A szólásszabadság határai

A sajtó bármit írhat, amíg nem veszélyeztet alapvető jogokat A szerző felvételeA szólásszabadság határairól hallva a laikusban felsejlenek azok az idők, amikor ezt nagyon pontosan behatárolták. Utána viszont egy kifejezetten megengedő jellegű szabályozás született. Ön szerint ma hol van a szólásszabadság határa?

A magyar alkotmánybíróság közvetlenül a rendszerváltás után egy olyan tesztjét fogadta el a szólásszabadságnak, amely majdnem korlátlan szabadságot jelent. Ebbe pedig olyan vélemények is beletartoznak, amelyeket egyébként különféle csoportokkal szembeni gyűlöletnek szoktak nevezni. Az alkotmánybíróság azt mondta, hogy mindaddig, amíg ez nem ér el egy olyan fokot, amikor már a társadalmi béke megzavarását jelentené, vagy esetleg erőszakot váltana ki, még az ilyen izgató tartalmú beszédeket is meg kell engedni. Ezt a felfogást azóta több konkrét eset kapcsán komoly kritika érte, nemzetközi fórumok részéről is, mivel ez a szabályozás nem teljesen felel meg a rasszista megnyilvánulásokat tiltó nemzetközi egyezményeknek.

Mondjunk néhány példát?

Ily módon mentettek fel 1996-ban egy ismert újnácit, egy szélsőséges szervezet vezetőjét, aki nyíltan antiszemita nézeteket hangoztatott. Amikor perbe fogták, a bíróság lényegében az alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozva felmentette. Akkor az országgyűlés szigorított a szabályozáson, ez 1999-ben újra az alkotmánybíróság elé került, amely azonban az új szabályozást alkotmányellenesnek nyilvánította. Tavaly, a választásokat megelőző időszakban az akkor még parlamenti párt, a MIÉP egyik képviselője megint csak sok tekintetben ezeket a határokat feszegető nyílt antiszemita szöveget jelentetett meg. Ezen újra felzúdult a közvélemény, de a törvényhozó is, és felmerült az újraszabályozás kérdése. Most a 2002-ben hivatalba lépett kormány az Európai Unióban tervezett, a véleményszabadsággal kapcsolatos kerethatározata elfogadásra vár. Ez ugyanis minden uniós tag számára kötelező mérce lesz.

Az uniós szabályozás elfogadása általában az egyes országok eltérő felfogása miatt húzódik. Ebben a tekintetben mi a helyzet?

Európa országaiban nagyon eltérően szabályozzák ezeket a kérdéseket. Németországban a történelmi előzmények okán sokkal kevésbé megengedők a szabályok. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez az uniós kerethatározat-tervezet a német és osztrák típusú szigorúbb szabályozást veszi át. Olyan dolgokat is büntetőjogi tiltással akar szabályozni, ami Magyarországon az említett alkotmánybírósági gyakorlat alapján nehezen lenne elképzelhető, például a holokauszt tagadását. Ilyen esetben felmerül a kérdés, hogy az uniós jog elsőbbsége a nemzeti joggal szemben mit jelent olyan esetben, amikor a magyar Alkotmánybíróság szembesül azzal, hogy az uniós normák a magyar alkotmány elveivel ütköznek. Több európai állam, Németország, Olaszország végigment ezen a fejlődésen, és komoly konfliktusok voltak. A német és az olasz alkotmánybíróság azt mondta, hogy az uniós jog elsőbbsége odáig érvényesül, amíg az nem ütközik az adott állam alkotmányos alapelveivel. Tehát ma több országban is fenntartások vannak az uniós jog alkotmánnyal szembeni elsőbbségével kapcsolatban.

Ez mit vált ki a gyakorlatban, a konkrét jogviták esetén ?

A nemzeti alkotmánybíróságok visszafogottan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. A német alkotmánybíróság először azt fejtette ki, hogy amíg az uniós alapjogi normák nem nyújtanak egyenlő védelmet az alapvető jogok terén azzal, amit a német alkotmány biztosít, addig ők kénytelenek a saját alkotmányukat alkalmazni. Később ezt enyhítették és azt mondták, úgy tűnik, hogy az uniós jog mégiscsak a német alkotmányhoz hasonlóan védi az alapvető jogokat, ezért elfogadják az alkalmazását.

Ez azonban a magyar alkotmánybíróság számára is nyílt konfliktus lesz.

Nem tudjuk, miként viszonyul majd a magyar alkotmánybíróság ehhez az ügyhöz. Vannak bizonyos félelmek, hogy az egyébként rendkívül aktív magyar alkotmánybíróság esetleg valóban szembeszáll az uniós joggal. Más vélemények szerint ez a bíróság már nem olyan aktív, mint az elődje, tehát visszafogottabb lesz.

A szólásszabadság határait leggyakrabban talán az újságírók feszegetik. Ön miként definiálná a sajtószabadságot, hol vonná meg a határait?

Én azt gondolom, hogy a nyomtatott sajtóban a sajtószabadság határai megegyeznek a hagyományos szólásszabadság határaival. A sajtó bármit írhat, amíg nem veszélyeztet alapvető jogokat. Más a helyzet az elektronikus sajtóval, legalábbis addig, amíg ez valamiféle szűkösség alapján működik. Amíg a földi sugárzású műsorszolgáltatásra frekvenciákat osztogatnak, és öt jelentkezőből kell kiválasztani kettőt, addig van alapja az állami szabályozásnak. Ez bizonyos tartalmi követelményeket jelent, például a kiegyensúlyozottságot. A szűkösség egyre kevésbé érvényes, hiszen a földi sugárzású televíziózás és rádiózás aránya egyre csökken, a műholdas és a kábeltelevíziózás pedig korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Ha nincs szűkösség, én nem nagyon látom az okát a korlátozásnak. Alkotmányos indokból nem látom okát, miért kellene egy rádiónak vagy televíziónak kiegyensúlyozottnak lennie. A médiatörvény nem csak magyar sajátosság, de én az ezekben felállított szabályokat csak ideig-óráig tudom elfogadni. Ehhez járul még, hogy a közszolgálati televíziózásra és rádiózásra vonatkozó magyar szabályozás speciálisan rossz. A késve, 1986-ban megszületett médiatörvény a közszolgálati médiumokat kiszolgáltatta a pártoknak. A rádiót és a televíziót egyaránt pártok által vezérelt testületek felügyelik, így az általuk támasztott követelményeket a pártok érdekei alapján állítják fel. A jobbik eset, ha a pártok kiegyeznek egymással, a rosszabbik, hogy felülkerekednek a kormányzó pártok és a közszolgálatiság kormányrádiózássá és -televíziózássá alakul.

Magyarországon, de Szlovákiában is tapasztalható volt, hogy az egyoldalúvá váló közszolgálati média gyorsan vesztett a népszerűségéből. Ön hisz ennek működésében?

Ez teljes mértékben így van, ezt Magyarországon az elmúlt években tapasztalhattuk. Talán 2002-ben, az új kormány hivatalba lépése után változott a helyzet, legalábbis megszűntek az egyoldalú, kizárólag kormánypárti tagokból álló kuratóriumok, de a testületek működését még mindig a pártok határozzák meg. Emiatt a szerkesztő azt nézi, hogy vajon megfelel-e a pártok kívánalmainak, mivel adott esetben azok büntetik meg. Mondjuk egyik héten az egyik párt háttérbe szorításáért büntetik meg, a másik héten pedig a másikért. A tanulság számára az, hogy mindenkit meg kell kérdezni, ez azonban biztosan garancia a rossz műsorokra. Ahol egy asztalnál 25 ember ül, mert mindegyiket meg kell kérdezni, az nem műsor. Nagy kérdés az is, hogy kell-e egyáltalán közszolgálatiság, kell-e működniük ilyen európai stílusú közszolgálati rádióknak és televízióknak. Az Egyesült Államokban ez nem működik, mégis léteznek olyan televíziós és rádiós műsorok, amelyek valóban közszolgálatiak, jóllehet egyetlen fillér állami támogatást nem kapnak. Igaz, hogy komoly nézői, anyagi támogatással működnek, ami Közép-Európában jelenleg nem reális.

Az Új Szó a potenciális olvasótábor nagysága miatt 13 éve egyedül van a szlovákiai magyar piacon. Emiatt folyamatosan tart a vita, hogy egy ilyen helyzetben mit jelent a sajtószabadság. Szinte mindig vannak olyan csoportok, amelyek úgy érzik, hogy nem kapnak elegendő teret. Ön mit ajánlana a kiegyensúlyozott szerkesztés kritériumaként?

Ez egy speciális helyzet, hiszen az írott sajtónál általában az említett szűkösség nem léte a jellemző. Nyílik ezer virág, mondhatnánk, mert annyi írott sajtótermék van, amennyit az emberek megvesznek. Ha valahol speciális okok miatt kialakul egy monopólium, akkor nehéz megítélni, hogy valóban megfelel-e az igényeknek. Az igazi kontroll az, ha az olvasó egyszer csak nem vásárolja a lapot, mert nem tartja hitelesnek. De ez a helyzet nem ok az állami beavatkozásra. Magyarországon 1998 után arra hivatkozva, hogy a liberális-baloldali sajtó aránya túlságosan nagy, állami pénzből igyekeztek jobboldali-konzervatív lapokat fenntartani. Én azt a sajtószabadság szempontjából elfogadhatatlannak tartom. Az állam legfeljebb a kezdeti stádiumban segíthet egy törekvést, annak érdekében, hogy egy fennálló monopólium szűnjön meg, de a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy az állam saját tulajdonú lapokat működtet. Bár én a szlovákiai sajtóviszonyokat nem ismerem, az biztos nem megoldás, hogy mondjuk az állam mesterséges úton megpróbál konkurenciát teremteni. A kontroll szerintem akkor is működik, ha egy lap egyedül van. Adott esetben az emberek elkezdenek más csatornából tájékozódni, áttérnek a helyi lapokra, esetleg szlovák újságokat olvasnak.

Egy sajátos szlovák vitáról is megkérdezném a véleményét: visszavonhatja-e a parlament az államfő által kihirdetett amnesztiát. Ez amiatt alakult ki, hogy az államfőt helyettesítő Vladimír Mečiar annak idején amnesztiában részesítette a korábbi államfő fiának elrablóit.

A hagyományos alkotmányos rendszerekben két megoldás létezik. A hatáskör lehet ellenjegyzéshez kötött, ilyenkor a köztársasági elnök aktusa nem érvényes valamelyik kormánytag jóváhagyása nélkül. De lehet ettől független hatáskör is.

Nálunk az utóbbi működik.

Akkor viszont önálló hatáskörről van szó és azt senki sem koordinálhatja. Ha jogszabály nem írja körül, hogy milyen feltételekkel adhat amnesztiát, illetve milyen feltételek esetén kizárt, hogy ő amnesztiát adjon, és ezeket a szabályokat nem sérti meg, akkor ez a téma politikailag ugyan felvethető, de ha a parlamentnek sincs joga felülvizsgálni ezt a döntést, akkor lehet, hogy az ilyen felelősség csak a legközelebbi elnökválasztásnál merül fel. Magyarországon egyszer merült fel hasonló eset. Még az előző köztársasági elnök egyik amnesztiájával kapcsolatban. Nálunk ezt a döntést az illetékes miniszternek ellen kell jegyeznie. Egyetlen esetben fordult elő, hogy a miniszter ezt nem tette meg, amivel érvénytelenítette a köztársasági elnök döntését. Akkor merült fel, hogy a magyar jogban a rendszerváltás során kialakult elég gyors alkotmányozás nyomán elsikkadt, hogy milyen esetekben történhet ez meg. A miniszter arra hivatkozott, hogy neki nem szabja meg senki, mikor döntsön így, mások viszont azt vetették fel, hogy ezzel tulajdonképpen elvonta a köztársasági elnök kegyelmezési jogát. A tanulság az, hogy ezeket a kérdéseket körültekintően szabályozni kell, ellenkező esetben különféle értelmezési igények lépnek fel. Ez a közvéleményre is kihat, amely esetleg az elnököt bélyegzi erkölcstelennek.