Közélet

A Szövetség szerint is rossz az új építési törvény tervezete

Pozsony | A Szövetség élesen bírálja az új építési törvény tárcaközi egyeztetésre bocsátott tervezetét, szerintük a jogszabály az önkormányzatoktól a beruházók kezébe adná az ingatlanfejlesztésekről szóló döntést. A párt tömeges véleményezési eljárást indít.
Czímer Gábor

2021. május 18. 18:00

Mózes Szabolcs (középen), az Összefogás elnöke szerint ha az építési törvény javasolt változatát fogadnák el, akkor az építési engedély tízszer, hússzor is drágább lehetne a jelenleginél ⋌(TASR-felvétel)
Mózes Szabolcs (középen), az Összefogás elnöke szerint ha az építési törvény javasolt változatát fogadnák el, akkor az építési engedély tízszer, hússzor is drágább lehetne a jelenleginél (A szerző felvétele)

Az MKP-ból, a Hídból és az Összefogásból alakulóban levő Szövetség nevű párt képviselői szerint az új építési, valamint a területrendezési törvény tervezete káros, hiszen a módosítások értelmében jelentősen drágulnának az építési engedélyek, lehetőség nyílna a korrupcióra és az önkormányzatok jogköreit is megnyirbálnák. „Tízszer, hússzor drágább lehet egy építési engedély” – mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. Hozzátette, azzal, hogy az építkezések engedélyeztetése egy újonnan létrejövő állami hivatalhoz kerülne, az önkormányzatok elvesztenék ezen jogkörüket. A módosítás értelmében a települések területrendezési terveire is nagyobb hatással lehetnének az ingatlanfejlesztők vagy a beruházók. Az újonnan létrehozandó hivatal ugyanis átírhatja majd egy-egy település területrendezési tervét. Mózes szerint ez utóbbi lehetőséget teremt a korrupcióra, hiszen akinek pénze van rá, az az állami hivatalban „elintézheti”, hogy egy-egy település területrendezési tervét az ő elképzelése szerint alakítsák át.

Tóth Marián, a Híd alelnöke, Tardoskedd község polgármestere szerint a javaslat a pénzügyi csoportok érdekeit szolgálja azzal, hogy kompetenciákat von el az egyes településektől. Kiemelte, az új jogszabály szerint csak 14 nap állna rendelkezésre arra, hogy egy-egy építési engedélyt véleményezzenek az érintettek. Ha például az önkormányzat a határidő lejártáig nem tudja véleményezni az adott engedélyt, akkor azt elfogadottnak tekintik. „Ez túlságosan rövid idő” – mondta Tóth azzal, hogy mindenképpen hosszabb időintervallum meghatározása mellett foglalnak állást.

Farkas Iván, az MKP alelnöke pedig arról beszélt, hogy az új törvény értelmében az önkormányzatok csak passzív szereplői lennének az engedélyeztetési folyamatnak, hiszen a tervezet a helyi lakosok érdekeivel szemben a beruházók, ingatlanfejlesztők magánérdekeit helyezi előtérbe. Farkas szerint az új jogszabály alapján az önkormányzatok csak a területrendezési tervükön keresztül szabályozhatnák a helyben zajló építkezéseket. Ezzel együtt a területfejlesztési terv minden község számára kötelező lesz, jelenleg ugyanis csak a 2000 lakos feletti települések kötelesek ezt a dokumentumot elkészíteni. „Vajon az állam ad-e majd forrást arra, hogy ezt elkészítsék?” – tette fel a kérdést az MKP politikusa. Farkas szerint, ha a jogszabályi környezet megváltozik, sokkal könnyebb lesz a helyi lakosok tiltakozása ellenére akár szemétégetőket vagy sertéstelepeket építeni.
A felsorolt kifogások miatt a Szövetség egy online petíció segítségével ún. tömeges véleményezési eljárást indít. Ha a tárcaközi egyeztetés során ezt több mint ötszázan támogatják, akkor a petícióban foglaltakkal a törvény beterjesztőjének is foglalkoznia kell.

Az új építési törvényről a párt a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) és a Szlovákiai Városok Uniójával (ÚMS) is egyeztet. Korábban mindkét szervezet bírálta a tervezett jogszabály-módosítást.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marián Kočner

Kuciak-per: sorsdöntő ítélet születhet

miku

Két koalíciós képviselő is megszavazza Mikulec leváltását

BMW X7

Vezettünk egy autót, amelyből csak ötszázat gyártottak le a világon

EURO-2020 – Szlovákia–Lengyelország 2–1

EURO-2020 – Öngól és kiállítás is kellett a szlovákok sikeréhez

Schäfer András

Schäfer: Nem szabad leírni minket

talaj menti fagy k

Talaj menti fagyokra figyelmeztetnek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.