A tragédia után óvatosan, de támogatnák a szexuális kisebbségek jogait a képviselők

cigániková
Pozsony |

A szivárványos zászló középületekre való kitűzésének betiltását az „LMBTQ-közösség elleni egyértelmű támadásnak” nevezte Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter, aki támogatja a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését. A Hlas és a Sme rodina megszavazza az együttélésről szóló kezdeményezést.

„Az LMBTQ-közösségnek nem segít, ha egy kormányépületre szi-várványos zászlót tűznek ki” – véli Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő, akit a TA3 vasárnapi műsorában arról kérdeztek, a kettős gyilkosság után megváltozott-e az álláspontja a témával kapcsolatban. Hangsúlyozta, továbbra is azt gondolja, az érintett közösségnek inkább az segítene, ha például az azonos nemű párok örökölhetnének egymástól, illetve betekintést nyernének egymás orvosi leleteibe. Kijelentette azonban, nem ért egyet az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatával. Állítása szerint ez nem fér bele az értékrendjébe. Erik Tomáš (Hlas) elmondta, személy szerint ő sem szavazná meg a törvényt, azt azonban elismeri, a gyakorlati kérdésekben – mint például az örökösödés vagy az egészségügyi információhoz való hozzáférés – szükség lehet a jogszabályok módosítására. Richard Raši (Hlas) parlamenti képviselő szerint a párt készen áll megszavazni olyan javaslatot, amely az azonos neműek „élethelyzeteinek” megoldását célozzák. Kiemelte, orvosként üdvözölné, ha a pároknak – tekintet nélkül a szexuális irányultságra – joguk lenne a tájékoztatáshoz partnerük egészségügyi állapotát illetően.

Élettársi kapcsolat

Jana Bittó Cigániková (SaS) felszólította a parlamenti képviselőket, hogy támogassák a párt javaslatát, mely egyfajta kompromisszum és a kormányprogrammal összhangban lett kidolgozva. Rámutatott, ő maga ennél jelentősebb változásokat javasolna, az azonos párok számára például lehetővé tenné a gyerekek örökbefogadását is, a törvénytervezet azonban csak az élettársi kapcsolatra vonatkozik, ami nemcsak a szexuális kisebbségeket érinti, hanem a heteroszexuális párokat is. Budaj a Markíza Televízió műsorában megerősítette, kiáll a kezdeményezés mellett, és szerinte Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szintén hajlandó lenne támogatni a liberálisok tervezetét. Megjegyezte, a pártelnök már többször tett olyan gesztust, mellyel elutasította a rasszizmus és az idegengyűlölet különböző formáit.

Kollár leszögezte: pártja elutasítja az azonos neműek házasságát, és abba sem fognak beleegyezni, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe. Az élettársi kapcsolatot nem ellenzi, a párton belül azonban egyelőre mérlegelnek – attól tartanak, ha Szlovákia megteszi ezt a lépést, az uniós jogszabályok arra is kötelezni fogják, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát. „A bejegyzett élettársi kapcsolat mellett vagyok – habozunk, mert itt európai jogszabályok vannak érvényben – beperelhetnének minket és törvényt kellene alkotnunk a házasságról. Ez történt az osztrákokkal is” – jelentette ki tegnap. Hangsúlyozta, Orbán Viktor családpolitikája tiszteletet érdemel, a szexuális kisebbségekkel szembeni lépéseit azonban nem tartja követendő példának. Peter Pellegrini (Hlas) rámutatott az ország megosztott társadalmára, és kiemelte azt is, megoldást kell keresni a helyzetre. Hangsúlyozta, az LMBTQ-közösség nem jelent veszélyt az emberekre, és a társadalomnak toleránsabbnak kellene lennie. A politikus szerint azonban fokozatos lépésekre van szükség, nem lehet kierőszakolni a toleránsabb hozzáállást.

Felelősség online is

A képviselők egyetértettek abban, hogy az online térben nagyobb biztonságra van szükség. Tomáš szerint a gyűlölet online terjesztését ugyanúgy kellene büntetni, mint a valós életben. Bittó Cigániková felszólította az embereket, hogy jelentsék, ha valaki helyesli a gyilkosságot, valamint az egyéb támadásokat, illetve a gyűlöletbeszédet. A politikusok úgy vélik, az embereknek a saját nevükön kellene megjelenniük a közösségi médiában. Véleménye szerint a rendőrség képtelen több millió fiókot ellenőrizni, és a szakértők eddigi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, nem a bűnüldözési szervek vallottak kudarcot. „Ez a tett nem közönséges gyilkosság volt, hanem gyűlöletből elkövetett gyilkosság, és ez még tragikusabbá teszi a történteket” – mondta Pellegrini, aki szerint ebben az esetben nem helyénvaló a hatóságok kritizálása, a tettes „magányos farkas” volt, s emiatt nehéz volt leleplezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!