliárd euró körül mozgott. A deficit látványos megugrása elsősorban a bevételek csökkenésével magyarázható. Ez utóbbiak több mint 14 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbiaktól, míg a kiadások ugyanekkor több mint 5 százalékkal nőttek. Idén csak az adókból 277 millió euróval kisebb összeg folyt be az államkasszába, mint tavaly ilyenkor. A közös uniós költségvetésbe ugyanakkor 46,5 millió euróval többet fizettünk be, mint egy évvel korábban. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?