A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980 – 2001 között II.

1. Jelentős különbség van a rendelkezésre álló adatok tartalmi és formai összetétele szempontjából.

2. (Cseh)szlovákia társadalomszerkezetének a rendszerváltást követő változásai a statisztikai adatfelvételekben is lecsapódtak. Megváltoztak a szerkezeti összetétel kategóriái. Az 1989 utáni adatok jelentős része nem vagy csak alig hasonlítható össze a korábbiakkal. (Egyebek mellett módosultak a társadalmi csoportok, továbbá a gazdaságilag aktív népesség kategóriái, így a vállalkozók és a munkanélküliek – a [cseh]szlovák statisztikákban „munkát keresők” – kategóriái csak a rendszerváltás után figyelhetők meg.)

Ideológiai okokból az 1989-es politikai rendszerváltásig – kivéve az 1960-as évek második felét – Csehszlovákiában nem folytak a nyugati társadalomkutatási standardoknak megfelelő szerkezetvizsgálatok. (Kivételt jelent Pavel Machonin Československá spoločnosť c. munkája, mely 1969-ben jelent meg Pozsonyban. Ez a nyugati rétegződésvizsgálatokkal összevethető standardok alapján vizsgálta a csehszlovák társadalom szerkezetét.) A „prágai tavasz” elfojtása után Machonin munkáját „tiltottá” minősítették. Ehelyett a sztálini osztályelméletnek (két osztály és egy réteg) megfelelő modell alapján vizsgálták a szocialista társadalom osztályszerkezetét: azaz a munkások és szövetkezeti parasztok, valamint az értelmiség alkotta e modell magját. (Az 1980-as csehszlovák népszámlálási statisztika a gazdaságilag aktív népesség „társadalmi csoportok” szerinti megoszlását az alábbi összetételben publikálta: mezőgazdasági munkások, egyéb munkások, alkalmazottak, földműves szövetkezetek tagjai, egyéb szövetkezetek tagjai, egyéni gazdálkodók, egyéb önállóak, szabadfoglalkozásúak, egyéb és ismeretlen. (Lásd Sčítanie ľudu domov a bytov 1982).

A társadalmi szerkezet összetételének egyéb szegmensei – iskolai végzettség, gazdasági ágazatok szerinti, gazdasági aktivitás foka szerinti megoszlás – az 1980-as és a korábbi népszámlálások adataiból ismeretesek. Közvetve ide sorolhatók egyes demográfiai és településszerkezeti adatok is.

3. A rendszerváltás a társadalomszerkezet fokozatos változása mellett az adatokhoz való hozzáférésben is minőségi változást eredményezett. Ez nem közvetlenül a rendszerváltás utáni első, az 1991-es, inkább a második, a 2001-es népszámlálás adatainál figyelhető meg. Ugyanez érvényes a társadalomszerkezeti adatokra nemzetiségi bontásban is: sokkal komplexebb nemzetiségi bontású adatokkal rendelkezünk a 2001-es, mint az 1991-es vagy az 1980-as népszámlálásból.

4. Szlovákia társadalomszerkezete a politikai-gazdasági rendszerváltás utáni időszakban (hasonlóan a többi posztszocialista államhoz) egyre jobban eltért az azt megelőző időszak szerkezeti jellemzőitől.

5. A piacgazdaságra való áttérés talán leglátványosabb változásai új társadalmi csoportok megjelenésében, majd fokozatos izmosodásában (pl. a vállalkozók és munkanélküliek számában) jelentkeztek. Igen jelentős volt az ágazatok szerinti megoszlás további változása és a regionális különbségek növekedése is.

6. Az egyes szerkezeti kategóriák közti határok kisebb-nagyobb mértékben elmosódtak: a vállalkozók kategóriájába jelentős számú kvázi vállalkozó is besoroltatott, ők részben kényszer hatására lettek vállalkozók: a munkanélküliség elől vagy a munkanélküliségből menekültek. Továbbá, a korábbiakban munkaszerződés alapján foglalkoztatottak egy része a munkáltatók nyomására napjainkban vállalkozóként végzi gyakorlatilag folyamatosan ugyanazt a tevékenységet. Az egyes szerkezeti kategóriák relativizálódásához az is hozzájárult, hogy a rendszerváltás előtti időszakhoz viszonyítva igen nagy mértékben megnőtt a több bevételi forrásból élő népesség aránya. Esetükben gyakran nemigen határozható meg, hogy valójában hová, mely csoportba tartoznak. (A rendszerváltás előtt [Cseh]Szlovákiában a dolgozóknak csak a töredéke rendelkezett főállása mellett további legális bevételekkel.)

Az iskolai végzettség szerinti változások

Első megközelítésben az 1980 és 2001 közötti szerkezetváltozásokat egy dimenzió, az iskolai végzettség változása alapján elemezzük (lásd a táblázatot). Választásunk több okból is erre a mutatóra esett. A foglalkozási csoportok szerinti megoszlás a rétegződésvizsgálatok domináns ismérvét képezi. Nemzetiségi bontású foglalkozási adataink azonban csak a 2001-es népszámlálás alapján ismeretesek, vagyis e tekintetben a ’80-as és a ’90-es években lezajlott változásokat nincs módunkban vizsgálni. Ugyanakkor az egyén iskolai végzettsége jelentős mértékben behatárolja a betölthető foglalkozások körét. Azaz ebből a szempontból „keményebb” változónak tekinthetjük, mint a foglalkozást.

Az iskolai végzettség szerinti megoszlás három kategóriájának (szakiskolai, iskolai végzettség nélküliek és iskolai végzettségről szóló adat nélküliek) a vizsgálatától eltekintünk, mivel az ezekbe a kategóriákba tartozók száma viszonylag csekély, továbbá nem tartoznak a végzettség szerinti megoszlás meghatározó kategóriái közé. Az egymást követő kategóriák az előzőnél magasabb végzettségi szinteket jelentenek. Megfigyelhető, hogy a magyarok relatív (országoshoz viszonyított) aránya a magasabb végzettségi szintek felé haladva csökken.

Az alapiskolai végzettségűek relatív többlete párhuzamosan halad a közép- és felsőfokú végzettségűek jelentős hiányával. Az alapiskolai végzettségűek körében a magyarok relatív többlete az elmúlt évtizedekben nem csökkent, inkább tovább emelkedett. 1980-ban 22,8%-kal, 2001-ben 37,6%-kal volt magasabb a magyar alapiskolai végzettségűek aránya az országos trendeknél. (1980 és 2001 között a szlovákiai alapiskolai végzettségűek aránya 49,1%-kal [51,7%-ról 26,4%-ra], a magyar alapiskolai végzettségűek aránya 42,9%-kal [63,6%-ról 36,3%-ra] csökkent.) A magyar szakmunkások aránya a rendszerváltás után, a 90-es években emelkedett az országos értékek fölé. A szakmunkások aránya országosan a 80-as években még (20,7%-ról 25,4%-ra) emelkedett, a 90-es években viszont már kis mértékben (24,7%-ra) csökkent. A magyar szakmunkások aránya mindkét évtizedben dinamikusan (18,6%-ról 27,5%-ra) emelkedett. 1980-ban a magyar (érettségi nélküli) szakmunkás végzettségűek aránya még 10,3%-kal volt az országos trendeknél alacsonyabb, a 90-es években elérte az országos átlagot, 2001-ben pedig már 11,6%-kal meg is haladta azt. Időközben e végzettségi kategória társadalmi értéke is módosult. A 90-es években egyre nagyobbá vált az igény a magasabb, elsősorban felsőfokú végzettség megszerzésére, ezzel párhuzamosan a szakmunkások jelentős része csak nagy nehézségek árán talál (végzettségének megfelelő) munkát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a magyar népesség jelentős hányada csak hosszabb időeltolódással, egyfajta fáziskéséssel reagál az időközben bekövetkezett változásokra.

A középiskolai érettségivel rendelkező magyarok aránya már jóval alacsonyabb az országos átlagnál, de a legnagyobb elmaradás a négy végzettségi kategória közül a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében tapasztalható.

Országosan az érettségivel rendelkezők aránya az 1980-as és az 1990-es években 79,6%-kal (17,8%-ról 32,1%-ra) emelkedett. A középiskolai érettségivel rendelkező magyarok aránya 1980-ban 32,1%-kal, 2001-ben pedig 18,0%-kal volt a szlovákiai átlag alatt. Ez 20,8%-os növekedést jelent a két évtized során bekövetkezett szlovákiai változásokhoz képest.

A szlovákiai felsőfokú végzettségűek aránya a középiskolai érettségivel rendelkezőknél még dinamikusabban nőtt. Arányuk 85,6%-kal (5,3%-ról 9,8%-ra) emelkedett a vizsgált időszakban. Az országos trendekhez viszonyítva 31,0%-kal gyorsabban nőtt a magyar felsőfokú végzettségűek aránya. Ennek ellenére a magyar felsőfokú végzettségűek aránya 1980-ban 58,1%-kal, 2001-ben pedig 45,9%-kal volt a szlovákiai értékek alatt. A dinamikus növekedés ellenére a magyarok aránya mindkét végzettségi csoportban viszonylag lassan közeledik az országos értékekhez, azonban a felzárkózás esélye a felsőfokú végzettségűek esetében belátható időn belül nem valószínű. A magyar lakosság egyes képzettségi szintjei ellentmondásosan változtak az utolsó két évtizedben. Egyfajta felemás változás figyelhető meg: a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők kis mértékű felzárkózása mellett tovább nő a magyarok relatív többlete a munkaerőpiacon alig konvertálható alapiskolai végzettségi szinttel rendelkezők körében. De a magyar szakmunkások arányának az országosnál nagyobb mértékű növekedése sem igen járul hozzá a magyar népesség munkaerőpiaci helyzetének javulásához. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az iskolai végzettség alakulásában egyfajta ambivalens fejlődés figyelhető meg: a magyarok körében a potenciálisan előnyösebb pozíciókat biztosító végzettséghez tartozók aránya gyorsabban növekszik, a leghátrányosabb pozíciókat biztosító végzettséghez tartozók aránya pedig lassabban csökken, mint az országos átlag. (Ezáltal pedig a magyarok körében a legalsó és a legfelső rétegek közti társadalmi egyenlőtlenségek – különbségek – feltehetőleg gyorsabban nőnek az országosnál.)

Az iskolai végzettség szerinti megoszlás elemzését csak a főbb végzettségi kategóriák szerinti bontásban elemeztük. Ezek a kategóriák további belső hierarchiával rendelkeznek. Feltételezésünk szerint ezeken a főbb kategóriákon belül is az eddig megismert rendezőelv szerint helyezkednek el az egyes végzettségi szintek. Azaz a magyarok relatív (országoshoz viszonyított) aránya ebben az esetben a magasabb végzettségi szintek felé haladva csökken.

Ugyanakkor nem minden szint esetében lehet egyértelműen ilyen belső kategorizációt kimutatni. (Ennek véleményünk szerint több oka is lehet: egyrészt időközben megváltozott egyes kategóriák presztízse, másrészt bizonyos kategóriák egyfajta határkategóriát képeznek, végül a magyar nyelvű oktatási rendszer által nyújtott kínálat nagymértékben meghatározza a magyar fiatalok iskolaválasztását.) A legtisztábban a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél figyelhetjük meg a belső hierarchia rendező hatását. (A belső hierarchia valós különbségeket takar. A baccalaureatusi szintű végzettség alacsonyabb végzettségnek számít, mint az egyetemi végzettség. A hierarchia csúcsán a megszerzett tudományos fokozat – doktori végzettség áll). Nem volna azonban szabad megfeledkeznünk a horizontális különbségek két típusáról: az azonos képzettségi szintű szakmák közt mutatkozó látens vagy nyílt különbségekről, továbbá az azonos képzettséget nyújtó iskolák színvonala közti különbségekről, melyek hosszabbtávú hatásai nem hagyhatók figyelmen kívül. (Az előzőkben már utaltunk rá, hogy a felsőfokú végzettségűek között a magyarok aránya 45,1%-kal kisebb az országos átlagnál. A baccalaureatus fokozatot elnyert személyek aránya közelíti meg leginkább az országos trendeket, 19,6%-os lemaradással. Az egyetemi végzettségűek aránya 45,8%-kal marad el az országos mutatótól. Legnagyobb a lemaradás a tudományos fokozattal rendelkezők között. Ez utóbbiak esetében több mint kétszeres (53,8%) a magyarok lemaradása. (A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Szlovákiában 2001-ben 9,8% volt, a magyarok körében 5,4%. Ezen belül országosan a baccalaureusoké 0,4%, az egyetemi végzettségűeké 8,9%, a tudományos fokozattal rendelkezők aránya 0,5%. A magyarok körében az egyes felsőfokú végzettségi szintekhez tartozók megoszlása 0,3%, 4,8%, 0,2%.)

(A tanulmány az Ablonczy Balázs – Fedinec Csilla [szerk]: Folyamatok a változásban [TLA, Budapest, 2005] c. konferenciakötetben megjelent azonos című tanulmány szövegének rövidített változata.)

A szlovákiai magyarok iskolai végzettség szerinti megoszlásának változásai Szlovákiában 1980, 1991, 2001, %.*

1980 1991 2001

Iskolai végzettség Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből

összesen magyar összesen magyar összesen magyar

Alapiskolai 51,7 63,6 38,2 49,7 26,4 36,3

szakmunkás – érettségi nélkül 20,7 18,6 25,4 24,3 24,7 27,5

Szakiskolai 2,6 1,5 2,8 2,4 4,7 3,2

középiskolai – érettségivel 17,8 12,1 24,3 18,8 32,1 26,3

főiskolai és egyetemi 5,3 2,2 7,7 3,6 9,8 5,4

Iskolai végzettség nélkül 0,7 0,7 0,7 0,6 0,4 0,4

Iskolai végz. szóló adat nélkül 1,0 1,3 0,9 0,6 2,0 0,9

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

* Az 1980-as és az 1991-es adatok a 15, a 2001-es adatok a 16 éven felüli népességre vonatkoznak.