Így ült fel Fico a Soros-vonatra

Soros

Bár első látásra úgy tűnhetett, Robert Fico kormányfő kétségbeesett kommunikációs húzásként dobta be Soros György nevét a jelenlegi belpolitikai válság kapcsán, valójában átgondolt taktikáról lehet szó – ezzel ugyanis mozgósíthatja és maga mellé állíthatja a nyilvánosság konteóhívő részét. S nem elhanyagolható számú emberről lehet szó. 

A Kuciak-gyilkosságra és az oknyomozó újságíró által felderített botrányok nyomán kirobbant kormányválságra nagyon rövid időn belül rárepült a közösségi hálók összeesküvés-elméletekben hívő minitársadalma, a szélsőséges pártok rajongótábora és a Szlovákiában és Csehországban működő dezinformációs hírhálózat is. Sólymos Karin, a Demagog.sk tényellenőrző oldal munkatársa szerint az első források Szlovákiában a Kotleba-féle ĽSNS-hez vezetnek, a párt környezetéből indult el a közösségi hálókon az az álhír, hogy Ján Kuciak és jegyesének meggyilkolása csak egy színház volt, melynek fő célja, hogy politikai puccsra kerüljön sor az országban. Ezután egyre többen kezdtek el beszélni arról a dezinformációról, hogy olyan eseménysorozat indul el a közeljövőben Szlovákiában, mint az Euromajdan Kijevben néhány évvel ezelőtt. 

A titokzatos olasz 

Ebbe a hangulatkeltésbe nem sokkal később az Aeronet.cz – valószínűleg orosz hátterű – cseh álhírportál is bekapcsolódott, mely a csehszlovák internetes tér egyik legismertebb dezinformációs forrása – s ők kötötték először össze az eseményeket Soros Györggyel. Két nappal a kettős gyilkosság hírének elterjedése után arról kezdtek írni, hogy Szlovákiába érkezett Soros állítólagos „forradalom-szakértője”, bizonyos Marcello Fabiani, aki szerintük az ukrán narancsos forradalom egyik értelmi szerzője volt, és mindenhol ott van, ahol kormányokat kell megdönteni. Az álhírt rövid időn belül átvették a cseh és szlovák dezinformációs médiák is, például a Zem a vek és a Hlavnésprávy.sk is. Sőt, a Szlovák–orosz Társaság nevében adott sajtónyilatkozatában Ján Čarnogurský korábbi kormányfő és igazságügyi miniszter már tényként kezelte Soros „színesforradalomszakértője” szlovákiai jelenlétét. 

Marcello Fabiani, a titokzatos olasz ugyanakkor nem létezik – írta a Trend hetilap és a Denník N is. Fabiani a dezinformátorok egy új találmánya, mivel az interneten az Aeronet cikke előtt ilyen nevű emberről nem esett szó, pláne nem Sorossal kapcsolatban – pedig ha valóban ott lett volna az ukrán narancsos forradalom vagy az Euromajdan szervezésénél, minimum orosz vagy ukrán oldalak megnevezték volna. Ez azonban nem történt meg. 

Az események viszont – ahogy ez az álhíreknél szokás – ellenőrizhetetlenül követték egymást. Sólymos Karin szerint miután Pozsonyban és több szlovákiai és csehországi városban is menetek indultak Ján Kuciak és Martina Kušnírová emlékéért, az összeesküvés-elméletben hívők és az álhírek terjesztői megerősítve érezték magukat abban, hogy az erőszakos, utcai fordulat elkezdődött. 

Soros újságírója 

Egy másik konteó is elindult Soros és a Kuciak-gyilkosság kapcsolatáról, és ez is Kotlebáék környezetéből származott. Az ĽSNS pozsonyi szervezete a Facebookon arról írt, hogy Ján Kuciak Soros katonája és strómanja volt, és pénzért írt hazugságokat. Ezt a kijelentést később Milan Uhrík, a párt második embere igyekezett tompítani, mondván, nem a párt hivatalos véleményéről volt szó – később pedig egy személyes történettel próbálta elvenni a dolog élét. „Érdekes volt figyelni, hogyan bonyolódott bele a párt saját konteójába, és hogyan hátrált ki belőle” – mondja Sólymos. A Kuciakot soroskatonázó konteó azonban önálló életre kelt, és nem sokkal később az Aeronet.cz-n már közvetetten arról értekeztek az álhírgyárosok, hogy Kuciak Soros katonája volt, hiszen a Panama papers-ügyön is dolgozott, melyet szerintük Soros azért robbantott ki, hogy csődbe vigyen harminc bankot, melyeket aztán olcsón fel akart vásárolni. 

Kapcsolódó cikkünk

A Soros-vonat 

Ebbe a nehezen áttekinthető és kontrollálható dezinformációs folyóba lépett be Robert Fico, aki vasárnap, hétfőn és kedden – kicsit szofisztikáltabban ugyan, de – arról beszélt, hogy az utóbbi napok eseményei kapcsán a külföld keze nyomát látja, és arról érdeklődött, miért találkozott Andrej Kiska még tavaly a „kétes hírű” Soros Györggyel. „A Soros-retorika Kotlebáék körében nem újdonság, már egy ideje szerves része a cseh és szlovák kommentszekcióknak az interneten” – mondja Sólymos. Ám míg a sorosozás eddig elsősorban ezeknek a köröknek volt a privilégiuma, és Fico mindeddig többé-kevésbé sikeresen tartózkodott tőle, most mégis ehhez az eszközhöz nyúlt. Egyébként nem először: 2008-ban egyszer Soros-pénzelte szervezetnek nevezte az Aliancia Fair-playt, mert a korrupcióellenes civil szervezet szerint a Smer törvényellenesen fogadott el ajándékokat. 

Bejöhet neki? 

Fico hirtelen taktikaváltása, mellyel új szintre emelte harcát Andrej Kiska államfő ellen, nem véletlen: úgy tűnik, a szlovák kormányfő a zavarosban halászva a nyilvánosság azon részét akarja maga mellé állítani, mely fogékony az összeesküvés-elméletekre. Ez a réteg pedig kifejezetten nagy és sokszínű – s nem csak a szélsőjobboldalra szavazók tartoznak bele, akiknek kifejezetten imponál, hogy Fico az általuk külföldi ügynöknek tartott Kiskát támadja meg. Azt azonban nagyon nehéz megállapítani, pontosan mennyi emberről beszélünk – képet talán csak az alternatív sajtó olvasottságából kaphatunk. Az elmúlt években a Globsec felmérései szerint nem lettek sokkal kevésbé népszerűek ezek a médiák – és itt nem csak a hírportálokról van szó, a dezinformációs sajtó már más formátumokban is tarol. „A Zem a vek című konspirációs magazint nagyjából 25 ezres példányszámban nyomtatják, ami nem kevés” – mondja Sólymos. Emellett a YouTube videómegosztón egész szubkultúrája van a videóbloggereknek, akik közül néhányan több tízezres nézettséget produkálnak videóikkal. Fico tehát egy nagy és sokszínű tábort céloz meg: ott vannak köztük Kotleba választói, de például az SNS és a Sme rodina szimpatizánsainak egy része – valamint a szlovákiai magyarok sorosozásra fogékony része is. „Akik kvittelik Orbán Viktor kampányait, azoknál nem talál süket fülekre a sorosozás” – vélekedik az elemző. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?