A Vattatyúktól a pónilovakig

Az Esztergom-kertvárosi nyárbúcsúztató sörfesztivál sok meglepetést tartogatott a figyelmes szemlélőnek. Programok, zenekarok, énekesek váltották egymást a színpadon, kicsi és nagy találkozások a színpad előtt, mellett, mögött. Autogramkérők, rajongók tolongtak az öltöző sátor bejáratánál. A színpadtól távolabb vidámpark, sörsátrak, egy óriás kakas gumiból. A gumi csúszdától nem messze hosszú hajú, vidám tekintetű fiatalember pónilovakat vezetgetett körbe-körbe egy abroncsnélküli kerék mentén, kisebb és nagyobb gyermekek örömére. Első látásra ismerősnek tűnt az arca. Hol is láttuk egymást? – kutakodtam emlékeim között, aztán egyszerre bekattant. Hát a moziban! Ő a filmvásznon szerepelt – számos sikeres magyar film fő- és epizódszereplőjeként – én meg a vetítőgép mögött, mint mozigépész. Legendák keringenek arról, hogy Badár Sándor, nem éppen sztárokra jellemző életformát folytat. A vásári mutatványosok eseményekben gazdag hétköznapjait éli. Először kicsit félve szólítottam meg, mondván, hogy jól ismerem őt a filmvászonról, s hogy munkatársak lennénk, mivel mindketten a filmszakmában dolgozunk. Egyből vette a lapot, megértve a tréfát, s mondta, hogy az jó, jó kis szakma. Aztán a fesztivál napjai alatt többször és sokat beszélgettünk. Először is Szőke Andrásról a hazai független film karizmatikus alakjáról, aki újszerű, rendhagyó filmjeivel külön fejezetett nyitott a magyar film történetében. Sanyi elmesélte, hogy a középiskolában egy osztályba járt Andrissal, drámai tagozatra, ahol dramaturgiát és színészetet is tanultak. Jó barátok voltak, ez jó régen volt, de még most is azok. Már az első „Szőke” filmben is szerepelt, a 69 címűben, amely 69 perces, és természetesen a hatvankilences életérzésről, s még sok minden asszociatív dologról szólt. Aztán elkezdte sorolni a filmeket, a híres Vattatyúktól, a Kisvakondon keresztül egészen a Tündérdombig. Szó került a kultikus Roncsfilmről is, az meg ugye, Szomjas György rendezése. Ami a filmekben közös, az a forgatás hangulata, feelingje. Szomjas és Szőke is nagy teret enged a színészi kezdeményezéseknek, az improvizációnak. Egy-egy ilyen filmforgatása leginkább a jam-sessionokhöz, az örömzenélésekhez hasonlítható – mesélte nevetve Badár Sanyi. Bár elsősorban színésznek tartja magát, az elmúlt két és fél évtizedben sok minden mással is próbálkozott. Nyughatatlan, lázongó vándor természete nem kedvezett a tanulásnak, sőt még az állandó mozgásban lévő vasutas szakmának sem. Amiben igazán kedvét leli, az az állattartás. Ő hozta be az országba az első szánhúzó malamud kutyákat, jó régen, azóta kedves ebei már az égi hómezőkön húzzák vonják az álomszánokat. Mostanában póni lovakkal foglalkozik. Az egyik, amelyik a sörfesztiválon is vele volt, díjnyertes jószág. Badár Sanyi így negyven-felé már megnyugodni látszik. Nyaranként kézműves és lovas tábort szervez óvodásoknak és kisiskolásoknak. Kidolgozott egy olyan lovas oktatási programot, amely segítségével a kicsik egy hét alatt elsajátíthatják a lovaglás alapismereteit, s bátran megülik és irányítják a pónikat. Természetesen a filmezést sem hagyta abba. Elmaradhatatlan fegyvertársával, Szőke Andrással most éppen a tévé képernyőjét kívánják bevenni. Ősszel a filmvásznon is viszont láthatjuk őt, Antal Nimród Kontrol című új filmjében.

Mindezt Badár Sanyi maga mesélte nekem az Esztergom-kertvárosi sörfesziválon. Mondókája végére érve cinkosan hunyorított egyet, „ez nem nyárbúcsúztató fesztivál volt, hanem őszköszöntő”, majd kedves póni lovait terelgetve eltűnt a csendesen szemerkélő vasárnapi esőben.