A társadalmi légkör elmérgesedett, a politikusok kijelentései tovább feszítik a húrt

szivárványos zászló

A pozsonyi kettős gyilkosság után sem változott az LMTBQ+-közösséghez tartozó emberek megítélése Szlovákiában – véli Daniel Milo szakértő.

A Noviny portálnak adott interjújában Milo elmondta, a társadalmi légkör elmérgesedését főként az extrémista pártok képviselőinek uszítása, a túlzottan konzervatív életszemlélet, valamint a kormánytagok szélsőséges kijelentései okozzák.

Az LMBTQ+-közösséghez tartozó emberek ezek után hiába fordulnak a döntéshozókhoz, hogy biztosítsanak számukra biztonságos környezetet Szlovákiában – tette hozzá a szakértő.

Mindeközben Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő határozott fellépést ígért a szélsőségek és a terrorizmus ellen, gyakorlatban azonban egyelőre nem látni, milyen eszközökhöz nyúlna.

Milo ugyanakkor kiemelte, a bűnüldöző szervek kiváló munkát végeznek, csupán a technikai kapacitás hiányzik, amely kapcsán a belügyminisztérium már megkezdte a szükséges intézkedéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?