A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980–2001 között I.

A szlovákiai magyarságnál megfigyelhető, hogy többé-kevésbé „torz” társadalmi-demográfiai szerkezettel rendelkezik. A torz kifejezés a jelen értelmezésben azt jelenti, hogy a magyar lakosság társadalomszerkezeti jellemzői kedvezőtlenebbek, hátrányosabbak Szlovákia népességének szerkezeti mutatóinál. Az összehasonlítás elsődleges szempontját politikai hazájuk populációjának szerkezeti összetétele jelenti, hiszen a szlovákiai magyar nemzetiség kialakulása óta eltelt évtizedekben a többségi társadalom jelentette azt a politikai, gazdasági, demográfiai „mozgásteret”, melyben e közösség reprodukciója zajlott. Ezért a magyar népesség „egészséges” vagy „torz” szerkezete is a többségi társadalom jellemzőihez viszonyítva értelmezhető.

Kutatás

A szlovákiai magyar lakosság társadalomszerkezeti összetételét és ennek változásait az 1980., az 1991. és a 2001. évi népszámlálás adatai alapján vizsgáltuk meg. Vizsgálatunkban a szociológiai szerkezet, illetve rétegződésvizsgálatok során alkalmazott modellekhez nyúltunk vissza. A társadalmi rétegződésvizsgálatok során különböző ismérvek alapján definiált társadalmi kategóriák eltéréseit, hierarchikus sorrendjét vizsgálják az életkörülmények és az életmód különböző dimenzióiban. E társadalmi kategóriákat olyan ismérvek alapján határozzák meg, mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely.

Vizsgálati modellünk konstruálásánál a rendelkezésre álló adatokból indultunk ki, azaz egyes társadalomszerkezeti dimenziókat (ismérveket) nem vagy csak részben vizsgálhatunk, másrészt nem állt módunkban egyének szintjén megközelíteni a szerkezetváltozásokat, jobbára országos és regionális szintű adatok egybevetésére volt módunk.

Arra nyílt lehetőségünk, hogy megvizsgáljuk a magyaroknak Szlovákia lakosságától való eltéréseit néhány szerkezeti mutató vonatkozásában. Az egyes dimenziókat és az azokat leképező változókat, illetve a változók operacionalizálását az 1. táblázat szemlélteti.

A modellt alkotó négy dimenzió – az etnikai, demográfiai, település- és társadalomszerkezeti – két csoportba sorolható.

Ezek közül a negyedik, a társadalomszerkezeti dimenzió képezi modellünk „magját”, az első három dimenzió pedig e magdimenzió egyfajta „holdudvara”. Az utóbbi dimenziókat egy-egy változóval, a vizsgálatunk szempontjából meghatározó társadalomszerkezeti dimenziót több változó (iskolai végzettség, gazdasági ágazatok, gazdasági aktivitás, foglalkozási szerkezet, a gazdaságilag aktívak társadalmi csoportjai szerinti megoszlása) segítségével vizsgáljuk. A magdimenzióhoz tartozó változók megoszlását feltételezhetően jelentős mértékben befolyásolják az etnikai, demográfiai és településszerkezeti dimenziók. Összességében a szlovákiai magyarokra vonatkozóan feltételezzük egy többé-kevésbé torz szerkezet meglétét, ahol az egyes változók belső hierarchiája fordítottja az országosnak. Azaz a magyarok aránya az egyes dimenziók, változók hierarchikusan alacsonyabban elhelyezkedő kategóriáiban általában nagyobb, míg a magasabban elhelyezkedő kategóriákban általában kisebb, mint az össznépességen belül.

A fenti modellt (teljes) komplexitásában csak néhány részvizsgálat során volt módunkban alkalmazni, mivel csak egyes változók adatai álltak rendelkezésre valamennyi időpontra vonatkozólag.

Dolgozatunkban országos szinten először a történeti változásokat, ezt követően az egyes rétegek belső tagoltságát vizsgáljuk. Tanulmányunkat a regionális egyenlőtlenségek vizsgálatával zárjuk.

Történeti változások

Az országos társadalmi jellemzőktől való leszakadás, azaz a hátrányos, kedvezőtlen szerkezet, más szóval a társadalmi különbségek kialakulása és konzerválódása a magyar közösség körében történelmi folyamat, mely nyomon követhető a kisebbségi lét kezdeteitől napjainkig. E folyamat nem egyenes vonalú (lineáris), egyes meghatározó időszakokban rövid idő alatt a magyar közösségek társadalomszerkezete igen jelentős minőségi és mennyiségi változásokon esett át. Ezt a folyamatot jól megfigyelhetjük a városi lakosság arányának változásain keresztül Szlovákia összlakossága és ezen belül a magyar lakosság viszonylatában 1910-től 2001-ig. A vizsgálat során alkalmazott adatok Szlovákia mai területére vonatkoznak. A községek és a városok lakosságszámát nem a helységek tényleges (egy-egy időpontban érvényes) államigazgatási pozíciója, jogállása alapján határoztuk meg, hanem az 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeket városoknak, az ettől alacsonyabb népességű helységeket falvaknak tekintettük. (A szlovákiai urbanizációs folyamatok vizsgálatánál gyakran az 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeket tekintik „statisztikailag” városoknak, tekintettel a városi jogállású, illetve az 5000-nél népesebb települések köre közötti nagyfokú egybeesésre.)

A közel egy évszázad alatt lezajlott urbanizációs folyamatok elemzése kiindulópontul szolgálhat a társadalomszerkezeti változások vizsgálatához is, mivel az urbanizációs folyamatok és a társadalomszerkezeti változások egyéb aspektusai között feltételezésünk szerint többé-kevésbé szoros összefüggések figyelhetők meg. Nem elhanyagolható az sem, hogy ez az egyetlen változó, amelyet ilyen hosszú távra visszamenőleg adatolhatunk.

Az adatokból látható, hogy lényegében két meghatározó törésvonal határozza meg a szlovákiai magyarok településszerkezetének alakulását. A monarchia utolsó évtizedében a mai Szlovákia területén élő magyarok nagyobb arányban (24,1%) éltek városias jellegű településeken, mint az összlakosság (16,8%). A kisebbségi helyzetbe kerülés után, 1921-ben a városokban élő magyarok aránya több mint egy negyedével (17,8%-ra) csökkent, s az országos értékek alá (18,1%) került. A városi magyarság arányának ily mértékű statisztikai csökkenése csak részben tükrözi az etnikai arányoknak a városi lakosság körében bekövetkezett változását: a Magyarországra áttelepült hivatalnokok, értelmiségiek jelentős része városlakó volt, de a nemzetiségváltások is inkább a többnyelvű városi lakosság körében voltak gyakoribbak, mint a falvakban. Ez utóbbin belül nem hanyagolhatjuk el a korábban magát zömmel magyar anyanyelvűnek valló zsidó felekezetűek jelentős részének statisztikai leválasztását a magyarságról a zsidó nemzetiségi kategória bevezetésével az 1921-es és 1931-es népszámlálás során.

Az 1930-as és az 1940-es években a magyar lakosság városodási folyamatai megtorpannak. De az országosnál hátrányosabb településszerkezeti összetétele markánsan meghatározóvá a második világháborút követő „hontalanság évei” után válik. 1945 és 1948 között a felvidéki magyar városi lakosság jelentős része és az értelmiség többsége (mely jelentős mértékben városlakó) az ismert kényszerítő intézkedések hatására nagyrészt Magyarországra költözik. Ennek következtében 1961-ben a városokban élő magyarok aránya (18,7%) nem elhanyagolható mértékben alacsonyabb, mint 1930-ban (20,9%), miközben országosan dinamikusan izmosodott a városi népesség aránya (22,5%-ról 29,7%-a). A városi népesség aránya országosan legnagyobb mértékben a ’70-es években növekszik, de a magyar városi népesség aránya korántsem emelkedett annyira, hogy megközelítse az országos átlagot: 1970-ben 30%-kal, 2001-ben pedig 26,6%-kal volt alacsonyabb a magyar városlakók aránya, mint az összlakosság esetében.

A tanulmány az Ablonczy Balázs – Fedinec Csilla (szerk): Folyamatok a változásban (TLA, Budapest, 2005.) c. konferenciakötetben megjelent azonos című tanulmány szövegének rövidített, módosított változata.