A teljes magyar kormánypropaganda kiáll Fico mellett

Fico Orbán

Ma reggel néhány perces eltéréssel csaknem teljesen megegyező címmel jelent meg több magyarországi, kormányközeli portálon egy cikk, amely szerint Soros György akarja megdönteni a „bevándorlásellenes” Fico-kormányt.

Teljes mellszélességgel beállt Robert Fico kormánya mögé a magyar kormánysajtó. Az Origo.hu, a Ripost.hu, a Magyar Idők, a 888.hu ma reggel csaknem egyszerre jelentetett meg egy cikket, amelynek még a címe is csaknem egyezik. Az írásban Soros Györgyöt teszik felelőssé a Szlovákiában kialakult belpolitikai válságért, a Kuciak-gyilkosság szerintük csak a „kirakatban” van, a háttérben azonban „Soros szlovákiai embere”, Andrej Kiska államfő áll és a szintén Soros által irányított civilek.

Kapcsolódó cikkünk

A cikkek felsorolják azokat a vádakat Kiska ellen, amelyeket Robert Fico is rendszeresen emleget, például hogy repülőgéppel utazik Poprádra, cégei kétes adóügyeit, s végül, hogy tavaly szeptemberben találkozott Sorossal New Yorkban.

A cikkek kitérnek a mai kormányellenes tüntetések szervezőire is, akiket szintén különféle csatornákon át Soros Györgyhöz kötnek.

A legtöbb portálon a cikk a szerző nevének feltüntetése nélkül jelent meg, egyedül a 888.hu közli a szerző nevét (Bertha László).

Kapcsolódó cikkünk

A mai szlovákiai tüntetések szervezői számos alkalommal – az Új Szónak adott interjújukban is – elmondták, önállóan szervezik a megmozdulásokat, nem áll mögöttük senki, a tüntetéseken pedig nem fognak fellépni politikusok.

Robert Fico a hét elején kezdte terjeszteni azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint Andrej Kiska fel akarja forgatni az államot, és Soros György áll mögötte, a hét folyamán ebben a Smer további képviselői is követték. A Kuciak-gyilkosság után ezek az összeesküvés-elméletek először olyan portálokon jelentek meg, amelyekről Marian Kotleba szélsőségesei szoktak információkat átvenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?